A történet az 1940-es években, a polgárháború után játszódik, amikor a szegénység és a zsarnokság éppen megerősíti szorítását Spanyolország körül. A fiút a biztos halál várja víz és élelem nélkül, közben pedig a bosszúszomjas, értelmetlenül könyörtelen intéző is a nyomába ered, hogy visszaszerezze tőle ellopott aranyóráját. Már éppen a kiszáradás fenyegeti, amikor egy magányos nomád pásztorba botlik, akivel a kezdeti bizalmatlanság ellenére barátságot kötnek.
Benito Zambrano filmje Jesús Carrasco regénye nyomán készült, akinek eredeti története erős Cormac McCarthy-jegyeket hordoz. A könyv nem jelöl meg konkrét helyet és időt, elejt egy-két homályos posztapokaliptikus utalást – ennél Zambrano adaptációja kézzelfoghatóbb és jobban is kapcsolódik a western hagyományához. A táj ennek megfelelően főszerepet kap, Pau Esteve Birba kamerája fenséges nagytotálokban követi a poros völgyek és fennsíkok rajzolatát, amelyek szépen ki is töltik a filmben néha beülő holtidőket. Carrasco regénye (szintén McCarthyt követve) sem igazán enged betekintést a szimbolikusan lecsupaszított szereplők lelkébe és motivációiba, ezt Zambrano is megőrzi; csak szűkszavúan nyilatkozik figurái hátteréről. A motivációk is inkább szimbolikusan értelmezhetők, mint lélektanilag meggyőzők. A kulcs a dacolás az erőszakkal és a zsarnoksággal – ehhez a tanulsághoz meglehetősen kiszámítható úton jut el a film, de így sem unatkozunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
