lemez - Anthrax: Worship Music

  • - vincze -
  • 2011. október 6.

Zene

Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar első évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erősen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni.
Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar elsõ évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erõsen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni. Így elõször egy Dan Nelson nevû ismeretlen arccal kezdtek dolgozni - vele készült a Worship Music dalainak egy része -, majd vélhetõen belengettek valami tisztesebb összeget Belladonnának, aki végül kötélnek állt, így vele fejezték be az anyagot.

Bush távozása azért szomorú, mert az Anthrax vele jutott el a korai idõk bevallottan infantilisebb hangvételû dalaitól az igazán érett zenét tartalmazó lemezekig, amelyekhez Bush mélyebb, karcosabb hangja sokkal inkább passzolt, mint Belladonna magas fekvésû orgánuma. A Worship Music azonban mindkét szempontból igen pozitív csalódás. Elõször is - talán, mert nem Belladonna hangjára íródtak a dalok - nyoma sincs a nyolcvanas évek fejhangú sikoltozásának: helyettük tökéletesen eltalált, a késõi Anthraxet idézõ refréneket prezentál az énekes. Másrészt, ami a dalokat illeti, ez a lemez néhány pillanattól eltekintve gyakorlatilag hibátlan. Ugyan a John Bush-éra rajongói a szívük mélyén mindig vissza fogják sírni a mostanában ismét egykori zenekarában, az Armored Saintben tevékenykedõ frontembert, a tempósabb, szaggatottabb, kicsit a Sound Of White Noise lemezt idézõ, óriási refrénnel megfejelt The Giant, a lassabban induló I'm Alive és a záró Revolution Screams ott van a legjobb Antrax-dalok közt, és a Négy Nagy közül is csak a Slayer tudott ennél jobb lemezt csinálni mostanában. A fél pont levonás csupán a teljesen indokolatlan Refused-feldolgozás miatt jár.

Megaforce/Nuclear Blast, 2011

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.