Lemez

Alice In Chains: The Devil Put Dinosaurs Here

  • - vincze -
  • 2013. augusztus 11.

Zene

Lassan eljön az az idő, amikor nem számít majd lényeges kérdésnek, hogy az Alice In Chainsnek van-e létjogosultsága a jelenben, vagy sem.

A seattle-i grunge nagy négyesének egyik alappillérét ugyan nagyon sokan kezdték örökre temetni a heroinfüggősége ellenére is zseniálisan teljesítő énekesük, Layne Staley 2002-es halála után, de a zenekar agyának számító Jerry Cantrell gitáros néhány év szünet után sikeresen újraindította a Chainst egy hangban abszolút az elődjére emlékeztető énekessel, William DuWall-lal, akivel azóta már egy meglehetős lemez is készült, illetve többek közt Magyarországot is megjárták néhány évvel ezelőtt. (Interjúnk a zenekarral lapunk 2012. december 3-i számában olvasható.)

A furcsa című új lemez valahol ott folytatja, ahol a Black Gives Way To Blue abbahagyta négy éve. Most ugyan nincs Check My Brain kaliberű ordas nagy sláger, van helyette viszont 67 percnyi új zene, amely egyrészt jóval homogénebb az elődjénél, másrészt a hosszú dalok ellenére is hihetetlenül fogós. Cantrelléknek ugyanis megint sikerült óriási refréneket írniuk, és távolról sem csak az aktuális kislemezdalokba (Hollow és Stone) - hallgassuk csak meg például a Voicest vagy a Lab Monkeyt. Ezeknek köszönhetően az ember nagyon gyorsan elfelejti, hogy a The Devil pont kétszer olyan hosszú, mint amekkorára 2013-ban egy lemezt nyújtani illik, másrészt épp ugyanilyen sebességgel hagy maga mögött minden kételyt az Alice In Chains létjogosultságával kapcsolatban.

Universal, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.