Mel Gibson, Kevin Costner és más közismert jövõkutatók jóslatai szerint alig pár évtizeden belül véres háborúk kezdõdnek majd az ivóvízért. Ám mielõtt elérkezne
a homokdûnéken száguldozó páncélozott lajtoskocsik kora, még lehet néhány jó esztendõnk, amikor komolyan számít, mi folyik a csapból.
Az elmúlt hónapokban több településen is elõfordult, hogy semmi. Az esztergomiak a dorogi veszélyeshulladék-égetõ mûbõl emberi mulasztás és mûszaki hibák nyomán a Kenyérmezei-patakon át a táti Kis-Dunába szivárgó szennyezõ anyag miatt hosszú napokig nem ihattak csak zacskós és palackozott vizet. A nagytõkei óvodában a vezetékekben elszaporodó baktériumok miatt volt tilalmas még a fogmosás is. Árpádhalmán a fertõzött vízhálózat helyett szintén kerekeken érkezett az innivaló a fogyasztókhoz. Tolnanémediben pedig konkrét kukacok ömlöttek a csapból, mint egy szerény költségvetésû végítéletfilmben. Akár azt is gondolhatnánk tehát, hogy a vízszolgáltatással, az ivóvíz minõségével komoly gondok vannak idehaza.
A megkérdezett szakemberek egybehangzó állítása szerint azonban a honi poharakba európai összehasonlításban is
kiváló mutatókkal
rendelkezõ víz kerül. Noha idén nyáron úgy tûnt, baktériumok nagyobb sûrûségben fordulnak elõ a vízvezetékekben, mint Szálasi-plakátok a Nagykörúton, ezért valószínûleg a politikai uborkaszezon és a téma iránt az esztergomi események nyomán megnõtt érdeklõdés okolható, ami persze korántsem nevezhetõ bajnak - ahogy a tavalyelõtti csõtöréssorozat sajtóvisszhangja lehetõvé tette a szakma által évtizedek óta kért fejlesztéseket, talán egy tudósítás Tolnanémedibõl hozzájárulhat ahhoz, hogy a megelõzésre is legyen forrás, ne csak az utógondozásra.
A problémák jelentõs része anélkül is rendezhetõ, hogy a lakosság egyáltalán tudomást szerezne róluk. Gondosan kiépített monitoring rendszerek figyelik a vízminõsé-get, és baj esetén azonnal lépnek a szakemberek. Budapesten nem is olyan régen még felszíni vízmû is volt, ahol közvetlenül a Dunából nyerték a vizet, de ma már a Szentendrei-sziget bal és jobb partjáról, kiváló minõségû, parti szûrésû kutakból származik a fõváros ivóvízkészletének kétharmada, amelyet szinte tisztítás nélkül használhatnak fel. Ezzel együtt a kúttól a felhasználóig a fogyasztói hálózat minden pontjáról évente
több mint tizenkétezer
vízmintát vesznek és elemeznek a Budapestet és a 22 agglomerációs települést ellátó Fõvárosi Vízmûvek munkatársai. Péterffy Gábor, a cég kommunikációs igazgatója elmondta: ez napi gyakoriságú ellenõrzést jelent. A kémiai, biológiai, mikrobiológiai vizsgálatok azt tanúsítják, hogy a pesti ivóvíz az uniós és hazai szabályok által elõírtaknál lényegesen jobb minõségû. Azért, hogy ez így is maradjon, a kutak mellett a Duna vizét is vizsgálják. Az online monitoring látványos eszköze a kagyló, ami ez esetben nem telefon-, de még csak vécé- sem, hanem édesvízi, és az átfolyó víz tisztaságára reagál - ha kételyei vannak, összezáródik. Közegészségügyi elõírás a víz fertõtlenítése, csírátlanítása, amelyet a szükséges legalacsonyabb mennyiségû klórozással igyekeznek elérni. Alternatív megoldásként kísérleteznek az ózonos és UV-fertõtlenítéssel is - ezek nagy hátránya, hogy igen energiaigényesek, és csak helyben hatnak.
A szolgáltató mellett a vele napi kapcsolatban álló ÁNTSZ is ellenõrzi a vízminõséget. Dr. Tomka Júlia fõvárosi tiszti fõorvos elmondása szerint õk is naponta vesznek mintát, és eredményeiket rendszeresen összevetik a vízmûvekéivel. Emellett természetesen fokozottan odafigyelnek a csõtörésekre vagy az esztergomihoz hasonló esetekre. Két-fajta idõszak kritikus igazán: ha aszály van, vagy ha árvíz. Ahogy gondot jelenthet az alacsony fogyasztás miatt a vezetékekben pangó víz, úgy a kutak állapotának alaposabb felülvizsgálatára késztethetnek a folyón leúszó állati tetemek, kiöntött pöcegödrök.
A szolgáltató által negyedévente benyújtandó összesített jelentés rémisztõ katalógusát adja a vizünkben megbúvó, ám a mikroszkóp tárgylemezén leleplezhetõ tartalomnak: üledék, véglények, férgek, fonalas és egyéb baktériumok, gombák és algák százalékos arányát firtatja többek között e kérdõív. A mikroorganizmusok jelenléte természetes, a csõhálózat nem steril, a vezetékek belsõ falán ún. biológiai hártya él, amely rendesen nyugalmi állapotban van, csak a tápanyaghiány vagy -többlet miatti megszaporodása vagy elpusztulása okozhat gondot. Természetesen nemcsak a csõben hozzáadott tartalom betegíthet meg, a vízbázisok egyre drámaibb szennyezettsége számtalan káros következménnyel járhat. A megengedettnél magasabb nitráttartalom például szélsõséges esetben akár csecsemõhalálhoz is vezethet.
De pánikra semmi ok, hiszen mindezek elkerüléséért, megelõzéséért végzik sziszifuszi, ámde nélkülözhetetlen aprómunkájukat a szakértõk, ezért kell a szigorú és alapos ellenõrzés. És kellene persze rengeteg pénz is, ahogy a Balaton körbecsatornázása volt az ára az aktuális környezetvédelmi miniszter szezon eleji poharazgatásának. Darabos Péter, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Víziközmû és Környezetmérnöki Tanszékének egyetemi adjunktusa maga is bátran kortyolna a mára már jelentõs mértékben megváltozott, nagyon jó minõségû vízbõl, becslése szerint ezer koccintóból talán ha ketten fizetnének enyhe hasmenéssel a gesztusért. Attól az alacsony vízszint ellenére sem kell tartani, hogy
kiisszák a magyar tengert,
az ivóvíz ugyanis a rendszerváltás után megszûnõ állami támogatás miatt igencsak megdrágult, és megtanultuk értéknek tekinteni, takarékoskodni vele. Ez és az ipari fogyasztás nagymértékû csökkenése lehet az oka, hogy az egy fõre esõ napi vízhasználat 100 liter, míg ugyanez az adat Németországban 130 liter, Olaszországban és Svájcban 250 liter. Magyarországon az ivóvízhez jutás joga alkotmányos alapjog. Mindeközben a világon mintegy egymilliárdnyian gyakorlatilag szomjaznak.
Arzt Gergely
