Két, a múlt rendszerből ismerős majdnem köztársasági elnök Orbán Viktor oldalán keresi a szerencséjét. A Gyurcsány-kormány új kultuszminisztere egy kiugrott ősfideszes. Ám nemcsak országos szinten, hanem az önkormányzatokban sem meglepő egy-egy 180 fokos fordulat.
Az Országgyűlésben Fodor Gábor és Tölgyessy Péter ellentétes irányú mozgása volt a legnagyobb hatású - mert 1994-ben, illetve 1998-ban szavazatokat is vivő-hozó - térfélcsere. Ezenfelül az SZDSZ első ciklusbéli megfogyatkozása méltó említésre, képviselői (összesen heten) a Fideszen túl az MDF-, sőt a KDNP-frakcióban találtak új otthonra. Semjén Zsolt nagy menetelése 1997-ben indult, amikor a korábban kereszténydemokrata kép-viselő átmenetileg független volt, hogy aztán egy-egy cikluson át a fórumosok közt, majd a fiataldemokratáknál folytassa. Az előző négy esztendőben esett meg az egyik leglátványosabb "pártütés": Hortobágyi Krisztina a rendszerváltás óta a Fideszben politizált, többek közt a ceglédi önkormányzatban, míg 1998-ban Pest megyei listáról bejutott a parlamentbe. Szociálpolitikai elképzelései kevéssé hasonlítottak a jobbra mozdult pártéra; a szociális bizottság tagjaként le is szavazta anno a gyermekvédelmi támogatás kiegészítő családi pótlékká alakítását. Hamar kiderült azonban, hogy "frakciófegyelem kontra képviselői szabadság" ügyben is a hivatalos pártállásponttól eltérő nézeteket vall, ezért főnökei felszólították, mondjon le bizottsági tagságáról. Hortobágyi eleget tett a nyomatékos kérésnek, majd a frakciót is otthagyta. Mandátumát azonban az erre vonatkozó jelzések ellenére sem adta vissza, amit így utólag vitatható döntésnek tart ugyan, de máig úgy gondolja, ő elsősorban választókat, és nem pártot képviselt a parlamentben. Egy ma már politikai hibának vélt kitérő (barátságból megjelent Fodor Gábor épp aktuális pártelnöki kampányrendezvényén, találgatásokra adva ezzel okot) és kilenc hónapnyi független lét után beült a szocialista frakcióba, ahol meg is maradt 2002-ig, a ciklus végéig. Az MSZP országos listán jelölte újra, a 105. helyen, ami a látszat ellenére sem volt eleve esélytelen, de nagyon sok egyéni győzelemre lett volna szükség a befutáshoz. Ez nem jött össze, és Hortobágyi ma az Egészségügyi Minisztérium országgyűlési ügyekkel foglalkozó irodáját vezeti, és
nem is kívánkozik vissza
a nagypolitikába; mint mondja, köztisztviselőként vagy szakmájában, a szociális szférában képzeli el a jövőjét. Korábbi párttársai nyíltan alig éreztették vele neheztelésüket, ám volt olyan, aki nem fogadta a köszönését, mások pedig a háta mögött mondták róla, hogy évek óta szoci téglaként működött a Fideszben. Hortobágyi elképzelhetőnek tartja, hogy valamelyik oldalról követőkre talál, aminek némiképp ellentmond, hogy 2002 óta frakcióközi mozgás kizárólag a jobboldalon történt. Főleg az MDF szenvedett jelentős vérveszteséget: Boros Imre a Mécs-bizottság munkája nyomán kényszerült függetlenségbe, Hende Csaba útja a polgári körökön át vezetett a Fideszbe, majd több részletben kiültek, illetve kiültették a lakitelkieket is. A nagyobbik ellenzéki párt is megfogyatkozott: kiszállt Balogh Gyula és Körömi Attila (utóbbi a Jobbikban folytatja pályáját).
Önkormányzati szinten Ferjancsics László járt be hasonló utat, aki 1988 végén egy váci, Fodor Gábor és Molnár Péter vezette fórum hatására lépett be a Fideszbe. Tizenegy évnyi tagság után a háromszáz-egynéhányas tagkönyv birtokosaként lépett ki, azt követően, hogy a párt ugyanezt tette a Liberális Internacionáléval. Pedig az első ciklus idején még a Fidesz Pest megyei irodavezetője volt, a második parlamenti választások előtt ugyanitt kampányfőnök. Az ezt követő időszakban még látott némi reményt arra, hogy pártja megmarad a liberális értékek mellett, legutóbb azonban, három év független képviselősködés után már szocialista színekben nyert 51 százalékkal ugyanabban az egyéni körzetben, ahol korábban kétszer fideszesként választották a váci önkormányzati testület tagjává. A helyi szocialistákkal fennálló kölcsönös bizalmon túl az is új pártja mellett szólt, hogy meglátása szerint létezik az ő liberális felfogá-sának megfelelő szárny az általa hosszú távon kiszámíthatóbbnak tartott MSZP-ben - mondta lapunknak. Ma alpolgármester Vácott, két éve főállásban, és szívesen folytatná az önkormányzati munkát annak ellenére is, hogy eredeti szakmájában, "a kommunikáció világában" jobban kereshetne. Döntésének visszhangja korábbi párttársai körében vegyes volt, az adekvát árulózáson túl többen irigyelték tőle a lehetőséget, hogy szavazói bázisára, helyi népszerűségére támaszkodva megkockáztathatta a váltást.
