- vincze -

Lassan eljön az az idő, amikor nem számít majd lényeges kérdésnek, hogy az Alice In Chainsnek van-e létjogosultsága a jelenben, vagy sem.

A két évvel ezelőtt gyakorlatilag a semmiből előtűnt Kvelertak első lemezével az egyik legnagyobb meglepetést hozta az underground színtérre. Az alapvetően rock 'n' rollos felépítésű, de némi black metalos kapkodással és üvegszilánkkal gargalizáló énekkel is operáló, kimondottan slágeres anyag gyorsan mindenki kedvence lett, ami részben a jó daloknak, részben a pofátlanul fiatal zenészek szorgalmának volt köszönhető, akik mondhatni rommá turnézták magukat (Magyarországra is eljutottak az első körök egyikében).

A gödöllői Aebsence tíz évvel ezelőtt készítette el Unusual című debütáló lemezét, amely már akkor kivételes zsenialitással ötvözte az Alice In Chains/Tool-féle borult grunge és posztgrunge zenéket a magyar népzenével, amikor hazánkba még egyáltalán nem gyűrűzött be a külföldön akkor induló folkmetál trend.

A Turbonegro története ma már hozzátartozik a rock 'n' roll-alapműveltséghez. Vegyünk egy politikailag inkorrekt, ultrabunkó norvég r'n'r brigádot heroinista énekessel, amely, miután megcsinálta a múlt évezred két legnagyobb rock 'n' roll lemezét (az Ass Cobrát és a felülmúlhatatlan Apocalypse Dudest), szinte azonnal feloszlik.

Azt, hogy a két eredeti Kyuss-tag, John Garcia énekes és Brant Björk dobos által gründolt társaságnak, amely lényegében önmaga tribute-zenekara, milyen gyorsan járt le a szavatossága, mi sem jelzi jobban, mint hogy a tavaly még Nick Oliveri ex-Kyuss/QOTSA basszusgitárossal súlyosbított felállás majdhogynem képes volt megtölteni a Petőfi Csarnokot, míg a zenekar most szerény négyszáz fős közönség kíséretében szorult ki a Barba Negra nevű relatíve friss helyre. Utóbbi egyébként pont olyan, mint a szépemlékű Wigwam, csak a szürreális indiános dizájn helyett pontosan ugyanennyire dadaista kalózmotívumokkal van ékítve.

Kicsit érthetetlen volt Matt Pike gitáros motivációja erre a turnéra, hiszen másik zenekarának, a barbár stoner-metált nyomató High On Fire-nak most jött ki új lemeze, a kiválóan sikerült De Vermis Mysteriis. Épeszű zenész az aktívabbik zenekarát rugdalná el turnéra, pláne, ha annak friss lemeze van, a Sleepé pedig - legendastátusz ide vagy oda - mégiscsak egy olyasfajta nosztalgia-összeállás, amilyet a Kyuss is meglépett nemrég, hiszen a zenekar utoljára több mint tizenöt éve járt stúdióban.

A brooklyni hardcore-metal zenekar a klasszikus felállással tért vissza, mégsem tudott nagyot dobni az új lemezével.

Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar első évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erősen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni.

Jó eséllyel pont a nyári klubkoncert-uborkaszezonra találta ki az IHM és az "riás legénysége ezt az itthon formabontónak is titulálható koncepciót, aminek lényege, hogy mivel a két zenekar között vannak személybeli átfedések (az IHM dobosa, Hortobágyi László az "riásban billentyűs hangszereket kezel, míg Egyedi Péter, az "riás énekes-gitárosa basszusgitáron játszik a másik zenekarban), egy rendhagyó koncert keretében a cuccaik egyszerre legyenek fenn a színpadon, három-négy dalos blokkokban váltsák egymást, néhány dalt pedig közösen játsszon el a színpadon lévő hat zenész. Nem volt rossz ötlet ez a műsorkoncepció, hiszen az "riás és az IHM zeneileg ugyan eltér egymástól, hangulatilag és főleg a dalszövegek világában közös vonásokat mutat a két zenekar - a már az "riás megalakulása előtt az IHM-ben játszó Egyedire hatással lehettek Pálinkás Tamás IHM-frontember jórészt absztrakciókra épülő szövegei is.