n 1990 nyarán felmerült: az elõzõ rendszer politikai rendõrségében ténykedõk, az azzal együttmûködõk közéleti szerepvállalását valahogyan korlátozni kellene. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a szabaddemokrata Demszky Gábor és Hack Péter jegyezte: eszerint az érintettekrõl készült nyilvántartás alapján - amelyet a köztársasági elnök, a kormányfõ és a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke kap kézhez - az államfõ lemondásra szólítja fel azokat a kétes múltúakat, akik olyan pozíciót töltenek be, amely elfoglalása elõtt kötelezõ az eskütétel. (Ilyen az országgyûlési és önkormányzati képviselõség, a polgármesterség, a nagyköveti és az egyházi vezetõi posztok.) A távozást megtagadók nevét - egyetlen szankcióként - 60 nap után nyilvánosságra hozzák. Az akkori titkosszolgálatok 50-60 honatyát "ismertek", Szabó Iván volt MDF-es pénzügyminiszter és pártelnök késõbbi nyilatkozata csak a fórumos frakcióban harmincnál több érintettrõl szólt. Hack nem találja túlzónak e becsléseket; de még ha tévedés vagy tudatos dezinformáció eredményei is e számok, érthetõ, hogy a pártok mindegyike igen óvatosan nyúlt az átvilágítás kérdéséhez.
Törvényjavaslatuk tájékozatlanságból eredõ súlyos hibájaként említi Hack Péter, hogy az csak a III/III. csoportfõnökségre, a szorosan vett belsõ elhárításra terjedt ki - holott ma már nyilvánvaló, hogy ilyesfajta tevékenység más részlegeken is folyt. Azóta sem volt olyan módosítás, amely érdemben túlnyúlt volna a III/III.-on és közvetlen elõdein.
Az MDF-kormány a maga törvényjavaslatát 1991 májusában a kezelhetetlen mennyiségû, kétezernél több módosító indítvány okán volt kénytelen visszavonni. Ez a változat az SZDSZ elképzeléseihez képest a személyi kör szélesítését kezdeményezte a felsõoktatás, a sajtó és a gazdasági élet vezetõire. Hack amúgy nem osztja a "kivett" és "betett" aktákról szóló közkeletû mítoszt: szerinte a logikus iktatási rendszerek nem tettek lehetõvé ilyet. Az egyszeri jelentés a tartótiszten, ennek fõnökén és feljebb további jelentések végeláthatatlan sorát vonja maga után: ha a gyökér legvégét szeretnénk eltüntetni a rendszerbõl, az egész fát ki kell irtanunk, mert bárhol felbukkanhat egy árulkodó fedõnév. És viszont: egy kompromittáló dokumentum hamisítása és elhelyezése technikailag kivitelezhetõ, de a fentiek alapján az együttmûködés csak úgy válik bizonyíthatóvá, ha hozzáhamisítjuk a teljes láncot.
Szereti ön az erõs fényt?
Az elsõ, azóta többször módosított lusztrációs jogszabály az 1994. évi XXIII. törvény az egyes fontos tisztséget betöltõ személyek ellenõrzésérõl másfél éves vita után, az elsõ parlamenti ciklus legvégén született. Ez ellenõrizni rendeli, hogy a korábbi kezdeményezéssel azonos körben meghatározott személyek teljesítettek-e szolgálatot hivatásos állományú tisztként a volt Belügyminisztérium (BM) III/III. Csoportfõnökségnél vagy elõdeinél, e szervek részére aláírtak-e beszervezési nyilatkozatot, adtak-e jelentést, vagy kaptak-e tõlük ilyen tevékenységükért illetményt, prémiumot, kedvezményt; valamint betöltöttek-e olyan politikai vagy állami tisztséget, amelyben a fenti szervek feladatkörébe tartozó adatokról jelentést kaptak, teljesítettek-e szolgálatot 1956-57-ben karhatalmi alakulatban (emiatt szokás "lex Horn"-nak titulálni a törvényt), illetve tagjai voltak-e a Nyilaskeresztes Pártnak. A törvény létrehívta az átvilágítóbírói intézményt, s az Országgyûlést a Legfelsõbb Bíróság elnökének egyetértésével, a nemzetbiztonsági bizottság jelölése alapján két vagy több, egyenként háromtagú bizottság megválasztására kötelezi. A politikai függetlenség biztosítása érdekében gyakorló bírák lehetnek tagok, akiknek ez alatt szolgálati viszonya szünetel.
