Nyilvánvaló, hogy az Izraelben élő zsidók élményei is erősen kötődnek a közös gyászhoz, de az idő múlásával új traumák és élmények kezdték formálni a közös izraeli emlékezetet. Ezek nyoma meglátszik a világszerte is egyre szélesebb körben elérhető izraeli elbeszéléseken (pl. David Grossman A világ végére című regénye, a Fauda című sorozat vagy a Foxtrott). A kötelező katonai szolgálat, az állandó harci készültség és az időszakosan fellángoló konfliktusokban elveszített hozzátartozók gyászolása már sokak által közvetlenül megélt megrázkódtatások.
Ugyanakkor a holokausztnarratívákból ismerős emlékezet-központúság, a töredezett, nemlineáris elbeszélési technikák nem tűntek el nyomtalanul. Omri Givon tízrészes sorozata négy izraeli veterán sorsát követi, akiket több közös veszteség is összekovácsol. Dubi, a szelíd, mélyen vallásos tanár (Nadav Nec), a forrófejű Aviv (Tomer Kapon), az elköteleződésre képtelen mókamester Benda (Mose Askenazi) és a cinikus Himmler (Mihael Aloni) tartalékosként behívót kap a 2006-os második libanoni háború idején. Már éppen hazaindulnának, amikor a Hezbollah gerillái rajtuk ütnek és megtizedelik az egységüket. A mindannyiuk által istenített vezető, Azulaj is odavész, aki utolsó leheletével Avivra bízza a túlélők kimentését. A négy férfit összekovácsolja a harctéren közösen eltöltött szolgálat, de jellemük alapvető különbségeit nem tudja feledtetni. A barátságuk felszíne alatt parázsló frusztrációkat csak táplálja a megemésztetlen trauma, melyet négyen négyféleképpen kezelnek félre, és egy nő, Jaeli, aki összeköti a veteránokat, de éket is ver közéjük. Amikor a halottnak hitt nő újra felbukkan Kolumbiában, új erővel törnek felszínre köztük az elfojtott ellentétek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
