Kecskeméti pálinkabemutató: Töményen szép az élet

Tudomány

A pálinka a magyar gasztronómia szerves része - állítják az említett taktikai alkoholneművel hivatás-

A pálinka a magyar gasztronómia szerves része - állítják az említett taktikai alkoholneművel hivatás-

és üzletszerűen foglalkozó véreink, s még büszkék is rá. Hogy az iménti állítás nem úgy s nem annyira igaz, miként az imént elhangzott, a napnál is világosabb - elvégre ez a töltetlen savanyú cukrok

és a hidegen kevert álpálinkák hazája vagy mi.Robogunk a világ tán legdrágább, bár kétségtelenül festői autópályáján - el a nyomorult városból, ahol úgyszólván lehetetlen élni, és a sok tapló azt sem tudja, mi az a gasztronómia, illetve folyton összekeveri a rozé kisfröccsel. Miközben elsuhannak előttünk Közép-Magyarország hamarosan sűrű futóhomokkkal és tevékkel borítandó tájai, eszünkbe jutnak Győry László, a Szeszipari Terméktanács igazgatójának szavai: "Ideje, hogy a magyar vendéglők étlapját diadalmasan elfoglalják a hazai készítésű nemes gyümölcspálinkák, s végre kiszorítsák onnan például a tequilát, amely nem is magyar termék, ráadásul agavéból csinálják, ami tökéletesen tájidegen!" Akár - tesszük hozzá - az akác, ami utunkat szegélyezi, s melyből, a hazánkban termő haszonnövények közül szinte egyedül, eleddig még nem főztek pálinkát - bár ki tudja.

Banderas, anyád

Annál inkább alkalmasak e célra a bogyós gyümölcsök: kedves olvasóink többsége - fogadjunk - azt sem tudja, hogyan is néz ki mondjuk a som vagy a kökény, esetleg bármely más, immáron csak veterán zenészek nevében továbbélő ínycsiklandó (alkalmanként baromi savanyú) húsos termés. Ennek megfelelően a belőlük készült párlatot sem ismerik, s inkább tájidegen szeszeket vedelnek, vagy éppen bármit: a lényeg, hogy folyékony legyen - ami végképp nem egyeztethető össze a gasztronómiai tudatossággal. Megjegyeznénk persze, hogy a rossz példaként szolgáló kultúrmocsok, mint szinte mindig, most is a filmekből árad: mert ha például a R. Rodriguez könnyűkezű moziipari vállalkozó méltán népszerű zsánerfilmjeiben tequila helyett eperfa hordóban érlelt tízéves szatmári szilvát innának a versenyzők, akkor egyrészt jó példával járnának elöl, másrészt rossz példával viszont egyáltalán nem, harmadrészt gyorsan kiderülne, hogy egy nemes gyümölcsből készült hungarikum is tökéletesen alkalmas arra, hogy üzemanyagként szolgáljon tetszőleges vendéglátó-ipari üzemegység módszeres szétveréséhez.

