Roma esélyek a lakáspiacon: Fehérítõ hatás

  • Arzt Gergely
  • 2004. november 25.

Belpol

"Az én fajtámból egyedül lakom az udvarban" - mondja a reménybeli eladó egy belvárosi ingatlanban. Egy korábbi vevõjelölt a tulajdonos füle hallatára kérte ki magának, hogy õt "cigánylakásba" hozták - ezt már az ügynök meséli a ház elõtt.

A szobákon amúgy látszik a nincs, de a háziak természetesen nem szedték fel a padlót, hogy annak tüze fölött döghúst sütögessenek. Mennyi esélye lehet akár eladóként, akár vevõként egy romának a lakáspiacon?

A legfrissebb, 2003-as kutatások szerint a cigányok 6 százaléka, mintegy 36 ezer ember még mindig telepeken él. Ez egyértelmû javulásnak tûnhet a három évtizeddel ezelõtti kétharmados arányhoz képest, de Kemény István, Janky Béla és Lengyel Gabriella megjelenés elõtt álló munkája (A magyarországi cigány népesség a 21. század elején) úgy látja: a telepfelszámolások csak a szegregáció leglátványosabb formáját szüntették meg, a cigány családok 72 százaléka ma is elkülönülten él. Ha a településen belül laknak is, döntõ többségük közelében kizárólag vagy jellemzõen cigány családok élnek. Csak olyan, a munkaerõpiactól elzárt községekbe tudnak beköltözni, amelyekbõl a romló megélhetési viszonyok miatt a nem cigányok kezdtek elvándorolni. Mivel a folyamatot a romák érkezése gyorsítja, egyre nõ az elcigányosodó aprófalvak száma.

A városokban is a hanyatló körzetekben tudnak letelepedni, ha csak önkényes lakásfoglalóként is, ami a falvakéhoz hasonlóan katalizálja a nem cigány lakók elköltözését.

A környezeti szegregáltság

a legkevésbé Budapesten jellemzõ. A zömmel a város belsejében élõ romák mintegy negyven százalékára igaz, hogy a szomszédságukban a többség nem cigány, vagy egyáltalán nincsenek is cigányok. Lakásviszonyaikat tekintve is az itt élõ tíz százalék mondható a legszerencsésebbnek: a lakások 98 százalékában van villany, 94-ben vízvezeték, 59-ben vécé a lakáson belül és 33 százalékában kívül. Fürdõszoba a budapesti cigányok lakásainak 66,7 százalékában található. Ezek az arányok a vidéki városokban és községekben lényegesen rosszabbak. A romák lakta ingatlanok 19 százaléka vályog vagy vert föld, az egy szobára jutó személyek száma átlag 2,4.

A budapesti romák jelentõs része alacsony színvonalú szociális bérlakásokban él a leromlott belvárosi lakónegyedekben (fõként a VII. és VIII. kerületben) és a paneles lakótelepeken (legnagyobb számban Pesterzsébeten) - mondja Egedy Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos fõmunkatársa. Alacsonyabb iskolai végzettségük okán csak alacsonyabb fizetéssel járó (gyakran alkalmi vagy köz-) munkákat végezhetnek, így anyagi lehetõségeik korlátozottak, kevesebb vagy semmi sem jut karbantartási, felújítási munkálatokra, ami hosszú távon csökkenti lakásaik értékét. Sõt: a lakás fenntartásában is önkormányzati támogatásra szorulnak, hitelfelvételre, szocpol-támogatás igénybevételére a jelenlegi törvényi szabályozás mellett alig van esélyük. Gyakran kényszerpályán mozognak, mivel kevésbé ismerik ki magukat és kevesebb tapasztalattal rendelkeznek a lakáspiacon, így ingatlanaik értékét is eltérõen ítélik meg a többséghez képest. Az 1990-es önkormányzati törvény alapján privatizált ingatlanok közül a legnagyobb alapterületûek, legjobb állapotúak eladása után a mûemlék épületeket nem számítva csak a legrosszabb, szûkös, sokszor komfort nélküli lakások marad-tak meg a kerületek kezelésében. E költséges és eladhatatlan bér-házakban a legnyomorúságosabb körülmények között élõ, gyakran fizetésképtelenné vált rétegek laknak. Részben épp a tõlük való megszabadulást, valamint a területek romáktól "megtisztítását" szolgálják a városrendezési akciók a cikkünk elején idézett kötet szerint. Egedy viszont úgy látja, ez nem célja, inkább törvényszerû velejárója a fizikai környezet megújításának. Azt azonban elismeri, hogy a fõvárosban rejtett, részleges lakosságcsere zajlik: a kerületek Budapest más részeire költöztetik át a lakóparkosítandó környékekrõl az ott élõket, ily módon áthelyezve - de nem megszüntetve - a problémákat.

