„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.
Mira Sorvino – akivel az Első látásra (1999) című filmben játszott együtt – „úriemberként” hivatkozott rá, míg a Dr. Moreau szigetének rendezője, John Frankenheimer a kínkeserves közös munka után kijelentette, hogy akkor sem dolgozna „azzal a faszkalappal, ha a Val Kilmer élete című filmet rendezné”.
Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.
Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.
A gazdag értelmiségiek napszítta tengerparti nyaralói rendszerint az erkölcsök lazulásának, sötét titkok napvilágra kerülésének, legrosszabb esetben családok széthullásának színterei.
A szabadidejét maszkos igazságosztással töltő ügyvéd, Matt Murdock (Charlie Cox) más kulturális miliőbe tért vissza, mint első netflixes megjelenése idején.
Hazájában nagy költségvetésű presztízsfilmekkel – Mr. Six; The Eight Hundred; The Sacrifice – szerzett nevet magának a kínai Kuan Hu (Guan Hu), ám Cannes-ban az Un Certain Regard díját bezsebelő Fekete kutya távolabb merészkedik az előbbiek grandiózus léptékétől.
Audrey Diwan (Esemény; 2021) nem kevésre vállalkozott, amikor feminista, önreflexív énkeresésként gondolta újra a 70-es évek klasszikus szexmoziját.
Mohammad Rasoulof (Nincs gonosz, 2020) legújabb filmje botanikai leckével kezdődik.
