Koncert

Fennakadt szemek

A Sleep Budapesten

  • - vincze -
  • 2012. június 17.

Zene

Kicsit érthetetlen volt Matt Pike gitáros motivációja erre a turnéra, hiszen másik zenekarának, a barbár stoner-metált nyomató High On Fire-nak most jött ki új lemeze, a kiválóan sikerült De Vermis Mysteriis. Épeszű zenész az aktívabbik zenekarát rugdalná el turnéra, pláne, ha annak friss lemeze van, a Sleepé pedig - legendastátusz ide vagy oda - mégiscsak egy olyasfajta nosztalgia-összeállás, amilyet a Kyuss is meglépett nemrég, hiszen a zenekar utoljára több mint tizenöt éve járt stúdióban.

Az akkor, 1995-ben elkészített lemez, a hírhedt Dopesmoker egyetlenegy, több mint egyórás számával, ami a legdurvább szélsőségekig vitte el az akkortájt felfutó stonerhullám zenéjét, melegágyául szolgált olyan későbbi alapzenekaroknak, mint a Weedeater vagy a Bongzilla, és annyira kivágta a biztosítékot a zenekar kiadójánál, hogy kerek perec megtagadták a kiadását. A huzavonában megfáradt Pike és Al Cisneros basszusgitáros feloszlatta a zenekart: előbbi ugye a High On Fire-ral lett underground hős, utóbbi pedig OM néven csinált zenekart, de többek közt megfordult a stoner-doom supergruppként felálló Shrinebuilderben is.

Ezen az estén viszont egyáltalán nem tűnt indokolatlannak a Sleep újraformálása. (Annál inkább az előzenekar, az A Storm Of Light jelenléte, akik ennél a zárójeles mondatnál többet nem is érdemelnek, hiszen valószínűleg úgy vélik: azzal, hogy Josh Graham, a Neurosis látványfelelőse gitározik és énekel náluk, valami különleges, istentől való felhatalmazásuk van arra, hogy azt a fajta klisés, sehova sem vezető, unalmas posztmetált játsszák, ami már az Isisnél is fárasztó volt három album után, maga a Neurosis pedig tizenéve maga mögött hagyta.) A zenekar a rögtön a nyitás után elővezetett, nem kicsit megrövidített Dopesmokerrel bebizonyította, hogy nem véletlenül számít a legnagyobb legendának a színtéren. Szívszaggatóan görögtek a hipnotikus, lassú, fájdalmas témák, és a zenészek fazonja is pontosan ugyanannyira meghökkentő volt, mint amilyen maga a zene: Matt Pike félmeztelenül, rommá tetovált háttal villantott kegyetlen kőművesdekoltázst és decens sörpocakot a pipaszárlábai fölött, Al Cisneros pedig valahogy úgy nézett ki, mintha az Esőember Ray Babbittjét egy jó ötvenes, alkoholista Cliff Burtonbe oltották volna, ahogy szinte félénk mozdulatokkal játszott a Rickenbacker márkájú basszusgitárján, illetve igen ritkán énekelt - kicsit egy ősöreg Ozzy Osbourne hangján. A Club 202 hangosítói szerencsére a trióban felálló zenekarral - doboknál Jason Roeder a Neurosisból; gondolom, miatta kellett elviselnünk az előzenekart, de cserébe legalább hozta a hangszerén a kötelezőt - úgy bírtak el, hogy a hangzás nemcsak pusztán elviselhetőre, de kimondottan jóra is sikerült, így a Sleep előadása gyakorlatilag zavartalan utazás lehetett a kilencvenes évek közepébe, ahol három elborult agyú figura jammelt valami koszos, büdös próbaterem mélyén másfél órán keresztül, fennakadt szemekkel.

Club 202, május 12.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.