Biztos hiányzott már önöknek, hát itt van: megint előttünk egy költségvetési tervezet és a hozzá rendelt vita, végkimerülésig. Fölösleges most azon morfondírozni, ki nyer és ki veszít - ha azt mondjuk, hogy a hajléktalanoknak jó lesz, a lápréteknek meg rossz, úgysem hiszik el, s alkalmasint igazuk is lesz.Hazánk folyton csak károgó rosszakarói szerint módfelett optimista költségvetés kerül a képviselők asztalára - nyilván vannak, akik minden olyan tervezetet derűlátónak minősítenének, melyből hiányzik az a valószerű opció, hogy hazánk hamarosan bedől, mint egy rosszul felépített disznóól. Ezzel szemben jövőre állítólag 3,8 százalékkal nő a GDP, dől a pénz (mármint az államkasszába) az emelt áfából, jövedékekből meg úgy általában mindenhonnan, a bérek viszont csak az inflációval arányosan nőhetnek, marad tehát bőven pénz arra, hogy az illetékesek cél- és okszerűen elrázzák - legalább egy része felépül majd annak a több millió kilométernyi autópályának, amit szóban az elmúlt hét-nyolc év alatt összeígértek nekünk.
Az már az usque két és fél kilós költségvetési törvénytervezetből is kitűnik, hogy jelentős vezetőink (a mostaniak meg az előzőek) elkormányozták az állam hajóját a péróba. Hogy csak a fontosabb szimptómákat idézzük: a 2001-2002-ben eszközölt közvetett és direkt keresetbővülés (reálbérnövelés) ugyan régi aránytalanságokat kívánt enyhíteni (végül is megérdemeltétek, nyavalyások), mégis rosszul sült el: az idei évre áthúzódó hatás a szokásosnál jóval erőteljesebb "kisimítása" pedig egy évnél hosszabb időt vesz igénybe. Ráadásul a hiba újabb hibát szült: ha már egyszer az export visszaszorult, maradt a belső fogyasztás mint a GDP-növekedés nagyjából egyetlen motorja, ám ha véreink beparáznak, s abbahagyják a megveszekedett vásárlást (például mert leapasztják a bukszájukat), akkor szinte nem marad semmi, a GDP növekedése az idénre várható szerény 3 százalékos (vagy még kisebb) szintre eshet vissza - s egyes gazdaságkutatók huhogása szerint ez még csak nem is az asztal alja. Ám egyelőre még ott tartunk, hogy mohó népünk nagykanállal eszi a jövőt: a végső fogyasztás per GDP-arány idén túllépi a 80 százalékot, ami állítólag rettenetesen magas, de mit lehet csinálni, ha egyszer az ember folyton éhes. A beruházási szerkezetnek szintén a jó édesanyját: a magánszektor, melytől az ember azt várná, hogy invesztáljon, inkább erősen visszafogja magát. Igaz, idén már államunk is smucigabb, így alacsonyabb szinten, de legalább egészségesebb szerkezetben bővülhetnek a beruházások - véli a Pénzügyminisztérium (PM). Gazdaságunk versenyképessége a fentiekből is következően jelentősen romlott, és ez (eufemisztikusan fogalmazva) nem hagyta érintetlenül az export meg az idegenforgalom alakulását, nem is szólva a fizetési mérlegről, továbbá a külföldi tőkebeáramlásról, melynek egyenlege idén sajnálatos módon negatív - a nyomorult kapitalista multik csak viszik a pénzt, ahelyett, hogy hoznák. (Ámbár a visszaforgatott profitról adatgyűjtés híján egyszerűen nem tudnak a statisztikák.) A dezinfláció egy ideig folytatódott, azután meg nem, sőt, a világgazdaság helyzete az istennek sem javul, úgyhogy nagyjából itt állunk megfürödve.
