Lemez

Kezében a boogie

Nile Rodgers & Chic: It’s About Time

  • - minek -
  • 2018. november 11.

Zene

Aligha akad olyan zenerajongó, aki ne ismerné fel azonnal a poptörténet egyik legfertőzőbb darabjának, a Le Freaknek jellegzetes sikáló funky gitártémáját – és ez csak az egyik olyan dolog, amit a világ Nile Rodgersnek köszönhet. Rodgers tinédzserként még a Fekete Párducok manhattani aktivistája volt, de közben, már ifjú korától számos zenekarban kamatoztatta gitártudását.

Hírnévre azonban csak 1976 után tett szert, amikor zenésztársai­val, gyakorlatilag egy kényszerű névváltoztatás nyomán, létrehozta a laza funky hangzást a diszkóba apportáló Chic együttest. Mellette állandó zenésztársa, Bernard Edwards játszott basszgitáron, mégpedig tanítanivalóan, míg harmadik állandó tagként egy precíz, technikás dobos, Tony Thompson került melléjük – sajnos egy jó ideje már sem Edwards, sem Thompson sincs közöttünk.

Rodgers olyan zenekart álmodott meg, érdekes módon a Roxy Music és a Kiss hatására, ahol a zene és az imázs, az együttes nevében is kifejeződő stílus és elegancia elválaszthatatlan egységbe fonódik össze. Az 1983-as feloszlásig gyakorlatilag évente egy albumot és megannyi maxislágert (néhány jellegzetes cím: 
Dance Dance, Dance, Everybody Dance, I Want Your Love) termelő Chic nem is az utolsó dobása volt a kedvenc, The Hitman becenevű Fender Stratocasterét remek technikával kezelő 
Ro­dgersnek. Miközben maradandó diszkó­klasszikusokat, utólag szanaszét mintázott, klubokban ezerszer lejátszott grúvokat köszönhet neki a táncolni vágyó publikum (elég a Sugarhill Gang Rapper’s Delight-jában újraéledő Good
Times
ra gondolni), sokat tett azért is, hogy a diszkó, pontosabban a funk-alapú popzene túlélje a saját halálát. David Bowie (Let’s Dance), a Duran Duran (The Reflex), Laurie Anderson (Language Is a Virus) vagy Madonna (Like a Prayer) is tudna mesélni arról, hogy 
Rodgers milyen zseniális producer volt fénykorában, a nyolcvanas években. Azután persze megjárta a mélységeket is, egy szívrohamsorozat után még halottnak is nyilvánították, ám az utóbbi években, ha nem is teljes egészségben, de alkotó energiákkal telve tért vissza a zene­iparba: a Daft Punkkal és Pharrell Williamsszel közös munkáit, leginkább a 2013-as Get Luckyt jószerével csak az nem hallotta, aki az utóbbi öt évet egy barlangban töltötte.

És úgy tűnik, e visszatérés remek alkalom volt arra is, hogy Rodgers – teljesen új felállásban – kiadjon egy Chic-lemezt, az 1983-as feloszlás óta csupán a másodikat. Meg kell je­gyezni, hogy ez azért sokkal jobban sikerült, mint a sokszor elátkozott 1992-es Chic-ism, habár a számcímeket (no meg a szövegek javát) érezhetően egy random diszkóközhely-generátorral rakták össze. Rodgers szerencséjére (és sok évtizedes tevékenységének áldásos hatásaként) a popzenei életben temérdek olyan előadót találni, akiket az ő és a Chic zenéi inspiráltak – a méltónak talált (jelentős részben brit) utódok azután énekesként vagy zenészként teljesítik ki a diszkóhagyományok kissé konzervatív interpretációján alapuló, zeneileg közepesen érdekes produkciót. A Till the World Falls című, nyitószámnak és maxi­slágernek szánt felütést például a Mura Masa művésznevű producerrel közösen jegyzik, és az énekesnő Cosha mellett az újsulis hiphop­előadó, Vic Mensa szolgáltatja hozzá az énekbeszédet. A soulos vokálvonalból a rendkívül tehetséges Nao, illetve az aranytorkú Craig David is beszáll egy-egy számba – utóbbi a Soberben, ahol az ifjú repperhölgy Stefflon Don friss hangja szinte szétfeszíti a szerzemény kissé rigid kereteit.

Rodgers érezhetően nem is akart többet, mint egy jó ízléssel összerakott diszkólemezt; olyat, ami csak módjával kölcsönöz – főleg house-ból – a hagyomány örököseitől. A Ro­dgers-féle jellegzetes gitározást kihallani minden számból, az 1996-ban, egy Japánban tartott Chic-koncert után elhalálozott Bernard Edwards basszusjátéka viszont fájón hiányzik. Remek dolog, hogy olyan nagy név is vállalta a fellépést, mint Elton John, ám az Emeli Sandéval közösen felénekelt lassú és kissé nyálas Queen ennek dacára sem lett átütő sláger. Ellenben igazi csúcspont a Lady Gagával újra felvett Chic-klasszikus, az I Want Your Love:Csillag születik című filmben frissen megistenült díva a legjobbját hozza, vendégjátéka egyszerre tiszteletadás és az örökség büszkén vállalt folytatása, amiben bizonyosan van és lesz is köszönet.

Virgin EMI, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.