Hogy melyik kategóriába kerülnek, az teljességgel önkényes, emberközpontú szempontok alapján dől el: egyesek puhák és aranyosak, ezért házikedvencként tartjuk őket, mások undorítóak és megdézsmálják a termést, ezért irtjuk őket, megint másoknak pedig ízletes a húsuk, ezért tenyésztjük, majd leöljük őket. Ennek a kategorizálásnak megfelelően nem tudunk naivan, közvetlenül rájuk nézni: vizuális ábrázolásuk általában valamilyen mögöttes jelentéssel telített. Szimbolikus, antropomorfizált, horrorisztikus, vagy szolgálhatja csupán a miliőfestést. Ám a maguk állatiságában sosem szemléljük őket. A nagyüzemi gazdálkodásban tartott állatok esete még különösebb, hiszen rájuk tulajdonképpen még állatként sem nézünk – nem kedvencek, nem vadállatok, inkább csak feldolgozásra váró nyersanyagok.
Viktor Koszakovszkij szokatlan dokumentumfilmje/természetfilmje ezt a vakfoltot állítja a középpontba. Célja megtévesztően egyszerű: egy lírai, alig narratív természetfilm olyan állatokról, amelyek nem szoktak természetfilmek főszereplői lenni. A haszonállatok élete számunkra érdektelennek tetszik, mert tömegesen, uniformizált körülmények között tartjuk őket profitszerzés és élelmiszergyártás céljából. Ugyanúgy néznek ki, és rövid életük is teljesen kiszámítható módon csordogál az elkerülhetetlen vég felé. Koszakovszkij eltökélte, hogy arcot és egyéniséget ad ezeknek a látszólag egyforma lényeknek, az antropomorfizálás szándéka nélkül. A film szereplői ugyan hasonlítanak az emberekre bizonyos viselkedésformáikat tekintve, de mégis állatok, és ebben a minőségükben érdekesek a kamera számára.
A film főhőse, Gunda, a szép szemű koca, aki épp a film elején ad életet tucatnyi kismalacának. Koszakovszkij lazán és szabadon követi a famíliát, nem kíván narratívát erőltetni a banálisnak tetsző sertéstevékenységek láncolatára (emellett a kamerákat is úgy helyezte el, hogy a lehető legkevésbé zavarják meg alanyait). Gunda és malacai lustán ejtőznek a szalmán, dagonyáznak a sárban és bóklásznak a mezőn – és ennyivel mi is elégedettek leszünk. Mellékszereplőkként csupán tyúkok és tehenek tűnnek fel, az emberek teljesen hiányoznak a filmből. Csak a nyitó- és zárójelenet drámai feszültsége töri meg az epizodikus szerkezetet: a malacok születése és elszakításuk anyjuktól. Ekkor értjük meg, hogy egy végtelen születés-halál ciklus egyetlen részletét néztük végig – Gunda és a világ összes farmon tartott kocájának élete ilyenformán zajlik.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
