Sziget

Mellette a szőke nő

The Big Pink

  • - minek -
  • 2014. szeptember 21.

Zene

A Big Pink pályafutása úgy kezdődött, mint valami csoda: már az első, 2008–2009-es maxijaik nyomán szinte beteljesült ígéretként beszéltek róluk, és e kultstátuszt csak még jobban megalapozta 2009-es bemutatkozó lemezük (a Brief History Of Love) a patinás 4AD kiadónál.

Akkor még Robbie Furze énekes/gitáros/mindenes mellett Milo Cordell nyomogatta a billentyűket: az őszintén és lelkesen a kilencvenes évek elejének shoegaze-gitárbandáit istenítő, ugyanakkor félszemmel ugyanazon évtized elektronizált rockzenéit is recikláló duót akkoriban imádta a közönség, s ehhez még lelkes kritikákat is kaptak. Ráadásul néhány slágert is sikerült elkövetniük – mint a mostani szigetes fellépésük mutatja, a Dominosra még emlékszik a publikum. Második albumuk, a 2012-es Future This már jóval kevésbé szórakoztatóra sikerült, s a művel a tagok sem lehettek túl elégedettek – azokat a számokat már tavaly is alig játszották. Ráadásul a folytatás terén is lehettek differenciák a zenekaron belül: Cordell tavaly óta már saját lemezkiadójának az ügyeit intézi.

Furze immár nélküle, viszont egy négytagú zenekar élén érkezik a Szigetre – a stáb fontos tagja a vokalistaként is tündöklő Mary Charteris (a brit bulvársajtó és társasági élet üdvöskéje, jeles modell, Furze hites felesége), aki némileg színmódosult Piroskának öltözve feszít néhány kütyü és egy mikrofon mögött, rózsaszín csuklyáját hol felöltve, hol zavartan rendezgetve. Ezek után szinte meglepő, hogy egy kifejezetten húzós, dinamikus, belevaló órácskát kapunk a britektől, akik szinte rezzenéstelenül veszik tudomásul, hogy gyenge negyed ház figyeli a produkciójukat. Ha szabad ebből a budapesti fellépésből kiindulni, akkor nyilvánvaló, hogy Furze a hangos, zajos gitárzenét választotta – a számára amúgy is kudarcos elektropop rovására. A még mindig remek Velvet után a jövőre megjelenő új album számai szólnak: nos, egyik sem egy reveláció, de kraft kétségtelenül akad bennük. A legmeghökkentőbb transzformációt a második album slágerszámán, a Laurie Andersont mintázgató Hit The Ground (Superman) címűn hajtják végre: dühös gitárzengetés, majd kiadós feedbackorgia kíséri a szám pszichedelikus átlényegítését. Mintha korábban arról lett volna szó, hogy sosem játsszák a reklámzeneként is koptatott Dominost, de azután mégis ez lesz a rövid koncert búcsúdala, s a szép emlékek végre elboríthatják a gyér, de lelkes publikumot.

 

A38 színpad, augusztus 13.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.