Hideg elvonás
A terv nem is lehet más, mint a versenyképesség javítása, nem beszélve hazánk tőkevonzó képességéről, s ehhez még üdvösen járulna hozzá - a tervezet lánglelkű szavait idézve - a gazdaság és a társadalom kohéziós erőinek kibontakoztatása, majd kis hazánk fenntartható növekedési pályára állítása, ami egy féligmegevettbanán alakú szatellitállamtól minimum elvárható. A fiskális politika a maga részéről az államháztartási hiány jelentős csökkentésével tenne a jó ügy érdekében: az idei 4,8 százalékkal szemben jövőre csak 3,8 százalék volna a deficit, ami papíron szép, a valóságban pedig majd meglátjuk. Az infláció jövőre kicsit nagyobb lesz, mint idén (5,5-6,0 százalék), de azért nem akkora, amennyit az Magyar Nemzeti Bank elnöke gonoszul prognosztizál. A jövedelempolitika preferenciái is egyszerűek: jövőre a reálbér-növekedés határértéke lehetőleg a nulla felé tendáljon, aminek a dolgozók nyilván örülnek. Államunk ugyanakkor örvendetesen növekszik, ami nyilván megosztja a gazdaságpolitikai gurukat, de hát a jövő évi büdzsé első blikkre semmiképpen sem az ortodox libertariánusok államtalanító dühének a gyümölcse. A magyar állam jövőre 12,9 százalékkal növeli bevételeit, kiadásait pedig 11,4 százalékkal (a nagy számok rajongóinak: ez 11 137 milliárdos bevételt és 11 920 millárdos kiadást jelent); ezek a számok természetesen az államháztartás összességére vonatkoznak, azaz a központi költségvetésen kívül magukban foglalják a nyugdíj- és az egészségbiztosítási alapok, az önkormányzatok, az elkülönített állami alapok, sőt az ÁPV Rt. bevételeit és kiadásait is. A gazdaság teljesítményéhez viszonyítva az elvonás mértéke 44,4 százalék per GDP, szemben az idei 43 százalékkal. A kiadásoknál ugyanez az arány 48,2 százalék - szemben az idei 47-tel; működik tehát az osztó igazság, az állami bürokrácia elvégre mindig jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk, s ez így is van jól - s csak az ultraliberális fanatikusok meg a demagógok (mert nem ők oszthatnak) sokallják rendre a redisztribúciót.
Mindehhez persze jól meg kellett növelni az állam bevételeit - a legnagyobb növekmény e téren az áfa meg a jövedéki adó megemeléséből származik, de nő a játékadó, meg talán (kulcsok, sávok ide vagy oda) a személyi jövedelemadó- (szja-) bevétel is megugrik - bár az az igazság, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kulcsok nominális változtatása nyomán még korántsem tudható, mennyi is folyik be az egyes adónemekből. (Plusz a kormány jövőre ismét számolhat jól bevált fegyverével, az inflációs adóval.) Hiába nő a kiadási oldal, abból azért nem kap mindenki: a tervek szerint a költségvetési intézmények dolgozóinak átlagosan hat, a központi intézmények alkalmazottainak egyenesen 10 százaléka számíthat arra, hogy a kirúgása után megtakarított bérből emelik kollégái fizetését, ami nyilván jelentősen javítja a közösségi szellemet. A nyugdíjasok sem örülhetnek túlságosan, bár ők eddig sem vitték ezt túlzásba. A szavazatvásárlás - meglehet, ideiglenes - leállítása nyomán jövőre csak az inflációval arányosan (átlagosan 6,3 százalékkal) nőnek a nyugdíjak, igaz, kapják a 53. meg az 54. heti nyugdíjat.
Ezek után nem is csodálható, hogy a tervezők szerint a lakossági fogyasztás jövőre csak elhanyagolható mértékben fog nőni (1,5-2 százalékkal, szemben az idei 7-8-cal) - ezzel szemben remélhetően jobban bővülnek a beruházások (6-8 százalékkal), mint idén (3-4 százalék), az idei harmatos produkció után jövőre megint dinamikusan nő az export (6-8 százalékkal), az import pedig csak annyival bővül, mint idén (6-8 százalék). A fizetési mérleg hiánya viszont jövőre is annyi lesz, mint 2003-ban (vagy 4 milliárd euró), sőt egy kicsit még növekszik is az elkövetkező években - sebaj, egyszer majd kinőjük az adósságot, mint gyerek a mackóalsót, esetleg valami más jó dolog történik velünk, amint fölébredtünk.
