A páratlanul sokoldalú, tehetségét számtalanszor bizonyító kanadai művészt leginkább másoknak készített munkái, nagyzenekari hangszerelései, hegedűjátéka miatt ismerhetik a zenerajongók. Kollaborációi listáját tekintve korunk legszorgalmasabb kontribútoráról van szó, aki hihetetlen érzékkel képes a kortárs popzenét ötvözni a klasszikus zenei hagyatékkal. Azt gondolnánk, ennyi teendő mellett szétszórja tehetségét – de Pallett időről időre remek szólóalbumokkal biztosítja hallgatóságát arról, hogy kreativitása töretlen, ráadásul minden külsős munkájából tanul valamit. Már négy évvel ezelőtti harmadik (saját nevén meg az első) albumával, a Heartlanddel is jogos feltűnést keltett, de az idén kijött In Conflict kétségtelenül alkotói csúcsán mutatja. Gondosan rakja össze neoklasszikus elemekkel, néha szomorkás szövegekkel megtűzdelt, lüktető elektropopdalait, és gazdag hangszerelésben, a maga nehezen összetéveszthető előadásmódján, énekhangján tálalja – ami egyedivé és emlékezetessé teszi az amúgy is szép kerek egésznek mutatkozó zenei anyagot. Pallett mindig is erős volt az alkotótársak kiválasztásában – ezúttal (egy cseh nagyzenekar mellett) maga Brian Eno segít be gitárjátékával, gépeivel és a háttérvokáljaival: ő néhány szintifutammal és akkorddal is csodákra képes. A melankóliát átszellemítő és zenébe oldó In Conflictot – a különbségek hangsúlyozása mellett – nyugodtan lehetne egy polcra helyezni Kelley Polar még az előző évtizedben készített, az elektronikát „szomorúzenével” szintetizáló úttörő albumaival.
Domino/Neon Music, 2014
