Arzt Gergely

  • Arzt Gergely

Arzt Gergely cikkei

Veres János pénzügyminiszter portréja - Messziről jött ember

  • Arzt Gergely
A Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere négy évvel ezelőtt még a Szabolcs megyei területi lista harmadikja lehetett, az idei választásokat már az MSZP országos listájának tizenegyedik helyéről várja. Medgyessy Péter távozása után kormányfőjelöltként is fölmerült a neve. Veres karrierje eddig egyenes vonalú, látványos konfliktusok nélküli.

Pártelnökök és kormánytagok a választásokon - Kétes egyéni

  • Arzt Gergely
Míg a nagy pártok országos listáinak első néhány tucat helye négy biztos újabb évet jelent az Országgyűlésben, a kiegyenlített erőviszonyok miatt elvétve akad olyan egyéni körzet, ahol bármelyik induló garantált befutásra számíthat. A miniszterek, pártelnökök, kampányarcok többsége azért megpróbálkozik szólóban is - látványos kivétel a két miniszterelnök-jelölt. Az "erős emberek" egyéni indulása mellett és ellen szóló érveket szedtük össze az alábbiakban.

Akinek még hideg van - Szocialista jelöltállítás Kiskunhalason

  • Arzt Gergely
Lassan minden választókörzetben kiderül, hogy kit indít az MSZP 2006-ban. Néhány helyen nem jutott még egyezségre a helyi szervezet és a pártvezetés. A leglátványosabb konfliktus Halason alakult ki, ahol a városi elnökség Zuschlag Jánost jelölné újra - annak ellenére, hogy Hiller István és Szekeres Imre sajtónyilatkozataiban többször kizárta ennek lehetőségét.

Jobb mód - Politikai erőviszonyok a nyugati határszélen

  • Arzt Gergely
A nyugati határszél megyéi a rendszerváltást követő két választáson még szabaddemokrata bázisnak számítottak, az utóbbi hét esztendőben azonban a jobboldal került látványos fölénybe. A térség meghatározó politikusait a változás okairól és a jövőbeni kilátásokról faggattuk.

Hagyományőrzők - Szocialista "fellegvárak": Baranya és az északi iparövezet

  • Arzt Gergely
Szili Katalin házelnök, az MSZP volt államfőjelöltje a pécsi kettes számú választókörzetből került az Országgyűlésbe. Baranyából való a Gyurcsány-kormány új igazságügy-minisztere, Petrétei József és a Németh Imrét váltó Gráf József agrárminiszter is. A megyeszékhely egyik egyéni országgyűlési képviselője és polgármestere a szocialista királycsináló, Toller László. Baranya erős bástya, nem rés. Lesz-e bármi változás Szili kudarca nyomán?

Át az árkon - oldalváltók az önkormányzatokban

  • Arzt Gergely
Két, a múlt rendszerből ismerős majdnem köztársasági elnök Orbán Viktor oldalán keresi a szerencséjét. A Gyurcsány-kormány új kultuszminisztere egy kiugrott ősfideszes. Ám nemcsak országos szinten, hanem az önkormányzatokban sem meglepő egy-egy 180 fokos fordulat.

Roma esélyek a lakáspiacon: Fehérítõ hatás

  • Arzt Gergely
"Az én fajtámból egyedül lakom az udvarban" - mondja a reménybeli eladó egy belvárosi ingatlanban. Egy korábbi vevõjelölt a tulajdonos füle hallatára kérte ki magának, hogy õt "cigánylakásba" hozták - ezt már az ügynök meséli a ház elõtt.

Az ivóvíz minõsége: Mit iszol?

  • Arzt Gergely
Mel Gibson, Kevin Costner és más közismert jövõkutatók jóslatai szerint alig pár évtizeden belül véres háborúk kezdõdnek majd az ivóvízért. Ám mielõtt elérkezne a homokdûnéken száguldozó páncélozott lajtoskocsik kora, még lehet néhány jó esztendõnk, amikor komolyan számít, mi folyik a csapból.

Az átvilágítás vége: Lejárt szavatosság

  • Arzt Gergely
Az Országgyûlés a törvény hatályának lejártát megelõzõ június végi napokban december 31-ig meghosszabbította az átvilágítóbírák mandátumát. A korábbi három helyett egy bizottság folytatja a még befejezetlen eljárásokat. Tíz évvel az elsõ "ügynöktörvény" meghozatala és tizenöttel a rendszerváltás után a közéleti szereplõk átvilágítása befejezõdni látszik.

Az uniós munkavállalás korlátozása: Veszélyes álláskeresők

  • Arzt Gergely
A képzett, de olcsóbb keleti munkaerőtől félő Nyugat közel sem tárta olyan szélesre az unió kapuit,mint azt akár még hónapokkal ezelőtt is reméltük.Alig néhányhét alatt az EU mind a tizenöt régi tagállama bejelentette: a korábbi ígéretek ellenére korlátozzaa csatlakozó országok polgárainak külhoni munkavállalását. Magyarország eddig egyedüliként vállalta, hogy viszonosságon alapuló ellenintézkedéseket tesz.

Kövess minket: