Bacsadi Zsófia

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

A 11 éves Lacy (Zoe Ziegler) épp abban a sérülékeny korban van, amikor a gyermek még félig gyermek, de halványan már megfogalmazódik benne a szülőről való leválás gondolata, és ezzel együtt a vele szembeni tétova kritika is.

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.

A gyász furcsa tudatállapot; egyfelől természetes folyamat, el kell telnie elkerülhetetlenül, lerövidíteni, enyhíteni nem lehet.

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

A tízéves Willow (Caoilinn Spingall) egy yorkshire-i erdő közepén él a szüleivel – Noah-val (Kit Harington) és Imogennel (Ashleigh Cummings) –, valamint a nagyapjával (James Cosmo).

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Ryan Coogler (Fruitvale Station; Fekete Párduc; Creed) szokatlan, buja horrorjának kiindulópontja Robert Johnson bluesgitáros legendája.

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Mira Sorvino – akivel az Első látásra (1999) című filmben játszott együtt – „úriemberként” hivatkozott rá, míg a Dr. Moreau szigetének rendezője, John Frankenheimer a kínkeserves közös munka után kijelentette, hogy akkor sem dolgozna „azzal a faszkalappal, ha a Val Kilmer élete című filmet rendezné”.