Bacsadi Zsófia

Carlos Saldanha sorozata bájos válasz a Neil Gaiman-féle Amerikai istenekre és a mindent szinte észrevétlenül átszövő keresztény és nyugati mitológiai utalásokra.

1609-ben egy baszkföldi kis faluból minden férfi kihajózik.

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

A tajvani Joseph Hszu Csen-csie nem tartogat sok meglepetést, inkább a családi konfliktusokkal operáló melo­drámák szokott forgatókönyvét követi, ha nem is a nyugati filmek intenzív, érzelmi tetőpontokra hegyezett stílusában. Ő hosszabban elnyújtva és több sérelmet előásva dolgozik.

A nemzetközi terrorizmus elleni harc egyik legnagyobb kerékkötője, hogy a pánikba esett nyugati hatóságok egyszerűen nem ismerik saját társadalmukat.

Névtelen fiú menekül egy szárazságtól és éhezéstől sújtott birtokról a kopár szurdokok közé, valahol a forró Andalúziában.

Az ember viszonya az állatokhoz kétségkívül különös, hiszen egyes fajokat azért tartunk (életben) és becsülünk, mert állatok, másoknak viszont azért kell elpusztulniuk, mert álla­tok.

Hívőként és nem hívőként tekintve is van a kereszténységben valami hátborzongató.

Úgy tűnhet, hogy a Világtalan egy kicsit rossz időben érkezett – pedig épp jókor. A hasonszőrű, olcsó B thrillerek a videókazetták korszakában élték aranykorukat, tucatjával készültek ilyesmik egyenesen a tékák polcaira.

E mű is jól illeszkedik azoknak a dokumentumfilmeknek a sorába, amelyek addig érinthetetlennek gondolt, elképesztő hatalommal rendelkező férfiak szexuális visszaéléseit tárják fel (Untouchable, Surviving R. Kelly, Leaving Neverland, Jeffrey Epstein: Filthy Rich).

George Kay sorozata olyan, mint egy sármos hagyma.