- minek -

A Ninja Tune kiadó háza táján kifejezetten megszaporodtak a fiatal tehetségek, akik friss ötleteket hoznak magukkal - Andy Carthy azonban még a régi gárdához tartozik. Őt még 1998-ban igazolták le Ninjáék -, habár a grafikusként és animátorként is figyelemre méltó, zenéivel csaknem egyenértékű képi világot megálmodó Scruff sokkal inkább kreatív és fáradhatatlan dj-ként, mint szorgalmas zenekészítőként volt ismert.

Azt kell mondanunk, Ch. Prommert szinte mindenki ismeri, még ha nem is tud róla: ő a Fauna Flash egyik fele, a Trüby Trio, illetve a Voom:Voom egyik harmada - arról nem is szólva, hogy már két, elektronikus tánczenei klasszikusokból építkező albumot készített saját dzsesszbandjével.

A New York-i születésű énekesnő az előző évtized egyik kétségtelen sztárja volt - első két albumát még az akkor feltörekvőben lévő The Neptunesszal rakta össze, 2010 körül pedig már Calvin Harrisszel és David Guettával dolgozott együtt.

Az énekes-dalszerző Toph Taylor még 2005-ben, Londonban vette fel első szólóalbumát (akkor még Trouble Over Tokyóként), majd Bécsben telepedett le és adott ki további lemezeket.

Bőven túl van már a harmincon, de csak most jött el az ideje, hogy albumkészítőként is kipróbálja magát - pedig a norvég Todd Terje időtlen idők óta szórakoztat műfajilag nehezen behatárolható, habár idővel jól felismerhető, mutáns diszkószerzeményeivel.

A szomorú magyar alkoholfogyasztási adatok és sajátos ivási szokások tükrében nem meglepő, hogy a téma megihlette a honi pop-rock zene krémjét is. És ez itt nem a reklám helye!

Szőcs Gergő dobost eddig majd tucatnyi zenekarban hallhatta a közönség - az utolsó két évet azonban saját szó szerint vett szívügye megvalósításának szentelte. Ehhez összegyűjtött 17 zenészt és énekest, zömmel igencsak jól hangzó neveket (például Kovács Andor gitárost, Hock Ernő és Sabák Péter basszgitárost/bőgőst, Márkos Albert csellistát, dj Mangót), és ezzel az alkalmi szupergruppal rögzített egy igazi konceptlemezt.

Fiatal brit zenekar két érett és egyben tartalmasan szórakoztató lemezzel a zsákban - ez csak jól sikerülhet, gondolná az ember előzetesen. Sajnos kevesebben vagyunk a vártnál, de ahogy a Toy (kis késéssel) elkezdi, úgy tűnik, őket csöppet sem zavarja a laza klubhangulat.

Az érdekes nevű magyar duót néhány éve hozta létre Horányi Júlia és Álmos Gergely, és már tavaly megjelent egy ingyen letölthető nagylemezük Behind The Line címmel, amelyen leginkább a downtempo elektronikát házasították akusztikus zenei elemekkel.

A már jó ideje Londonban működő Wild Beasts négyes az elmúlt években remek lemezek sorát készítette el: a legutóbbi, 2011-es (általunk is méltatott) Smother sikerét még megfejelte a megjelenését követő jó kétéves turné is (ennek keretében a tavalyelőtti Szigetre is eljutottak).

Ryan Hunn manchesteri zenekészítő az utóbbi öt évben terjedelmes és tartalmas életművet hozott létre: sorra gyártotta a maga pár számos megjelenéseit - nem éppen a zenei szigor jegyében. Az általa létrehozott Hoya:Hoya klubest és az azonos nevű, kizárólag gusztusos válogatásokkal jelentkező kiadó is a dubstep után maradt elektronikus tánczenei teret járta körbe.

Kétségtelen, hogy Boy George a popzene egyik örökös ikonja - az ő behízelgő, egzotikus soulorgánuma, a Culture Club élén elővezetett (elektro)pop-reggae-r&b slágerei nélkül nem élnének bennünk olyan élénk és ambivalens emlékek a nyolcvanas évek extravagáns zenei univerzumáról, popkultúrájáról.