- minek -
- minek - cikkei
"Új ritmusokat nem találnak ki"
Idén tízéves az anORGANIK LIVE formáció, ebből az alkalomból több koncertet is adnak az ősz folyamán - ráadásul bővített kiadásban. Erről, stúdiós munkákról és az eszközök forradalmáról beszélgettünk Deutsch Gábor elektronikus zenei producerrel és Szőcs Gergő dobossal.
Koncert - Villant egy kicsit - Britney Spears Budapesten
Egy évtizede még a tinilányok többsége álmaiban Britney szeretett volna lenni - azután néhány éve meg már nagyon nem. Britney Spears az utóbbi bő évtizedben megjárta a mennyet és a poklot, és persze közel járt ahhoz is, hogy az első ötben végezzen a poptörténet legszánalmasabban záruló karrierje versenyben.
koncert - DIMLITE, ARP 101
A csodabogarakban amúgy is gazdag elektronikus zenész/producer/dj közösség egyik kiemelt díszpéldánya Dimitri Grimm, alias Dimlite. A jeles művész alapvetően borult hiphopból és poétikusan tördelt elektronikából épülő zenei világának különös ismertetőjele a harsány vidámság, a rendre megmutatkozó elementáris humor.
Koncert - Budapest, te csodás! - A Tunng és a Los Campesinos! a Trafóban
Úgy tűnik, a múlt hét péntek a kölcsönös előnyök jegyében zajlott. Mi egy remek és egy - mondjuk így - érdekes brit zenekart láthattunk a Trafó (és a támogató British Council) jóvoltából a Nagy Britmánia - Youngblood Series sorozat keretében, a zenekarok pedig láthatóan elvarázsolva mentek haza Budapestről - a Tunng (képünkön) tagjai leginkább a törökfürdő és az Unicum emlékét viszik haza, a Los Campesinos! futballrajongó frontembere (ezt nemtelen előítéleteink amúgy is megsúgták előre) pedig elmesélheti, hogy koncertet adhatott a legendás Ferencvárosi TC szűkebb hazájában.
lemez - Ada: Meine Zarten Pfoten
Az előadóként Ada művésznéven ismert Michaela Dipper régóta ismert, kedves alakja a német minimalista tech/house univerzumnak. Kilenc éve készíti finom, 4/4-es tánczenéit - a maxikon felül 2004-ben albumon is kiadott egy csokornyit.
Lemez - Hét határon át - Africa Hitech: 93 Million Miles; Silkie: City Limits volume 2.
Az utóbbi pár évben fokozódtak a jóleső izgalmak az elektronikus tánczenében. Korábban halottnak/stagnálónak hitt műfajok újabb hibrideket szülnek, kreatív zenekészítők meglehetős eleganciával törik át a határokat, s feszítik szét a sokszor eddig is csak formálisan létező kereteket.
lemez - JUNIOR BOYS: IT'S ALL TRUE
Jeremy Greenspan és Matt Didemus duója minden egyes albumán képes volt megújulni: a legfrissebb, It's all True című lemezen pedig egészen nyilvánvaló az előrelépés. A két kanadainak volt mire építenie: korábbi dolgaikból is nyilvánvaló volt, hogy sokszor vadromantikus dalaikat képesek gusztusos, vonzó és többnyire megkapó (jórészt elektronikus) zenei köntösbe öltöztetni.
Sziget - Osztályon felül - Pulp
Kilenc éve járt nálunk utoljára a Pulp - közben meg nem is tehette, hiszen éppen jól feloszlatta magát. Mindenesetre a koncerten maga a jó memóriával megvert (vagy időben felvilágosított) Jarvis Cocker emlegeti fel a megszépült félmúltat.
sziget - La Roux
A La Roux fellépésén többen vannak, mint az előző napi frenetikus Pulp-koncerten - de azért bízvást mozoghatunk akár az első sorokban is a vaddisznólkodástól magát tökéletesen megtartóztató, decens közönségben. Alighanem kicsit morbid döntés egy bájos szintipop-formációt a délután közepére rakni, de a dolog végül működik, ami akár a programszerkesztők döntését is igazolhatná (azt meg már sohasem tudjuk meg, hányan jöttek volna, ha Vöröséké az éjszaka...).