Hasonló pályát futott be Székesfehérváron Regőczi Miklós, aki három évig megyei irodavezető volt a Fideszben, sőt Orbán Viktor kampányfőnökeként is működött, ma azonban már az MSZP-SZDSZ és a helyi, megyei szervezetek színeiben tagja a képviselő-testületnek, az önkormányzatnál pedig kommunikációs, valamint informatikai tanácsnok.
Ellenirányú mozgásra is akad persze példa. A 15 éve tatabányai polgármester Bencsik János elsősorban a Szegényeket Támogató Alap (Szeta) és különösen Solt Ottília hatására csatlakozott előbb a Szabad Kezdeményezések Háló-zatához, majd az SZDSZ-hez. Városában részt vett a Lenin-szobor eltávolításában, fellépett a helyi munkásőrséggel szemben. 1990-ben SZDSZ-Fidesz támogatással egyéni körzetből került a képviselő-testületbe, a közgyűlés választotta polgármesterré, azóta őrzi e posztot. Megfordult a nagypolitikában is, volt pártja önkormányzati tanácsadó testületének elnöke, majd, miután 1996-ban a koalícióból való kilépés mellett érvelt, a legtöbb szavazattal jutott az SZDSZ Országos Tanácsába. Később országos listáról bekerült a parlamentbe, a szocialistákkal való együttműködéssel nem egyetértve azonban visszaadta mandátumát, és 1998-ban már függetlenként nyert az önkormányzati választásokon - s azóta még egy alkalommal. Tavaly tavasszal csatlakozott a Fidesz-hez, épp tíz esztendővel az első átcsábítási kísérlet után. Meglátása szerint mára e két párt helyet cserélt a politikai palettán: míg a kilencvenes évek elején a Fidesz ultraliberális volt, az SZDSZ konzervatívabb, nemzeti szabadelvű értékeket képviselt. Napjainkban azonban a szabaddemokraták a "világáramlatokhoz kapcsolódó nagyvárosi értékrendet" vallják,
rétegpártként rétegérdekeket
képviselnek. ' maga parasztpolgár felmenők leszármazottjaként a helyi közösségekben az előző nemzedékektől átörökölt hagyományok tiszteletét tartja kiemel-kedően fontosnak, amelyeket nem kell kőbe vésni, "megmaradni a két lóval való szántás mellett", de amely stabil alapokhoz érdemes visszanyúlni, rájuk építkezni. Ezért sem volt számára elfogadható a 90-es évek második felének hangneme a Fideszben, egészen az ezredfordulóval beköszöntött - szerinte pozitív - váltásig. Csatlakozásának közvetlen kiváltó oka a közoktatás-politikában bekövetkezett ciklusbéli fordulat, úgy véli, az értékelvűség kikerülésével, relativizálódásával a közösségépítés, nemzetépítés lehetőségét szalasztja el a szabaddemokrata vezetésű minisztérium. Az MSZP helyi szervezete egyébként függetlenné válása után, sőt azt megelőzően, a Horn-Kuncze-koalíció idején is megpróbálta átülésre bírni, ő azonban az előző rendszerrel való gyökeres szakítás híveként nemet mondott. Pedig egy "igen" megkönnyítette volna számára a polgármesteri létet: a tatabányai önkormányzat szocialista többségű, mint ahogyan egész Komárom-Esztergom megye is menetrendszerűen színeződik vörösre választások idején. Bencsik abban bízik, hogy az erős baloldali bázis mellett az általa hozott néhány száz jobboldali többletszavazat is sokat számíthat az előreláthatóan igen kiélezett versenyben. Régi párttársai közül csak néhány önkormányzati kollégával maradt meg a jó nexus; a "kemény mag" sosem figyelt oda rá, s páran akadtak, akik követték.
Szintén az SZDSZ-ből indult Halász János, aki 1995-ben, egy szavazategyenlőség miatt kiírt időközi önkormányzati választáson lett tagja a debreceni képviselő-testületnek. Két évre rá már a helyi Fidesz-frakció tagja, majd parlamenti képviselő, kultuszminisztériumi politikai államtitkár. Több forrás szerint '90-ben még a szocialista kampányt segítette volna, ám ezt a hivatalos debreceni MSZP írásos dokumentumok híján "csak pletykának" minősíti. Maga az érintett többszöri megkeresésünkre sem reagált.
