Bush távozása azért szomorú, mert az Anthrax vele jutott el a korai idõk bevallottan infantilisebb hangvételû dalaitól az igazán érett zenét tartalmazó lemezekig, amelyekhez Bush mélyebb, karcosabb hangja sokkal inkább passzolt, mint Belladonna magas fekvésû orgánuma. A Worship Music azonban mindkét szempontból igen pozitív csalódás. Elõször is - talán, mert nem Belladonna hangjára íródtak a dalok - nyoma sincs a nyolcvanas évek fejhangú sikoltozásának: helyettük tökéletesen eltalált, a késõi Anthraxet idézõ refréneket prezentál az énekes. Másrészt, ami a dalokat illeti, ez a lemez néhány pillanattól eltekintve gyakorlatilag hibátlan. Ugyan a John Bush-éra rajongói a szívük mélyén mindig vissza fogják sírni a mostanában ismét egykori zenekarában, az Armored Saintben tevékenykedõ frontembert, a tempósabb, szaggatottabb, kicsit a Sound Of White Noise lemezt idézõ, óriási refrénnel megfejelt The Giant, a lassabban induló I'm Alive és a záró Revolution Screams ott van a legjobb Antrax-dalok közt, és a Négy Nagy közül is csak a Slayer tudott ennél jobb lemezt csinálni mostanában. A fél pont levonás csupán a teljesen indokolatlan Refused-feldolgozás miatt jár.
Megaforce/Nuclear Blast, 2011
**** és fél
