Sziget

A férfikor kezdete - Deftones

  • - vincze -
  • 2011. augusztus 18.

Zene

Nagyon kevés úttörőnek mondott rockzenekar képes méltón átlépni a felnőttkor küszöbét, és hozzátenni valamit ahhoz, amivel kivívták a világhírnevet. A jobbik opció az, amikor a csapat egy jottányit sem változtat a kezdeti irányon - lásd mondjuk az AC/DC-t vagy a Motörheadet -, de ehhez persze szükséges, hogy ötvenévesen is hitelesen játsszák, amit húszévesen elkezdtek. A rosszabbik útra például a Metallica vagy a Paradise Lost lépett rá, akik először homlokegyenest más zenei (és imázsbeli) irányvonal felvételével görcsösen elutasították a korai sikeralbumaikat, később pedig "majd most megmutatjuk" alapon visszatértek hozzájuk. A Deftonesnak sikerült rátalálnia az arany középútra, hiszen úgy készítették el a fiatalkor dühétől és frusztrációjától feszülő első két lemezük (Adrenaline, Around The Fur) folytatásait, hogy képesek voltak óriásit fejlődni mind a dalszerkezetek komplexitása, mind a hangulatok zenei ábrázolása terén, és nem féltek lassabb, melankolikusabb dalokat írni - közben pedig egyáltalán nem tagadták meg a gyökereiket sem. Természetesen így sem lett mindegyik lemezük remekmű - a Deftones és a Saturday Night Wrist távolról sem százszázalékosak -, de a Chino Moreno énekes alkohol- és drogfüggőségét és a basszusgitáros Chi Cheng három évvel ezelőtti autóbalesetét túlélő zenekar tavaly azért egy faltól falig hibátlan lemezzel jelentkezett, amely a többnyire lassú, depresszív, mégis hatásos és egyáltalán nem egysíkú dalaival tökéletes lenyomata ennek a nehéz időszaknak. A Diamond Eyes kapcsán csak az a kérdés maradt nyitott, hogy ezek a dalok mennyire tudnak élőben érvényesülni, pláne egy olyan helyszínen, mint a Sziget idén szabadtérivé változott rockszínpada.

Nos, mint kiderült, tökéletesen - és pont az a tény mutatja a Deftones nagyságát, hogy egy fesztivált sem próbálnak megúszni azzal, hogy a műsort telepakolják a könnyebben emészthető dalaikkal, hanem be merik vállalni, hogy a felütésként, egy blokkban eljátszott slágeresebb témák (a Rocket Skates, az Engine No. 9, és az Around The Fur klipnótája, a My Own Summer) után egy olyan hangulati mélyrepülést mutassanak be, főszerepben a legnyomasztóbb, legdepressziósabb dalaikkal, amely minden más zenekarnál meggyilkolná a koncertet, a Deftones esetében viszont a katarzisig volt képes fokozni az élményt, méghozzá úgy, hogy tökéletesen hozták a sötét szobás zenehallgatás intimitását, megfejelve az élő előadás megrázó erejével és dinamikájával. A Deftones főművének tartott White Ponyról egyenesen hét dal is előkerült, köztük a koncert abszolút csúcspontjaként jellemezhető, irgalmatlan Knife Party és a ráadás előtt a Passenger-Change-kettős, köztük pedig olyan kiválóságok, mint a Diamond Eyes legnagyobb refrénjét tartalmazó You've Seen The Butcher, a cím nélküli anyag csúful belassított és visszafogott Minervája, vagy szintén az utolsó lemezről a Sextape, ami pontosan az a majdnem végig akusztikus, lebegős tétel, az ember nem is gondolná, hogy van zenekar, ami ezt koncerten előveszi. A nyomasztás után a ráadásban aztán tökéletes választás volt az Adrenaline két dühös tétele, a Root és a 7 Words, ami kellően oldotta fel a megelőző, majdnem egy óra depresszióját, és ugyan voltak dalok, amelyek odakívánkoztak még a programba - főleg a Bored és a Hole In The Earth -, ezzel a tökéletes hangzású, hibátlan hangulati ívű és irgalmatlanul feszesen lejátszott fellépéssel a Deftones nemcsak az év egyik legjobb koncertélményét adta, hanem azt is bizonyította, hogy képes volt belépni a zenekarok életében olyannyira kritikus férfikorba.

Rock-Metal Nagyszínpad, augusztus 12.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.