Ökopop – Zenével a természetért

  • - minek -
  • 2014. december 6.

Bionarancs

A rock- és popzene témáit tekintve közismerten mindenevő, lehetőségeihez mérten trendérzékeny, ihletett pillanataiban pedig akár fókuszálni is képes a zenerajongó publikum érdeklődését. A környezeti témák, bolygónk, az élővilág és benne az emberiség sorsa iránti aggodalom is kellő muníciót szolgáltatott a dalszerzéshez – ebből a termésből nyújtunk át olvasóinknak egy nyilván nem hiánytalan, de szándékaink szerint harmonikusan elrendezett csokrot.

Talk Talk: Life’s What You Make It


A sajátos zenei hangulatok megragadásának terén utánozhatatlan poszt-new wave zenekar egyik klasszikus, 1985-ös slágere, melynek értelmezéséhez sokat hozzátesz a hajnalban felvett Tim Pope video. Mielőtt a nap felkel, még az állatok uralják a földet!

Peter Gabriel: Shock The Monkey


Gabriel szólókorszakának első igazi nagy slágere 1982-ből, a new wave-kor delelőjéről: a művész szándéka szerint a dal a pusztító féltékenységről szólt volna. Igen ám, de állatos metaforái és a kurrens témákra utaló motívumai miatt is utólag már elszakíthatatlan tőle az az értelmezés: a szám, miközben egy gesztussal visszahelyezi az embert főemlős rokonai közé, egyben felkavaró módon utal a majomkísérletekre. Eme interpretációra játszik rá és ezt erősíti fel a dal maga korában sokkolónak számító videója is, amelyben Gabriel egyik énje az arcfestés miatt afféle riadt, fehér öltönyös kapucinusmajomra emlékeztet.

Midnight Oil: Beds are Burning


A rockdiszkók örök éke ez a magában is ék egyszerűségű, nem kis részben ökotémájú sláger, mely a zenekar első, nemzetközileg is sikeres albumán, az 1987-es Diesel and Duston jelent meg – a dal szövegében félreérthetetlenül emelnek szót az ausztrál őslakóktól elkonfiskált földek visszaadásáért is. Az ausztrálok a hatásos videóklipen felül rengeteget köszönhettek karakteresen kopasz és minimum karizmatikus (amúgy meg furcsán rekedt hangú) énekesüknek, Peter Garrettnek, aki utóbb politikai pályára váltott: 2004-től tavalyig az ausztrál alsóház képviselője munkáspárti színekben – 201-től 2013-ig pedig ő volt a mindenkori kormány környezetvédelemmel, a kulturális örökséggel és művészetekkel foglalkozó minisztere.

Pearl Jam: Do The Evolution


Egy mélyen mizantróp rockklasszikus, remek gitárhangzással, stílusosan ideges vokállal – melyet még hangsúlyosabbá tesz dühösen hobbesiánus, kellően hatásvadász animációs klipje (rendezte: Kevin Altieri és Todd McFarlane). Mi, a magunk részéről azért az emberiség összteljesítményét ennyire még nem pontoznánk – különben is, hol marad a felsorolásból az űrrakéta? Na és a narancsos csoki?

Radiohead: Idioteque


A legendás 2000-es Kid A album egyik leghíresebb száma – habár az Idioteque-et (az album többi számához hasonlóan) sosem adták ki maxin, mégis a kétezres évek legjobb dalait felsoroló listák állandó éke, s állandó repertoárelem a zenekar koncertjein is. A dal leginkább Thom Yorke énekes és társai kedvenc kísérleti elektronikus előadóinak hatását tükrözi – a dal törzse egy 1973-as Paul Lansky darabból vett repetitív hangminta. Az utóbbi 14 évben halálra analizált posztapokaliptikus szövegéből pedig egy szörnyű természeti katasztrófa, a technológiai civilizáció összeomlása, netán egy termonukleáris háború víziója is kihámozható – ízlés szerint. A számhoz videoklip sem készült, desifrírozás terén tehát magunkra vagyunk utalva.

Jamiroquai: Virtual Insanity


A kilencvenes években fénykorát érő brit neofunk (még rejtélyesebben: acid jazz) zenekar énekesét és gyakorlatilag egyetlen arcát többek között gyors sportkocsik iránti olthatatlan szerelme és gyűjtőszenvedélye miatt őrizte meg az utókor – no és persze többé-kevésbé a fiatal Stevie Wonder zenei örökségét recikláló életművéért. Egyik legjelesebb, 1996-os slágerük a modern technikai civilizáció szimulákrum-világának kérlelhetetlen kritikusaként örökíti meg Jay Kayt, amire még rátesz egy lapáttal a maga idejében minden létező elismerést bezsebelő, Jonathan Glazer-féle videoklip. Figyelem, a klip – amelyben valójában nem a padló, hanem az elválasztófalak mozognak – varjút, csótányokat, vérző fotelt és hülye kalapot is tartalmaz!

Michael Jackson: Earth Song


Az immár öt éve tragikusan elhunyt (a vád szerint gondatlansággal megölt) művész egyik legszívszorítóbb kései balladája egyben kiáltás a pusztuló természeti környezetért, a veszélyeztetett állatvilágért és az emberért, melynek farkasa szintén önmaga. A szám, amely elkészülte után négy év késéssel, csupán 1995-ben, a HIStory albumon jelent meg, persze nem nélkülözi a szubjektív líra elemit és a magánéleti vonatkozásokat sem – de egy tönkremenőfélben lévő, amúgy is virtuális párkapcsolatot mi sem természetesebb párhuzamba állítani haldokló kisgyerekekkel és felégetett esőerdőkkel. Az afrikai állatfotókra specializálódott Nick Brandt által rendezett artisztikus és bombasztikus videoklip szintén megéri a pénzét (minden értelemben).

Sickratman: Nukleáris reneszánsz


Paizs Miklós Sickratman gúnyosan frappáns, hiphopalapokba és rímekbe öntött összefoglalójához nincs is mit hozzátennünk: talán egyedül a napenergia savazását nagyolta el – de a hattyúlefejezésért bónusz piros pont jár! Ezek után nem is mondhatunk mást: ide nekünk az atomot is! (Ha már egyszer olyan kis helyen is elfér…)

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.