Az eljárás során az átvilágítandók névsorait megküldik a belügy- és a honvédelmi miniszternek. Amennyiben a nyilvántartásokban fellelhetõ az érintettségre utaló adat, értesítik a vizsgált személyt, aki saját álláspontja elõadására megjelenhet a bíróság elõtt. A bírák természetesen ellenõrzik a terhelõ adatok hitelességét, igyekeznek pontos képet kialakítani arról, történt-e érdemi tevékenység, tanúkat hallgatnak meg: és döntenek. A határozat ellen a Fõvárosi Bíróságnál lehet keresettel élni. Ha az érintett idõben lemond tisztségérõl, nevét nem hozzák nyilvánosságra; ha ezt határidõig nem teszi, a bizottság a Magyar Távirati Irodán és a Magyar Közlönyön keresztül értesíti a közvéleményt. Akik a törvény hatályossági ideje alatt más okból lemondanak tisztségükrõl vagy posztjuk megszûnik, kérhetik annak igazolását, hogy nem voltak tagjai az említett szervezeteknek.
1994 decemberében egy alkotmánybírósági (AB-) határozat a törvény több paragrafusát megsemmisítette. Így tett a személyi kört megszabó másodikkal, amelyben az azonos ismérvet, az egységes mércét hiányolta; nehezményezte az információs önrendelkezési jog (adatokba való betekintés, azok törlése) sérülését, amelyet az egységes eljárási és iratkezelési szabályok hiánya okozott, illetve azt, hogy a törvény nem kötelezte valamennyi nyilvántartást felügyelõ fõhatóságot - így a titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli minisztert sem - a vizsgálatokban való közremûködésre. A határozat indoklása kifejti: míg más, volt szocialista országokban az összeférhetetlenségi szabályok megalkotása vagy az állambiztonsági szervekkel, titkosszolgálatokkal együttmûködõ ügynökök nevének teljes körû nyilvánosságra hozatala a lusztrációs törvények tulajdonképpeni célja, addig a honi jogalkotók szándékai és lehetõségei nagymértékben eltérnek ettõl. Az AB szerint 1994-re a rendszerváltás hazánkban "megtörtént, illetve elmúlt", így annak esetleges akadályozására, hátráltatásának veszé-lyére hivatkozva már nem hajthatók végre személycserék a kulcspozíciókban. Az ügynökök kilétére sem derült fény, sõt a "titkok leplét a jogállami törvényhozás csak vastagította" például azzal, hogy titkos minõsítéssel látta el a vizsgálatok során keletkezett, nyilvánosságra nem hozott adatokat. A titkosítás nem lehet megoldás, a teljes közzététel azonban sértheti a személyes adatok védelmét: az AB ezért további rendelkezéseket látott szükségesnek. A törvény célja a rendszerváltásból továbbélõ morális követelmény összeegyeztetése a jogállami értékrenddel: ehhez azonban pontosítania, egységesítenie kell a törvényben foglalt szabályozást - szólt az AB-verdikt.
Érintettek
Az átvilágítás megkezdését késleltette az is, hogy a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálata érintettnek talált két, már kinevezett bírát, akik 1956 után, illetve 1945 és 1963 között törvénysértõ ítéletek meghozatalában vettek részt. Az Országgyûlés megbízatásukat ezért semmisnek nyilvánította. Az alkotmánybírói szempontok az 1996-os módosításban jelennek meg: az LXVII. tv. azok alapján határolta be az eredetinél jóval szûkebb személyi kört. A törvény hatálya alá eszerint azok esnek, akik az Országgyûlés vagy a köztársasági elnök elõtt eskütételre kötelezettek, illetve akiket az Országgyûlés választ. A pártállami állambiztonsági szerveknél keletkezett adatok kezelésére létrehozták a Történeti Hivatalt, s így elméletileg lehetõvé vált az információs kárpótlás. A bírák 1997-ben lemondásra szólították fel többek között Horn Gyulát és Medgyessy Pétert is, akik az elõzõ rendszerben viselt tisztségük miatt jelentéseket kaptak az inkriminált szervektõl; az akkori kormányfõ ezenfelül karhatalmi múltja okán is érintett volt.