Fináncláb, hüvelyk, Matyi

Mire megérkezünk a neves, paradigmateremtő társadalomtudósról és kriptobolsevikról elnevezett Erdei Ferenc Művelődési Házba, már ki is futott a bogyósok szezonja - a látogatók éppen a vegyes, a szőlő- és a diópálinkát kóstolják, megfontolt kortyokkal, az egymásra következő felespoharak közé központozásként kávészemeket illesztve. Már az első felesnél kiderül, hogy a rendezvényt zömmel büszke lokálpatrióták látogatják: gyengéden szeretik takaros kis városukat - nemkülönben a pálinkát, melynek esküdt ellensége a settenkedő finánc: egy örök karakter, mely remek metaforája az ősi magyar gasztronómiára mintegy parazitaként telepedő aufklér idegenségnek. A saját készítésű nemes hungarikum háttérbe szorulásáért - gondolatmenetünket tovább folytatva - legfőképpen a minden bevételre mohón rámozduló Moloch, a modern adóztató ún. jogállam a felelős, mely, úgy tűnik, jobban tűri a tequilát, mint a cseresznyepaprikás törkölyt - annál is inkább, mivel az előbbit, agavé híján, nem lehet a sufniban lefőzni, másrészt hidegen történő kikeverése sem lehetséges, mivel a magyar nehézvegyészet - mondjuk a fekete címkés, illetve töltetlen savanyú cseresznyearomával szemben - még adós a természetes tequilaíz kifejlesztésével, ami ugye egyrészt szégyen, másrészt meg mi magunk se hisszük el. Az is gyorsan kiderül, hogy hungarikumnak leginkább egy másik hungarikum a konkurense: pálinkakóstolásba belemerült újdonsült ismerőseink azt sem felejtik el megjegyezni, hogy a kezükben tartott gusztusos diópálinkával szemben egy másik neves és szintén barna színű hungarikumból a múltkor egy egész üvegnyit voltak kénytelenek kiönteni, mert az adott történelmi pillanatban tökéletesen ihatatlannak bizonyult. A magyar gasztronómia eme ismerősen dzsentroid gesztusának felelevenítése nyomán a beszélgetés inkább múlt századi történelmünk ún. nagyjai felé terelődik, kik egyrészt mind módfelett súlyos emberek voltak - másrészt érdemeik is számosak -, egyik beszélgetőpartnerünk rögvest Rákosit említi, aki nélkül a ma nem lenne oly boldog és fényes, mint egyébként - mintegy magyarázatként is szolgálván arra, hogy a racionális várakozásokkal szemben miért nem csupán Fekete "Hungarian" László bír megélni az erős emberek K.-Európában kötelező kultuszából.

Sajt, hold

Persze mondanunk sem kell, a kecskeméti pálinkabemutató pusztán egy röpke epizód a térségi kertészeti és élelmiszer-ipari kiállítás jóformán egész Kiskunságra kiterjedő programsorozatában - mi több, ha a tömény gyümölcsíztől némileg elnehezülten feltápászkodunk asztalunktól, már a szomszéd standoknál vagy ötféle sajtot, számos süteményt, savanyúságot, szójafasírtot kóstolhatunk, a büfében pedig sört mérnek, ami ugyan nem őshonos, de ma már szintén szerves része a magyar táplálkozási szokásoknak.

S a program házon kívül, a kellemesen eklektikus kecskeméti városközpontban is folytatódik: a pálinka után jöhet a Magyarország-szerte méltán világhírű hazai bor meg az elmaradhatatlan kísérők: a neolit technológia szerint elkészített kenyérlángos, találkozás hasznos vagy többé-kevésbé értelmetlen tárgyak készítőivel és forgalmazóival, pogácsakóstolás, majd válogatás a kíváló minőségű magyar gyümölcsök között, melyek csodamód egyelőre még elkerülték, hogy sorsukat egy pofás, vörösréz szeszlepárló készülékben fejezzék be, aufheben. Fáj a szívünk, hogy idő s alkalom híján lemaradunk olyan, a környékbeli településeken zajló rendezvényekről, mint a pörkölttorta-, a csuhébaba- vagy a karikásostor-készítő bemutatója. Egyelőre azt sem tudjuk meg, miben különbözik a bodzalekvár a pásztorkörözöttől, milyen a mézeskalácsírás, továbbá hogyan nézhet ki egy igazi tengerisó-bemutató - nyilván vén kecskék felvonultatásával, továbbá, miben is állhat Olar Mircea pirogravurozó (esetleg pirogravírozó) produkciója. Az viszont a villanyoszlopokról is leolvasható, hogy a helyi ifjúság immáron Kecskeméten is súlyos tört ütemekre (esetleg pumpálós house-ra) mulatozik, ami ugyan gasztronómiai szempontból tökéletesen értelmezhetetlen, de nem is zárja ki a nemzetközi trendekkel szembeszegülő autochton magyar tudatmódosítók célirányos felhasználását.

Barotányi Zoltán

Neked ajánljuk