Lemez

Huszonegy, sok ásszal

Marianne Faithfull: Negative Capability

  • - minek -
  • 2019. január 6.

Zene

A rockzene hajnalán úgy tűnhetett, hogy a műfajt a fiataloknak találták ki, és könnyű belőle kiöregedni. Némely rockhősök kissé elhamarkodottan saját korai halálukat remélték (lásd The Who: My Generation), mások tragikus módon, akaratlanul teljesítették be a jóslatot.

A hatvanas évek rockhősei és dalos csalogányai szerencsés esetben mára megöregedtek, ami ugyan sajnálatos fizikai korlátok közé szoríthatja előadói kreativitásukat, de a kor ihletet is adhat, még ha ez szomorú apropókat is jelent: betegség, kortársak, barátok elvesztése és egy olyan világ tapasztalata, amely cseppet sem lett békésebb és biztonságosabb az elmúlt fél évszázad alatt. A londoni Marianne Faithfull örök, nagy visszatérő a popzenében. Ahhoz képest, hogy karrierje 1964-ben, 17 évesen kezdődött a későbbi nagy szerelem, Mick Jagger és Keith Richards As Tears Go By című dalának lemezre éneklésével, hosszabb-rövidebb hiátusok után rendre visszatért a zenecsináláshoz, dalszerzéshez. A művésznő feltűnően aktív volt ebben az évtizedben is, látszólag nem is törődve a mozgását sokáig bénító súlyos balesettel és a betegségei, mindenekelőtt a krónikus artritisz naponta jelentkező kínzó tüneteivel, sorra készülő lemezein rendre nagyszerű zenészekkel és dalszerzőkkel dolgozott együtt.

Nem történt ez másként a leg­újabb – hosszú pályafutásának 21. – albuma, a Negative Capability esetében sem, de most valami különösen szerencsés csillagállásnak és a jól összerakott kreatív energiák összhatásának köszönhetően igazán jól sikerült, remélhetőleg a popzenei emlékezetben is megmaradó album született, pályafutásának talán egyik legerősebb darabja. Eleve izgalmas – és itt különös jelentőséget nyer –, hogy zenésztársaival három régi számát is újra feldolgozta, melyek karrierjének különböző időszakaiból származnak. Például mindjárt itt az As Tears Go By, amelyet harmadízben énekelt fel; az eredetileg csengő magas regiszteren előadott dal a már évtizedek óta megszokott a maradandó hatású hang­szálgyulladás, italok, porok és cigaretták által reszelősre edzett hangon szólal meg, ami egyszerre karmol és simogat. De az idővel, az elmúlással és a lassan gyógyuló bánattal birkózik az It’s All Over Now, Baby Blue Dylan-adaptációjában, amelynek 1971 után másodszor fut neki. Újra felvette híres 1979-es visszatérő lemeze, a Broken English egyik dalát is (Witches’ Song), a gitárral, elektromos zongorával és hegedűvel tálalt, az eredetinél sokkal puhább verzióban már távoli emlék minden kaland és még megnyugtatóan messze a halál.

Érdemes megemlékezni a remek segítőtársakról is: Rob Ellis (PJ Harvey állandó alkotótársa) és Warren Ellis (Bad Seeds/Grinderman) volt a lemez két producere a kezük alá dolgozó stúdiómágus Head mellett, de ők azok, akik a hangszerek jó részét is megszólaltatják. És ha már megidéztük, szerzőként és háttérvokalistaként (sőt zongorán játszva) is felbukkan Nick Cave. Ed Harcourt, illetve Rob McVey is sokat tesz hozzá a lemezhez, a multiinstrumentalista-énekes Harcourt a számok többségének társszerzője is. Külön figyelmet érdemel, hogy milyen erősek az új dalok: a lemezt indító, egy élet hibáival elszámoló Misunderstanding vagy a Nick Cave-vel közösen írt The Gypsy Faerie Queen Shakespeare-ihlette poézise is remek. A három évvel ezelőtt, a párizsi Bataclanban végrehajtott terrortámadás emlékére Mark Lanegannel közösen írt They Come at Night különösen drámai tónusú, Faithfull dühöt és kétségbeesést sugárzó boszorkányhangja együtt zeng a síró gitárral, a szintiből kicsalt elektronikus hangokkal – és az eredmény vérfagyasztó és egyben katartikus. Az elhunyt barátnő, Anita Pallenberg emlékére írt Born to Live éppen olyan gyönyörű, elégikus ballada, mint az élettel számot vető In My Own Particular Way, és akkor még nem említettük a szinte monomániásan melankolikus, kétségbeesetten letargikus No Moon in Parist.

Faithfull egy minden szempontból szép és emlékezetes karrierzáró albumot tett le az asztalra, melynek kapcsán jogos párhuzamként emlegetik máris Johnny Cash és Leonard Cohen megdöbbentően erős, karriert és életet lezáró lemezeit. Csak remélni tudjuk, hogy ez a búcsú az ő esetében nem jön el hamar.

Panta Rei/BMG, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.