Koncert

Egyesült erővel

A Swans az A38-on

  • - minek -
  • 2014. november 23.

Zene

Már a felvezetés is erős: Pharmakon (civilben Margaret Chardier néven kellemes szöszke jelenség) vagy fél órát bolyong tébolyult boszorkaként a nézőtéren, fenyegetően kántál, s közben a hömpölygő, sötét elektronikus massza felkészít a rá következő órákra is.

A feszültséget tovább fokozó perkusszív témákkal szinte észrevétlenül csúszunk bele a mostani Swans-turné nyitószámába, a Frankie M című, egyre vadabbul örvénylő kompozícióba. Pokoli hangosan és tisztán szólnak, sokan szokás szerint csak füldugóban bírják az ígéretükhöz híven jó hosszú (vagy két és fél órás), nekivadult hangorgiát – nekik nemhiába verték a fejükbe: csak akkor jó ez, ha fáj.

De lehetetlen elmenekülni a mind jobban felhevülő koncertteremből: a zene hipnotizál, és nem enged – a Swans megint jó, sőt talán még jobb, mint valaha (pedig már harmadszor járnak nálunk!). Rendre meghökkennek, akik pusztán az aktuális albumuk (például az idei remek To Be Kind) alapján próbálnak felkészülni koncertjeikre: az ott már-már dalszerű formát öntő számokat szinte csak kiindulási alapnak tekintik, s mintegy ezekből bontják ki egyszerre kötött és improvizatív zenei monstrumaikat. Ezek persze jól felismerhetően táplálkoznak a nemes rockhagyományból: a sodró lüktetés az önfeledt cincálásba forduló dekonstrukció közben is megmarad. Néha szinte kabarékuplé-szerű motívumokat végtelenítenek, máskor bluesos témák kerülnek a darálóba (lásd a Just A Little Boyt), de ha kell, ennél is lecsupaszítottabb, magjára bontott, önmagukban is gyötrően repetítív töredékekből összerakott darabok jönnek, mint az Apostate vagy a Bring the Sunból kicsomagolt, de máshogy befejezett záró szám. Ehhez jön a zenekar mint önmagában is értelmezendő látványelem: szinte egy fülledt déli slasher teljes szereplőgárdája – a beszédes nevű, fúvós és ütős hangszerek terén egyaránt otthonos Thor Harris, a kíméletlen dobos, Phil Puleo, a már ősz szakállú gitáros, Norman Westberg, a rendíthetetlen basszer, Chris Pravdica, no meg a transzban kántáló, nekivadultan gitározó és az egész ceremóniát levezénylő Michael Gira. S a végére hagytuk a hangzást alapvetően meghatározó lap steel gitáros Christoph Hahnt, aki (hiszen az úr a pokolban is az) a legdurvább őrlés közepén is előhúzza a farzsebből a fésűt, hogy végre hátranyalhassa rakoncátlan üstökét.

A38 Hajó, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.