Barotányi Zoltán

Nem tévedés: immár tizenkettedszer rendezték meg a méltán népszerű Kriminálexpót, mely definíció szerint nemzetközi konferencia és szakkiállítás a biztonság, a bűnmegelőzés, a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás, a katasztrófavédelem és az informatika tárgykörében.

Régi és soha véget nem érő vita tárgya: hol végződik a már történészi eszközökkel feldolgozható múlt, s hol kezdődik a jövő, melynek elemzésekor a historikus is csak egy a tétova zsurnaliszták között - legfeljebb az ő történelmi példái kevésbé sántítanak. (A tény, hogy egyesek a jövőt is megpróbálják krónikákba foglalni, nem jelen recenziónk tárgya - bár azt megjegyeznénk, hogy még az efféle feladat sem reménytelen, feltéve, hogy a történeti forrásokat mi magunk már jó előre megírtuk.) A rendszerváltás nevű valami azonban emlékezetünk szerint vagy másfél évtizede esett meg velünk, ennek megfelelően vizsgálata nem teljesen lehetetlen, különösen, mivel bizonyos források - gondoljunk a moszkvai levéltárak legalábbis részleges megnyílására - azóta kutathatóvá váltak. Márpedig Romsics Ignác történész éppen erre vállalkozott: saját bevallása szerint előbb csupán esszéket szeretett volna írni Prohászka Imre 1988-90-es sajtófotóihoz, ám idővel ráébredt, hogy munkája inkább hasonlít egy történeti munkához - még inkább egy tankönyvi összefoglalóhoz.

Már megtekinthető a Millenáris Parkban a fúziós elven működő energiatermelés egyelőre még szerény jelenének és remélhetőleg kecsegtető jövőjének szentelt szórakoztató, ám tanulságos kiállítás. A plazmagömböktől, kisülési csövektől, irányított lézerektől megbabonázott látogató bízvást elképzelheti ama kort, melyben végre nem kell majd parázni a villanyóra-leolvasótól.

Biztos hiányzott már önöknek, hát itt van: megint előttünk egy költségvetési tervezet és a hozzá rendelt vita, végkimerülésig. Fölösleges most azon morfondírozni, ki nyer és ki veszít - ha azt mondjuk, hogy a hajléktalanoknak jó lesz, a lápréteknek meg rossz, úgysem hiszik el, s alkalmasint igazuk is lesz.

Mindenki tudja, hogy a kortárs elektronikus/dzseszszes/erotikus tánczenék fő jellemzője nem az ember bensőjét szétroncsoló vasszigor: dzsesszfunk, soul, afrobrazil, latin elemekből amúgy is baromi nehéz volna szigorú, ám igazságos zenét kikeverni, éppen ezért általában meg sem próbálják. (A szerző gonoszul megjegyezné, hogy a minap a Renegade Hardware d`n`b kiadónál megjelent Slayer-remix beigazolta valamennyi korábban hangoztatott hipotézisét, úgyhogy a továbbiakban kuss legyen.) Nos a Trüby Trio (azaz a Fauna Flash-ként ismert Roland W. Appel - Christian Prommer duó, plusz a zenekarvezető Roland Trüby, no meg a tucatnyi zenész és vokalista) még az alapdefinícióhoz képest is módfelett szórakoztató és szellemes zenét produkál. A most megjelent Elevator Music már első hallásra lefegyverzi az embert a maga teremtő eklektikájával: elég egyszer belemerülni, s mint valami színes-szagos örvénylő massza elragadja az embert - sodródás közben pedig hol ez, hol az úszik a fülébe. A lemez első néhány száma az érzéki, lüktető funk jegyében fogant: a Universal Love például egy régi soulszám feldolgozása, a New Music pedig igazi tipróláncos tánczene. Erre azután következnek a még egzotikusabb darabok: a Runnin` afrofunk lüktetése és a mondhatni slágerdarab Jaleo, Concha Buika énekével - egy flamencogitárral súlyosbított spanyol cigány stílusú műdarab lüktető modern tánczenébe oldva. Ugyanezt mondhatnánk el az Alegre idei, vokállal feldúsított verziójáról: jön a szamba, csúszik, s már azt sem tudjuk, mit is csinálnak lassan leszakadó végtagjaink. S a következő A Festa című alkotásban megjelenik a zúzós basszus is - igazi, szambába ojtott drum & basst hallunk, felette egy régi Jorge Ben-szám verzája úszik, magányosan, az eredeti dallamról leszakítva. A következő Make a Move is igazi stomper: törzsi alapokról építkezik és visz, megállás nélkül, miközben hipnotikusan körbetáncoljuk az ülőgarnitúrát. A d`n`b még egyszer visszatér, elvégre a lemezen megtalálható az A Go Go című nagy Trüby-sláger korunkhoz igazított, még mutánsabb basszusokkal sújtott verziója is - csak hogy el ne felejtsük a kezdeteket. A lemez vége felé kicsit vissza is vesznek a tempóból, lassú soulballadák után néhány középtempós nu jazz tánczene, és már le is pergett egy teljes élet - régen tán még kellett is rá, hogy ennyiféle zenét megismerhessen az ember, most meg elég hetvenkét súlyos perc, és ha mindez kevés lett volna, bízvást meg lehet nyomni a repeat gombot.

