Jeremy Greenspan és Matt Didemus duója minden egyes albumán képes volt megújulni: a legfrissebb, It's all True címû lemezen pedig egészen nyilvánvaló az elõrelépés. A két kanadainak volt mire építenie: korábbi dolgaikból is nyilvánvaló volt, hogy sokszor vadromantikus dalaikat képesek gusztusos, vonzó és többnyire megkapó (jórészt elektronikus) zenei köntösbe öltöztetni. Greenspan dalszerzõi és elõadói képességei figyelemre méltóak, s az is kivételes, ahogy a nyolcvanas évek elektropopjából, a soul/r&b-hagyományból és modern elektronikus tánczenékbõl képesek voltak egy saját, egyedien érzékeny zenei formanyelvet teremteni. Bár a hozzávalók gyakorlatilag nem változtak, az eredmény sokkal meggyõzõbb, mint a 2009-es Begone Dull Care esetén. Helyükre kerültek a dolgok, s létrejött a megfelelõ kényes egyensúly - úgy a számokon belül, mint az egész album szerkezetét tekintve. Egyrészt maguk a dalok is rendkívül erõsek, jól kidolgozottak, másrészt sikerült úgy csoportosítani õket, hogy a lemezanyag folyamatos izgalomban tarthassa a hallgatót. Az Itchy Fingers dinamikus, grúvos indítása után sem ül le a lemez, következzen bár rá egy afféle bájos elektro-blues (Playtime). A jórészt keserédes darabok a késõbbiekben is szórnak a lassabb sodrású (de ritmikailag ekkor is hangsúlyos) kivitel és a funkosabb lüktetés között - s mindeközben feltûnõ, ahogy Jeremy Greenspan, ha lehet, még jobban uralja a hangját, és éppen azon pontokon teszi oda magát, ahol kell. Például a szinte euforikus kifutású elektro-soul fináléban: a Banana Ripple az egyik legerõsebb szám, amit a JB valaha rögzített, s ugyanez vonatkozik az egész albumra is.
Domino/Neon Music 2011
**** és fél