2000 a következõ változtatás éve: az Orbán-kormány kisgazda kezdeményezésre kiszélesítette a vizsgálandók körét, a megnövekedett feladatokat immár három bizottságban összesen tíz bíró látta el (egyikük tartalék). A pártvezetõket, az írott és elektronikus sajtónak a közvéleményt befolyásoló, formáló munkatársait és az igazságszolgáltatás képviselõit (ügyészeket, bírákat) is az átvilágítandók közé sorolták. Önkéntes átvilágítást kérhettek ügyvédek, egyházi személyek és a média azon munkatársai, akik nem estek a törvény hatálya alá.
Az újabb módosítás igénye 2002 júliusában, a Medgyessy-ügy miatt merült fel: a miniszterelnök szigorúan titkos tiszti múltja miatt megalakult két vizsgálóbizottság közül a Mécs Imre vezette testület botrányoktól sem mentes tevékenysége, a nagy számban fellelt érintett elsõ ránézésre mintha az átvilágítás kudarcát bizonyította volna: a képviselõk vizsgálata az Antall- és Boross-kormányra is kiterjedt, és a teljes III. Fõcsoportfõnökség iratai között kerestek együttmûködésre utaló jeleket. Az akkori ügynöktörvény-javaslat átvilágítás helyett tényfeltárást szorgalmaz, megszüntetve a lemondás lehetõségét és az információs kárpótlást tekintve alapvetõ céljának. A minél gyorsabb megoldás érdekében még az is felmerült, hogy a bírák helyett közéleti szereplõk végezzék ezt a tevékenységet: ám a Sólyom László egykori AB-elnök vezette szakértõi bizottság, illetve az adatvédelmi biztos ugyan eltérõ szempontból, de egyaránt alkotmányossági aggályokat vetettek föl. Felmérésekbõl az is kiderült, hogy a megkérdezettek többségét alig érdekli az ügynökügy; nem csoda, hogy a törvényjavaslat az év végén csendben megbukott. De valami eredmény mégis volt: megalakulhatott a Történeti Hivatalból lett Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL), igaz, a botrány tetõpontján tervezettnél kedvezõtlenebb mûködési feltételek mellett.
2003 júniusában az AB lényegében helybenhagyta a 2000. évi módosítást, a közvéleményt mindössze közvetve befolyásolókat azonban mentesíti az ellenõrzés alól. Novemberben viszont visszamenõleges hatállyal megsemmisíti a Mécs-bizottság létrehozásáról szóló országgyûlési határozatot. Ekkor már csak az igazságszolgáltatás tagjai várnak átvilágításra: õk azonban olyan sokan vannak, hogy idén februárban felvetõdött: a nyár közepi határidõig nem lehet befejezni a hátralévõ eljárásokat, és ezért, valamint hogy az európai parlamenti képviselõk is megvizsgálhatók legyenek, júniusban az Országgyûlésnek az év végéig kell kitolnia a törvény idõbeli hatályát, s ezzel egyidejûleg a bizottságok számát háromról egyre csökkenti.
A Legfelsõbb Bíróság elnöke a már hivatalban lévõ bírák közül nevezett ki négyet: Fehérné Léb Juditot, Gondos Imrét, Hodászi Zoltán Lajost és Incze Bélát (akik mindannyian 1995 óta dolgoznak e poszton), ennek országgyûlési megerõsítése azonban még mindig várat magára. Feladat pedig lenne bõven: 1200 ügyész és 800 bíró még nem került sorra, a személyi változások miatt csak az írott sajtóban újabb 600 fõ ellenõrzése vált szükségessé.
Ma már a belügy- és a honvédelmi miniszteren felül a titkosszolgálatokat felügyelõ (most éppen:) államtitkárnak, valamint az ÁSZTL-nek is meg kell küldeni a névsorokat. A bizonyítás a már a kezdetekkor bekért, a III-as csoportfõnökség tevékenységét szabályozó parancsokat, utasításokat, rendeleteket figyelembe véve, sokszor a BM személyi nyilvántartásai, az Országos Levéltár iratai, az akkori munkáltatónál keletkezett személyi anyag vizsgálatának segítségével történik, de még az is árulkodó jel lehet, ha valaki annak idején Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrendet kapott. Vagyis a folyamat igen idõigényes. Ráadásul az átvilágítóbírák egyike, Hodászi Zoltán szerint már az is kétes helyzetet teremthet, ha egy államtitkárt 2004. december 20-án neveznek ki: mivel a törvény hatálya idején hivatalban lesz, ellenõrizni kell õt is, amire nyilván nem elég a rendelkezésre álló tizenegy nap. A jogegyenlõség szempontjából aggályos az is, hogy egy, az év végén hozott marasztaló határozat után aligha lesz mód jogorvoslattal élni, ha nem létezik már az a testület, amellyel szemben egy ilyen felülvizsgálati eljárás egyáltalán lefolytatható lenne.
