Lemez

The Prodigy: No Tourists

  • - minek -
  • 2019. január 20.

Zene

A Prodigy a rave-korszak egyik legszórakoztatóbb és legígéretesebb zenekaraként indult, hogy azután néha már irritáló gépzenei cirkusszá avanzsáljon. Kifejezetten lusta zenekarról van szó, 28 éves fennállásuk alatt ez a mostani még csak a hetedik albumuk, így azután – cinikusan fogalmazva – kevéssé kell törekedniük arra, hogy megújuljanak; teljesen elegendő a kilencvenes évek közepére kikristályosodott, mondhatni klasszicizálódott röfögős-ordítozós stílusukat feleleveníteni, és az amúgy is hatásvadász megszólalást ötvözni a basszusban nehéz kortárs tánczene (néha kissé bunkó és primkó) újításaival. A No Touristsban ennek megfelelően rengeteg az utalás a zenekar első dicsőséges évtizedére, leginkább arra a három albumra, amelyeket mindenki betéve ismer, akár imádja, akár gyűlöli azokat. A stilizált rockzenei elemeket szublimált formában tartalmazó szerzemények – lehetőség szerint csutkára csavart hangerőn – voltaképpen egyetlen célra alkalmasak: a rave, illetve a stadion big beat aranykorának némi ugrándozással teljes, nosztalgikus felelevenítésére. Üdítő látni, hogy Liam Howlett, Keith Flint és Maxim ennyi idő elteltével sem untak rá a döngölős-visítós breakbeatre, a Light up the Sky, a Fight Fire with Fire vagy a Give Me a Signal semmivel sem rosszabbak, mint bármi, amit az utóbbi két évtizedben csináltak. Látszatra egyszerű zene ez, de nehéz jól csinálni, és el kell ismerni, a Prodigynak ez még mindig megy, ezért is jár nekik a nagyszínpad.

Take Me To The Hospital/BMG, 2018

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.