Ladányi János szociológus, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára egyenesen balkáni típusú dzsentrifikációról beszél a városrehabilitáció kapcsán. Egyes városrészeknek a cigány népességtõl való "megtisztítása" különösen a belsõ pesti kerületekben (a hatodiktól a kilencedikig) volt elsõdleges szempont - állítja a kutató. Az önkormányzatok hivatkozhattak a lakbérfizetés elmaradására, életveszélyessé nyilváníthatták a házat, fenyegethettek a gyerekek állami gondozásba vételével vagy bontással, de akár le is mondhattak követeléseikrõl, pénzt ígérve a békés távozás esetére.

A munkanélküliségben, a megélhetési költségek miatt eladósodottságban élõ romák folyamatosan kiszorultak a városokból, de még a jobb helyzetû falvakból is. Számolatlanul akadnak azonban néhány száz ezer forintért hatalmas parasztházak az elszegényedõ vidékeken, ötven kilométeres távolságra minden szóba jöhetõ munkaalkalomtól. A lakáspiac voltaképpen két részre szakadt, és ebben a szegmensben a társadalom nagy része meg sem jelenik, a világvégi kisközségekben az egyetlen "fizetõképes" kereslet a cigányság. Az ingatlanok elértéktelenednek, nincs áruk; a hátrányok összeadódnak, a roma népesség koncentrálódik, ez vezet az aprófalvak korábban már említett elcigányosodásához. Ahol ez a folyamat még csak elindult, ott rendszerint

finomabb technikákkal próbálják

távol tartani a nemkívánatos betelepülni szándékozókat. Mesterségesen kreált nehézségekre hivatkozva nem engedik bejelentkezni õket, azt mondják, hogy nincs hely a gyereknek az iskolában, párszor kinézik a férfit a kocsmából, hátha ért belõle. Ha mindez nem segít, a beköltözést meggátolandó jön az élõlánc a polgármester vezetésével. Hiba volna azonban puszta rasszizmust látni az ilyen megmozdulásokban, annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan törvénytelenek és megbocsáthatatlanok. "A magyar társadalom mára két részre szakadt: az egyiknek jó esélye van arra, hogy rövidebb vagy hosszabb, de belátható idõn belül megközelítse a régi uniós polgárok életszínvonalát. A másik szegmenset az egyre növekvõ mértékû leszakadást és kirekesztettséget naponta megtapasztaló, szinte harmadik világbeli körülmények között élõ - számításaim szerint mintegy negyven százalékban roma - népesség alkotja. Az esélyek, az életmódok és a lehetõségek ilyen hatalmas különbsége miatt szinte törvényszerûen alakulnak ki az egyre mélyebb konfliktusok. Ezért is kell mindent megtennünk a tartós kirekesztettség ellen, aminek a lakóhelyi szegregáció csak az egyik megnyilvánulási formája" - mondta lapunknak Ladányi János.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda (NEKI) honlapján a lakhatási diszkrimináció számos jól dokumentált esetével találkozhatunk. Visszatérõ motívum az eladó megfenyegetése ("rád gyújtom a házadat, ha eladod annak a cigánynak"), megdöbbentõen gyakran kerülnek elõ hamisított bontási kérelmek, adásvételi szerzõdések. Az ön-kormányzat - egy üdítõ kivételtõl eltekintve, ahol a jegyzõ kiállása nyomán élhetett egy roma család a számukra korábban már megszavazott, aztán "lakossági nyomásra" visszavonni kívánt telekvásárlási lehetõséggel - mindig a hátrányosan megkülönböztetõk oldalán áll. Még akkor is, amikor erre nem a közhangulat kényszeríti: egy vidéki alpolgármester engedélyezi, hogy egy cigány házaspár ideiglenesen beköltözzék egy korábban kutyatartásra használt épületbe, majd miután rendbe hozták és felújították, a hivatal az utcára penderíti õket. Vagy az a derék diszkótulajdonos, aki a terhessé vált roma szomszéd házát a benne lévõ csekélyke értékekkel együtt a helyi potentátok asszisztenciája mellett dózeroltatja a földbe. És ezek csak a jogi eszközökkel kezelhetõ esetek. Iványi Klára, a NEKI munkatársa úgy véli, óriási a latencia. Más ügyekben náluk járó panaszosaik mesélik, hogy albérletet keresnek, de hiába. A lakáskeresõ nem romák mindennapos tapasztalata, hogy az eladó az ingatlan elõnyei között említi: az utcában, a környéken nincs cigány. Könnyûszerrel dekódolható az internetes apróhirdetés azon üzenete is, miszerint "a házban nincs zûrös lakó". Kérdés, minderre gyógyír lehet-e egy kikényszerített per; hiába szerez ugyanis elégtételt a sérelmet szenvedett, a társadalmi megnyugváshoz ez nem visz közelebb. Ahhoz ugyanis a joggal hiányolt állami intézkedéseknél, koncepciózus programoknál is több kellene.

Arzt Gergely

Neked ajánljuk