Eredmények
Az ilyen alkotmányossági, jogbiztonsági szempontok miatt tartaná fontosnak az átvilágítóbírá-val egyetértve Répássy Róbert, a Fidesz témafelelõse a további hosszabbítást. Gyanúja szerint a korábbi nyilatkozatok ellenére a szocialisták nem terjesztik ki a törvény idõbeli hatályát. Az ellenzékiek a teljes személyi kör átvilágításáig, de minimum 2006-ig mûködtetnék a bizottságokat a módosítás elõtti létszámban. Mint mondja, júniusban kész helyzet elé állította õket az MSZP azzal, hogy amenynyiben a módosítást nem szavazzák meg, akár véget is érhet az átvilágítási folyamat. Répássy magát a törvényt tartja rossznak, megalkuvónak. A 2000. évi módosításban az AB vélelmezhetõ ellenállása miatt elégedtek meg a személyi kör szélesítésével, meg sem kísérelve a szankciók súlyosbítását. Ehhez tíz évvel a rendszerváltás után talán nem is volt meg a kellõ alkotmányjogi alap. A kilencvenes évek elején lett volna mód szigorúbb elbírálásra, ez ma már legfeljebb csak a "történelem ítélõszékétõl" várható. Véleménye szerint a bírák az adott keretek közötti kicsiny mozgástérben maximálisan jól látták el feladatukat, és persze nem hallgatható el a törvénynek a visszatartó erejében megnyilvánuló gyakorlati hasznán túl szimbolikus jelentõsége sem - az Országgyûlés jogi értelemben rosszallását fejezte ki, elmarasztalta a politikai rendõrséggel együttmûködõket.
2004 júliusáig az átvilágítottak mintegy 8300 határozatot kaptak a bíráktól. Hodászi Zoltán elmondta: százon felül volt azon esetek száma, amelyeknél az érintettség alapos gyanújáról lehet beszélni. Ezeknek úgy harmadánál nem lehetett bizonyítani az érdemi tevékenységet, így nem születhetett elmarasztaló határozat. Huszonegy fõ döntött úgy, hogy a nyilvánosságra hozatal elkerülése érdekében inkább lemond az általa betöltött funkcióról. Tizennégy vizsgált személy tisztsége szûnt meg az ellenõrzés befejezése elõtt, vagy õ maga mondott le más okból. Tizenhárom esetben tették közzé a határozatot, a már említetteken túl így járt például Keresztes K. Sándor, Nyers Rezsõ, Szûrös Mátyás. Hodászi úgy látja, a törvény célkitûzései teljesültek, átláthatóvá vált a közéleti szereplõk meghatározott köre, és civilizált, jogállami keretek között sikerült elérni a közélet bizonyos fokú tisztulását; azoknak persze csalódniuk kellett, akik szerint ha "kétszáz embert felakasztottak, az az eredmény".
Sokak szerint valóban kétséges, hogy lehetséges-e egy kellõképpen alkotmányos s egyúttal az eredeti céloknak is megfelelõ átvilágítás. Hack Péter úgy látja: az igyekezetben, hogy jogállami módon járjunk el (plusz az általános politikai rövidlátásban), épp az veszett oda, ami a törvénynek a lényege: nem húztunk éles határvonalat diktatúra és demokrácia közé, és mára rezzenéstelen arccal, pironkodás nélkül képviselhetõ állásponttá vált az "én már akkor ezt akartam", azt, "amit tettem, a nemzetért tettem" teljes jogfolytonosságot és így visszamenõleges legitimitást hirdetõ balhite. Hack attól tart: miközben lépten-nyomon bukkannak fel majd mindenféle ügynökvádak, magának az átvilágításnak az érdeme csendben elhal.
Arzt Gergely