A rendezvény immár negyedik alkalommal próbálta cáfolni azt a tévhitet, mely szerint az efféle nyilvános, ingyenes összejövetelek jórészt a garázda, bűnöző, lumpen elemek szórakoztatását szolgálják - részleges sikerrel.

A pálinka a magyar gasztronómia szerves része - állítják az említett taktikai alkoholneművel hivatás-

Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867-1918)

Mi sem jellemez jobban egy filmet, mint első befogadásának körülményei - szerzőnk például tizenhét éve, a szovjetek elleni gyalázatos null-hat éjszakáján látta először az eredetileg 1984-ben elkészült Terminátor 1-et, az adott korban elterjedtnek számító német szinkron plusz magyar hangalámondás kombinációban, ami Schwarzenegger legendás tizenhét filmbéli mondatát is figyelembe véve, egy cseppet sem volt zavaró. A film nem kis részben A. Schw. figurájához köthető, bumfordi bája persze még nem magyarázza a Terminátor úgy is mint film(sorozat), mint karakter, mint ikon, sőt role model sikerét - ehhez az is kellett, hogy a James Cameron vezette szorgalmas iparoscsapat jó érzékkel (bár kevésbé jó ízléssel) hordjon össze mindent, amit az utóbbi évtizedekben leírtak, sőt leforgattak a módfelett ellentmondásosnak tűnő ember-gép kapcsolatról. Meg kell hagyni, az alkotók alapvetően e bonyolult dialektikus viszony egyetlen aspektusára koncentráltak: mi történik, ha a masina alkotója ellen támad - ami ismerős, könnyen átélhető trauma mindenkinek, aki legalább egyszer az életében megpróbált már legyűrni egy megvadult Minimat mosógépet.

Az Élő Könyvtár 2001 óta működik a Civil Szigeten. Aki még nem tudná: nem a városi könyvtár Ikarus buszba szortírozott népszerű kiadványai gyötrődnek egy hétig hajógyári kézen-közön. Beszélő könyveket lehet kölcsönözni. Embereket, akikhez sztereotípiák ragadnak. Rendőrt, politikust, zsidót, románt, osztrákot, feministát, iraki menekültet, meleget stb. faggathatunk egy órán át. A kezdeményezés dicső célját aligha kell ecsetelni. A jelszó önmagáért beszél: "Nézz a borító mögé!" A kötetek többnyelvűek (magyar, angol, francia, német, román), az értésben élő szótárak segédkeznek.

A magyar történelem egyik mágikus-misztikus periódusa éppen a szám szerint tizenkilencedik század, mondhatni a magyar modernitás első fejezete. Leginkább azért, mivel sok minden mással együtt ekkor jön létre az is, amit történeti tudatként szokás illetni: a hitek, balhitek, hiedelmek és ténytöredékek zavaros mozaikja, mely többé-kevésbé mindig személyre (néha társadalmi csoportra, ha tetszik, osztályra) szabott, s melynek kialakításáért egyaránt felelős az éppen ezen időszakban professzionalizálódó történetírás, az általános közoktatás (elterjedése szintúgy ekkorra tehető), a kialakuló modern tömegkommunikáció (vizsgált korunkban a sajtó) és a családi-mikroközösségi emlékezet.

Szerencsés a nép, mely energiáit ily játszi könnyedséggel fordítja ép ésszel nehezen felmérhető dolgokra. Itt van példának a Churchill-szobor ügye. Nevezett Varga Imre-műalkotást neves és kevésbé neves, külhoni és hazai magánszemélyek adományából emelte a hálás magyar nemzet. Kisvártatva leöntötték festékkel.