Sziget

Mellette a szőke nő

The Big Pink

  • - minek -
  • 2014. szeptember 21.

Zene

A Big Pink pályafutása úgy kezdődött, mint valami csoda: már az első, 2008–2009-es maxijaik nyomán szinte beteljesült ígéretként beszéltek róluk, és e kultstátuszt csak még jobban megalapozta 2009-es bemutatkozó lemezük (a Brief History Of Love) a patinás 4AD kiadónál.

Akkor még Robbie Furze énekes/gitáros/mindenes mellett Milo Cordell nyomogatta a billentyűket: az őszintén és lelkesen a kilencvenes évek elejének shoegaze-gitárbandáit istenítő, ugyanakkor félszemmel ugyanazon évtized elektronizált rockzenéit is recikláló duót akkoriban imádta a közönség, s ehhez még lelkes kritikákat is kaptak. Ráadásul néhány slágert is sikerült elkövetniük – mint a mostani szigetes fellépésük mutatja, a Dominosra még emlékszik a publikum. Második albumuk, a 2012-es Future This már jóval kevésbé szórakoztatóra sikerült, s a művel a tagok sem lehettek túl elégedettek – azokat a számokat már tavaly is alig játszották. Ráadásul a folytatás terén is lehettek differenciák a zenekaron belül: Cordell tavaly óta már saját lemezkiadójának az ügyeit intézi.

Furze immár nélküle, viszont egy négytagú zenekar élén érkezik a Szigetre – a stáb fontos tagja a vokalistaként is tündöklő Mary Charteris (a brit bulvársajtó és társasági élet üdvöskéje, jeles modell, Furze hites felesége), aki némileg színmódosult Piroskának öltözve feszít néhány kütyü és egy mikrofon mögött, rózsaszín csuklyáját hol felöltve, hol zavartan rendezgetve. Ezek után szinte meglepő, hogy egy kifejezetten húzós, dinamikus, belevaló órácskát kapunk a britektől, akik szinte rezzenéstelenül veszik tudomásul, hogy gyenge negyed ház figyeli a produkciójukat. Ha szabad ebből a budapesti fellépésből kiindulni, akkor nyilvánvaló, hogy Furze a hangos, zajos gitárzenét választotta – a számára amúgy is kudarcos elektropop rovására. A még mindig remek Velvet után a jövőre megjelenő új album számai szólnak: nos, egyik sem egy reveláció, de kraft kétségtelenül akad bennük. A legmeghökkentőbb transzformációt a második album slágerszámán, a Laurie Andersont mintázgató Hit The Ground (Superman) címűn hajtják végre: dühös gitárzengetés, majd kiadós feedbackorgia kíséri a szám pszichedelikus átlényegítését. Mintha korábban arról lett volna szó, hogy sosem játsszák a reklámzeneként is koptatott Dominost, de azután mégis ez lesz a rövid koncert búcsúdala, s a szép emlékek végre elboríthatják a gyér, de lelkes publikumot.

 

A38 színpad, augusztus 13.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.