lemez - Anthrax: Worship Music

Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar első évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erősen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni.

Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar elsõ évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erõsen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni. Így elõször egy Dan Nelson nevû ismeretlen arccal kezdtek dolgozni - vele készült a Worship Music dalainak egy része -, majd vélhetõen belengettek valami tisztesebb összeget Belladonnának, aki végül kötélnek állt, így vele fejezték be az anyagot.

Bush távozása azért szomorú, mert az Anthrax vele jutott el a korai idõk bevallottan infantilisebb hangvételû dalaitól az igazán érett zenét tartalmazó lemezekig, amelyekhez Bush mélyebb, karcosabb hangja sokkal inkább passzolt, mint Belladonna magas fekvésû orgánuma. A Worship Music azonban mindkét szempontból igen pozitív csalódás. Elõször is - talán, mert nem Belladonna hangjára íródtak a dalok - nyoma sincs a nyolcvanas évek fejhangú sikoltozásának: helyettük tökéletesen eltalált, a késõi Anthraxet idézõ refréneket prezentál az énekes. Másrészt, ami a dalokat illeti, ez a lemez néhány pillanattól eltekintve gyakorlatilag hibátlan. Ugyan a John Bush-éra rajongói a szívük mélyén mindig vissza fogják sírni a mostanában ismét egykori zenekarában, az Armored Saintben tevékenykedõ frontembert, a tempósabb, szaggatottabb, kicsit a Sound Of White Noise lemezt idézõ, óriási refrénnel megfejelt The Giant, a lassabban induló I'm Alive és a záró Revolution Screams ott van a legjobb Antrax-dalok közt, és a Négy Nagy közül is csak a Slayer tudott ennél jobb lemezt csinálni mostanában. A fél pont levonás csupán a teljesen indokolatlan Refused-feldolgozás miatt jár.

Megaforce/Nuclear Blast, 2011

**** és fél