Az MSZP hétvégi miniszterelnök-jelölő kampányindító kongresszusán a leginkább az érdekelt minket, hogy milyen hangulatban és állapotban várja a nagyobbik kormánypárt az áprilisi országgyűlési választásokat.
Pénteken Blair brit miniszter-elnök négyezer meghívott szimpatizáns előtt elmondott, a progresszív szociáldemokrata pártok értékeit és lehetőségeit sorra vevő beszéddel igyekezett hozzájárulni a szocialista kampány remélt si-keréhez. Tony megdicsérte a magyarokat és mosolygós, de acélos barátját, Ferencet az elmúlt tizen-öt évben elért eredményekért. Az érdemi munka másnapra maradt. Gyurcsány Ferenc kormányfő szombati kampányindítójában vázolta azokat a fő célokat, amelyeket szándékai szerint az elkövetkező tíz esztendőben kiemelten kell kezelni: elsősorban az ipar fellendítését, üzleti központok Magyarországra telepítését és a turizmusban rejlő további lehetőségek kiaknázását, valamint a mindezeket megalapozó oktatáspolitikai reformokat és a közlekedésfejlesztést.
Az általunk megkérdezettek érezhetően sokat reméltek a Blair-látogatástól, és különösen a miniszterelnöki programbeszédtől. Egy derűs kisebbség győzelemre készül, amely leginkább nem is a kampányon, hanem a korábbi tel-jesítmények összevetésén múlik majd. És a bizakodók szerint nem vitás, hogy ki lesz "a nyilvánvaló befutó", ha a Bokros-csomagnak köszönhetően komoly lehetőségekkel kezdő Fidesz külpolitikai, a nagy reformok elbliccelésében és az ellenségeskedő hangulat szításában elkövetett hibáival az MSZP immár kétciklusnyi kormányzati tapasztalatát, "a beváltott választási ígéretek miatti hitelességét" állítják szembe. A kongresszusi többséget azonban egyfajta
józan optimizmus
jellemzi. Tisztában vannak azzal, hogy nagyon kevésen múlik a választási siker vagy kudarc, mivel a pártpreferenciák hetven-nyolcvan százalékban beálltak; a küzdelem várhatóan a fővárosban és a megyei jogú városokban dől majd el, hallhattuk sokfelől. Döntő lehet, hogy melyik oldal képes felmutatni valami meglepő pozitívumot (ilyesmit reméltek többen a Gyurcsány-beszédtől), vagy melyik táborral kapcsolatban merül fel váratlan negatív momentum. A Magyar Vizsla, az adatlopás vagy akár a Kehi-jelentés ez utóbbihoz még kevés, bár korábban ügyesebben kommunikálta ki magát a hasonlóan látványos hibákból a Fidesz. Kérdés, elérik-e a politika iránt inkább közömbös, de a választások kimenetelét vélhetően nagyban befolyásoló, egyelőre ingadozó szavazók ingerküszöbét.
A "Rosszabbul élünk" offenzívát forrásaink egybehangzóan hatásosnak tartják; erre próbált azonnal reagálni a "Ne forduljunk vissza" plakát- és hirdetéssorozat, amelyet nem tartanak negatív kampányeszköznek, hiszen nem személyében támadja az ellenfelet, csak emlékeztet és lehetőséget kínál az ígéretek és teljesítmények összevetésére. Ezen túl, ahogy az évértékelő beszédek körítésében már megfigyelhető volt, az ellenzék panaszkodóira a(z akkor a parlamenti karzatra kiültetett) sikeresekkel igyekezett - és próbál továbbra is - rátromfolni a kormányoldal. Az egyik megkérdezett úgy fogalmazott: ha a Coca-Cola kijön egy piros kamionnal, a konkurenciától nem elégséges annyi válasz, hogy ez nem elég piros, vagy nem is kamion. A szocialisták "kék kamionja" az Új Magyarország-program, amely szándékaik szerint túlmutatna a giccspolitizá-láson, "kilép az álválasztásból", s több mint egy szimpla MSZP-kampányelem. Az uniós csatlakozással előállt történelmi helyzetben új szemléletet, új gondolkodásmódot próbál elfogadtatni, ígéretek helyett fejlesztési célokat kínál, a már elvégzett feladatokra hivatkozva választási lehetőséget a számháború és a jövő Magyarországa között. Új stílust honosítana meg, a politika tiszteletét, sőt megszerethetőségét célul tűzve.