A nyíltan vállalt pártkötődés a polgármesterek, önkormányzati képviselők mindössze 20-30 százalékára jellemző. Igaz, függetlenként indulni és nyerni, sőt újraválasztatni magát egy helyi közéleti embernek inkább a kistelepüléseken lehetséges; a komoly befolyást és anyagi lehetőséget ígérő fővárosi kerületek vagy nagyobb városok közül egyedül Sopronban sikerült ez a bravúr (Gimesi Szabolcs a Szövetség Sopronért Egyesület jelöltjeként kétszer is győzni tudott). Arra több példa is akad, hogy valaki korábban pártszínekben, majd függetlenként is győzhessen: Tatabánya mellett közismert példa az óbudai Sziget-csősz Tarlós Istváné (első alkalommal az SZDSZ-Fidesz páros segítette a polgármesteri székbe, azóta függetlenként választották meg újra meg újra). Pártatlannak lenni sem lehet csá-bítások nélkül: dél-dunántúli és szabolcsi, többször újraválasztott, független polgármestereket kérdezve mindegyikük beszámolt be-léptetési kísérletekről. Volt, akinél az SZDSZ próbálkozott, mást a körzeti Fidesz-képviselő keresett fel, másoknál a korábban nagy támogatottságú, erős jelenlétű, mára azonban szinte teljesen felszámolódott megyei kisgazdapárt embere kopogtatott. Különböző indoklással ugyan, de mindegyik pártot visszautasították. Az egyházaskozári Weisz Péter szerint kis-településen egyenest szégyen pártszínekben indulni. A dunaföldvári Nagy Gáborné úgy véli, polgármesterként határozottabb, egyöntetűbb támogatásra van szüksége munkájához annál, hogysem valamely politikai oldalra besorolva önként lemondjon a helyiek felének szimpátiájáról. Berencsi Béla, Ibrány első embere még praktikusabb indokot említ: az egyik tábor melletti elkötelezettség azonos zászló alatt vonuló kormányzat esetén kifizetődő lehet, a politikai széljárásnak a ciklusváltással be-következő menetrend szerinti megváltozása azonban szűkös időket hozhat a településre, így ő inkább a mindenkori kormányzathoz való, pártszínektől független lojalitás híve.
Bőhm Antal politológus, szociológus szerint mindemellett a független mivolt nem jelent pártpreferencia-nélküliséget, de erre inkább vevők a választók. A kistelepüléseken, ahol alig-alig vannak jelen a pártok, mindössze egy-két ember pártosodott, sokkal inkább számít az adott személy ismertsége (jó gazda, neves értelmiségi-e, netán a helység befolyásos nagycsaládjaihoz, valamelyik hatalommal bíró érdekcsoporthoz tartozik), tekintélye. Amennyiben rendben mennek a dolgok, az sem kizárt, hogy máig az utolsó tanácselnököt választgatják újra egy kisvárosban. A nyugati példákkal összevetve sokat számít egy másutt szinte ismeretlen elvárás, hogy a jelölt helyben lakó legyen; ez szigorúbb feltétel, mint amilyennek első látásra tűnik, hiszen egy 15-20 éve az adott faluban lakót is sújthat a "gyüttment-szindróma". A pártok sokkal inkább ambicionálják, hogy ők adhassák a polgármestert, mint amennyire ez akár a választóknak, akár az aspiránsoknak fontos. Az országos győzelem vagy vereség után pozíciómegerősítést vagy kompenzációt szolgálhat az önkormányzati siker, amelyért semmilyen ár sem drága. Éppen ezért, a reményfutamjelleget elkerülendő, a rendszerváltással egyidős az a kezdeményezés, hogy az önkormányzati választásra a ciklus félidejében kerüljön sor. A szólamok szintjén mindenki lelkesen támogatja az ötletet, ám sehol semmi.
A nagypolitikát kultúrában, döntés-előkészítésben erősen leképezi a helyi közélet, a civil szerveződések mellett az önkormányzatokat is "kriptopártként" használja mindkét oldal a kiábrándultak megközelítésére. Egy-egy polgármesteri szék elfoglalásának haszna ezenfelül a befolyás erősítése, a pozícióosztás lehetősége. Sokat számít a megyei önkormányzatok, különösen a területfejlesztési tanácsok összetétele is. Kudarc esetén a szekértáborokban felhangzik a jajszó: "elveszett Székesfehérvár", gyászol a Fény utcai piac: "a II. kerületet átadták a szocialista Horváthnak". Bőhm szerint a választásokig már nem várható nagy mozgás a két oldal között, különösen mert jelenleg nagy a bizonytalansági tényező, előrejelezhetetlen a Gyurcsány-Orbán párharc kimenetele. Amint azonban a győztes személye egy-értelművé válik, kétségkívül számíthatunk átülőkre az önkormányzatokban, még ha ma szilárdabbak is az érdekcsoportok, erősebb a politikai elkötelezettség mindkét táborban, mint korábban.
