Koncert

Austra

  • - minek -
  • 2014. október 18.

Zene

A lett származású, kanadai Katie Stelmanis és zenekara kedves színfolt a női vokált és túláradó személyességet előtérbe állító zenekarok mezőnyében – így voltaképpen csupán az volt a kérdés, hogyan működik a színpadon a feszes, lüktető ritmusok, fülbemászóan melankolikus melódiák és Stelmanis ambiciózus és markáns énekhangjának szintézise.

Az első kellemes meglepetés az énekesnő bájos közvetlensége, amit az amúgy érzelemgazdag dalait is átható, néha már-már jeges hűvösség miatt szinte nem is gondolna az ember. Hercig kis piros kalapjában, hol az első sorban táncolva, hol a billentyűkre koncentrálva az első pillanattól kezdve leköti a figyelmet. A hang, amit oly sokan szerettek volna hallatni, egy-két becsúszó hibát leszámítva profin hozza a regisztereket, és a lehetőségekhez képest zenekari hangzásban is nyújtják a szükséges színvonalat. Sorra halljuk az eddigi két Austra-album dalait, s így élőben még nyilvánvalóbb: valamennyiben ott rejlik a könnyen kibontható slágerpotenciál. Okos, poétikus tánczenévé varázsolhatók, csak értőn kell hozzájuk nyúlni: pont úgy, ahogy e négy zenész teszi. Nehéz nem észrevenni, hogy Maya Postepski, a dobos milyen higgadtan és precízen hozza a feszes, négynegyedes ritmust, Katie pedig az emblematikus Home után kalaplevéve, szőkén és sugárzóan ugrál a színpadon. Egy boldog diszkókirálynő – manírok nélkül, szinte kicsattanó jókedvvel, néha majdnem eufóriában. A koncert forró pontjai nem meglepő módon a Lose It és a Beat And The Pulse – lefegyverző és egyben szinte megható előadásmódban.

A Hurt Me Now-val köszönnek el, majd a ráadásban egy kis perkusszív szösszenet (az új szám, a Hulluu) után az életmű egyik kulcsdala, a Spellwork búcsúztatja az estét. Eddigi karrierje csúcsán és ereje teljében lévő, fiatal zenekart láthattunk, és ezért tényleg köszönet illeti a koncert szervezőit (például a születésnapját ülő Recorder magazint).

Dürer Kert, szeptember 11.

 

Neked ajánljuk