Kapja, marja
Ezek után az ember legalábbis kíváncsi lesz arra, hogy a Több nap, de több kolbász is! című program hogyan manifesztálódik az egyes tárcák költségvetésében. Annyit már előre elárult László Csaba pénzügyminiszter, hogy felesleges az idei meg a tavalyi adatokat összehasonlítgatni, mivel egyrészt nem is úgy van, ahogy az előzetesen szerepelt, de nem is úgy lesz! Vannak, akik látszólag sírhatnak: például a Torgyán csúcsminiszter dicstelen bukásával szerszámát vesztett földművelésügyi tárca (FVM), amely - ha minden igaz - vagy 13,8 százalékkal gazdálkodhat kevesebből, mint tavaly. Igaz, ezt meg az uniós támogatások átcsoportosítása magyarázná: az EU-tól érkező pénzek ezentúl nem az FVM-hez, hanem a Miniszterelnöki Hivatalhoz érkeznek (együtt a magyar finanszírozási résszel), így a gazdák ezentúl egy másik költségvetési szervhez fordulhatnak támogatásért. Ehhez kísértetiesen hasonló okokkal magyarázza a PM a környezetvédelmi tárca gyengülését is: az ezzel összefüggő vállalkozási támogatások (magyar önrésszel együtt) szintúgy a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerültek, melynek felhizlalása, úgy tűnik, fontos stratégiai célja a költségvetés összeállítóinak. Kiss Péter kancelláriaminiszteren kívül mások is örülhetnek, bár László Csaba már azzal is igyekezett eloltani a gyanakvást, hogy közölte: a PM kizárólag azért növeli büdzséjét 30 százalékkal, mert itt kell elszámolni az uniós tagdíjfizetést, s mint régi úttörők, tudjuk, a bélyeg mindig sokba kerül.
Ennél is többe van az út - már ha betonból, aszfaltból rakják össze, s lehetőleg nem esik szét egy éjszaka alatt. Csillag István miniszter gazdasági csúcsminisztériuma, hála a felelőtlen kormányzati ígéreteknek, jövőre vagy 50 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint idén, igaz, a 489 milliárd forint jelentős részét kénytelenek lesznek sztrádák építésére fordítani. A költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy az illetékesek 88,1 millárdot szánnak közútfejlesztésre és további 207 milliárdot gyorsforgalmi utak építésére, ámbár ez utóbbiból csak 187 milliárdot adna a központi büdzsé, 20 milliárdot meg a Gazdasági Minisztérium gazdálkodna ki, a jó ég tudja, miből. Az útépítés, mint azt jól tudjuk, amúgy is rázós dolog: már a Postabank eladásából származó 101 milliárdot is elígérték erre, de ne kérdezzék, hol található ez az összeg a büdzsé tervezetében, mert mi sem tudjuk.
Ahogy azt sem, hová tűnt a törvényjavaslatból a városi közlekedés támogatására szolgáló normatíva - ilyen ugyanis nem szerepel a költségvetés nulladik változatában, amit a BKV esetében erősen érdekelt, a főváros vezetését domináló SZDSZ igencsak nehezményez, sőt vigyázat!, már Gy. Németh Erzsébet is lobbizik.
Minek a Papp, minek a Pappné
Amúgy a törvénytervezet szerzői nem voltak kíméletesek a helyi önkormányzatokhoz sem: direkt ugyan nem szólították fel őket alkalmazottaik egy részének kirugdalására, ám a nekik szóló büdzsében nem szerepel a jövő évi hatszázalékos bérnövekedés fedezete, azaz ezt a tételt a helyi erőknek kell kigazdálkodniuk egy jól sikerült, zérus végösszegű játszma keretében. A PM amúgy tagadja, hogy smucig volna hozzájuk: László miniszter szerint például jelentősen emelkedik az szja-bevétel önkormányzatoknak jutó része, ami különösen jót tesz azon (nagyobb) városoknak (például Budapestnek), ahol adót is szoktak fizetni. Ennek ellenére országosan több száz milliárd hiányzik majd a helyi költségvetésekből - az összegek a 130 milliárdtól (szocialistáktól származó adat) a 300 milliárdig (fideszes adat) szóródnak.
Jelentősen nő viszont az egészségbiztosítási alap költségvetése: 10,6 százalékkal, ezen belül jól feltöltik majd a gyógyszerkasszát (12,6 százalékkal több pénzt szánnak ide), nyilván hiába, októberre várhatóan megint kiürül, s akkor kezdhetik az egészet elölről. S még egy örömhír: jövőre több jut például (az otthoni szakápolás, a védőnői hálózat finanszírozása és az egynapos sebészi beavatkozások ösztönzése mellett) a hajléktalanok ellátására is - félő, hogy nekik már ez is mindegy.
Amúgy jövő májusban, a költségvetési év közepén csatlakozunk az Európai Unióhoz. Hogy ez pontosan mit jelent (például Magyarország finanszírozása szempontjából), arról nagyjából fogalmunk sincs - akik az ellenkezőjét állítják, azok hazudnak a legjobban.
Barotányi Zoltán