Mindezt valódi fordulatként kellene láttatni és elfogadtatni - és ha ez sikerül is, az sem biztosíték a győzelemre. A szocialisták ezt a stratégiát mindenesetre adekvát válasznak érzik a fideszes kihívás-ra; szerintük ez egy olyan ajánlat, amelynél tisztességesebb alternatíva nincs, s reményeik szerint vitákra indíthat, muníciót szolgáltathat a kampányhoz. Azt is helyeslik, hogy ezek az elképzelések sokkal inkább szólnak az országról, mint a szocialista pártról; de, mint mondták, az Új Magyarország programja akár az MSZP újjászületésének a programja is lehet. (Első lépésként most vasárnap 19 megyei MSZP-elnök - multimédiás kampányshow keretében - ismerteti Budapesten, hogy a program milyen fejlesztésekkel számol a régióikban.)
A párt jövőjéből mindenesetre a korábban meghatározó pártem-berek közül többen végleg kiszorulni látszanak. Különböző okokból ugyan, de vagy kimaradt, vagy a korábbiakhoz képest jóval kevésbé előkelő helyen szerepel a hét végén megszavazott országos listán például Kovács László, Kósáné Kovács Magda, Nagy Sándor, Vastagh Pál vagy Jánosi György. A százhetvenhat egyéni induló között hatvanhét új nevet találni. Ennek részben generációváltás az oka: az ötvenes nemzedék mellé fiatalabbak kerültek, a korosabbak közül inkább csak az emblematikus alakok maradtak (Horn Gyula, Vitányi Iván). Másrészt lehetőséget kaptak az önkormányzatokban sikeres politikusok. Az országos lista "sávos" logikára épül: a párt és a kormány vezetői után a frakcióvezető-helyettesek, majd a megyei elnökök és államtitkárok következnek. Míg korábban komoly presztízskérdés volt, hogy ki kerülhetett az első húszba, ma már
nem a listával politizál
a szocialista párt: így például letettek a maguk területén meghatározó, de a politikán kívüli szereplők előkelő helyen való jelöléséről (lásd például Doszpot Péter nyomtalanul elmúlt parlamenti körét). A lista elejére az első vonalban elvégzendő feladatokhoz szükséges emberek kerültek; talán ennek is köszönhető, hogy zajosabb viták nélkül sikerült elfogadtatni. A választmányban egy módosító javaslat sem ment át, a kongresszus 519 küldötte közül 486 támogatta; a miniszterelnök-jelölt pedig mindössze két ellenszavazatot kapott.
E feltűnő egység a párttól már megszokott kibeszélések, magánakciók teljes hiányában is tetten érhető. Az MSZP az államfőválasztás kudarca óta sokkal fegyelmezettebb szervezet benyomását kelti. Ennek egyes vélemények szerint a másfél évtizedes politikai tapasztalat mellett a minden megelőzőnél egyértelműbb kétpólusúság az oka. Ez nem jelenti "a belső demokrácia felszámolását" - noha a jelenlegi vezetés "kétségkívül homo-genizálta némiképp" a pártot -, a viták ugyanúgy megvannak, de a megállapodásokat, döntéseket a demokratikus játékszabályoknak megfelelően már nem illik meg-kérdőjelezni, még - ahogyan egyik forrásunk fogalmazott - "azok-nak sem, akik a vágyaik szerint Romeók szeretnének lenni, de végül a harmadik alabárdos szerepe jutott csak nekik".
Ám könnyen meglehet, hogy bár az MSZP kihozza magából a maximumot, a kormányalakítás esélye
az SZDSZ miatt
elszáll. A megkérdezett szocialisták elismerik: a mai számok alapján nincs második Gyurcsány-kormány a szabaddemokraták nélkül. De nem a mai, hanem az áprilisi számok a fontosak: a szocialistáknak azon kell a hátralévő másfél hónapban dolgozniuk, hogy önmagukban képesek legyenek többséget szerezni. Szurkolnak persze jelenlegi koalíciós partnerüknek, de nemcsak nekik, hanem az MDF és akár további új, alternatív politikai erő sikeres választási szereplésének is. Némi értetlenséggel figyelik ugyanakkor az SZDSZ kampányát, amely szerintük nem a Fideszhez pártolt liberális szavazók visszatérítését célozza, hanem az MSZP-től édesgetne el választókat. Ettől azonban, fejtegetik szocialista források, a torta nem lesz nagyobb, csak máshol vágják ketté. Jelenleg tíz közös (MSZP-SZDSZ-es) egyéni indulóról tudni (ebből hat szo-cialista, négy szabaddemokrata), zömmel helyi megállapodások eredményeként - országos szintű egyeztetésről nincs szó. Beszélgetőpartnereink szerint egyértelmű: a kongresszuson meghirdetett program "a liberális értékeket vallók számára is automatikus kapcsolódási lehetőség kínál".
