Lemez: Üzenet a liftből(Trüby Trio: Elevator Music)

Tudomány

Mindenki tudja, hogy a kortárs elektronikus/dzseszszes/erotikus tánczenék fő jellemzője nem az ember bensőjét szétroncsoló vasszigor: dzsesszfunk, soul, afrobrazil, latin elemekből amúgy is baromi nehéz volna szigorú, ám igazságos zenét kikeverni, éppen ezért általában meg sem próbálják. (A szerző gonoszul megjegyezné, hogy a minap a Renegade Hardware d`n`b kiadónál megjelent Slayer-remix beigazolta valamennyi korábban hangoztatott hipotézisét, úgyhogy a továbbiakban kuss legyen.) Nos a Trüby Trio (azaz a Fauna Flash-ként ismert Roland W. Appel - Christian Prommer duó, plusz a zenekarvezető Roland Trüby, no meg a tucatnyi zenész és vokalista) még az alapdefinícióhoz képest is módfelett szórakoztató és szellemes zenét produkál. A most megjelent Elevator Music már első hallásra lefegyverzi az embert a maga teremtő eklektikájával: elég egyszer belemerülni, s mint valami színes-szagos örvénylő massza elragadja az embert - sodródás közben pedig hol ez, hol az úszik a fülébe. A lemez első néhány száma az érzéki, lüktető funk jegyében fogant: a Universal Love például egy régi soulszám feldolgozása, a New Music pedig igazi tipróláncos tánczene. Erre azután következnek a még egzotikusabb darabok: a Runnin` afrofunk lüktetése és a mondhatni slágerdarab Jaleo, Concha Buika énekével - egy flamencogitárral súlyosbított spanyol cigány stílusú műdarab lüktető modern tánczenébe oldva. Ugyanezt mondhatnánk el az Alegre idei, vokállal feldúsított verziójáról: jön a szamba, csúszik, s már azt sem tudjuk, mit is csinálnak lassan leszakadó végtagjaink. S a következő A Festa című alkotásban megjelenik a zúzós basszus is - igazi, szambába ojtott drum & basst hallunk, felette egy régi Jorge Ben-szám verzája úszik, magányosan, az eredeti dallamról leszakítva. A következő Make a Move is igazi stomper: törzsi alapokról építkezik és visz, megállás nélkül, miközben hipnotikusan körbetáncoljuk az ülőgarnitúrát. A d`n`b még egyszer visszatér, elvégre a lemezen megtalálható az A Go Go című nagy Trüby-sláger korunkhoz igazított, még mutánsabb basszusokkal sújtott verziója is - csak hogy el ne felejtsük a kezdeteket. A lemez vége felé kicsit vissza is vesznek a tempóból, lassú soulballadák után néhány középtempós nu jazz tánczene, és már le is pergett egy teljes élet - régen tán még kellett is rá, hogy ennyiféle zenét megismerhessen az ember, most meg elég hetvenkét súlyos perc, és ha mindez kevés lett volna, bízvást meg lehet nyomni a repeat gombot.
Mindenki tudja, hogy a kortárs elektronikus/dzseszszes/erotikus tánczenék fő jellemzője nem az ember bensőjét szétroncsoló vasszigor: dzsesszfunk, soul, afrobrazil, latin elemekből amúgy is baromi nehéz volna szigorú, ám igazságos zenét kikeverni, éppen ezért általában meg sem próbálják. (A szerző gonoszul megjegyezné, hogy a minap a Renegade Hardware d`n`b kiadónál megjelent Slayer-remix beigazolta valamennyi korábban hangoztatott hipotézisét, úgyhogy a továbbiakban kuss legyen.) Nos a Trüby Trio (azaz a Fauna Flash-ként ismert Roland W. Appel - Christian Prommer duó, plusz a zenekarvezető Roland Trüby, no meg a tucatnyi zenész és vokalista) még az alapdefinícióhoz képest is módfelett szórakoztató és szellemes zenét produkál. A most megjelent Elevator Music már első hallásra lefegyverzi az embert a maga teremtő eklektikájával: elég egyszer belemerülni, s mint valami színes-szagos örvénylő massza elragadja az embert - sodródás közben pedig hol ez, hol az úszik a fülébe. A lemez első néhány száma az érzéki, lüktető funk jegyében fogant: a Universal Love például egy régi soulszám feldolgozása, a New Music pedig igazi tipróláncos tánczene. Erre azután következnek a még egzotikusabb darabok: a Runnin` afrofunk lüktetése és a mondhatni slágerdarab Jaleo, Concha Buika énekével - egy flamencogitárral súlyosbított spanyol cigány stílusú műdarab lüktető modern tánczenébe oldva. Ugyanezt mondhatnánk el az Alegre idei, vokállal feldúsított verziójáról: jön a szamba, csúszik, s már azt sem tudjuk, mit is csinálnak lassan leszakadó végtagjaink. S a következő A Festa című alkotásban megjelenik a zúzós basszus is - igazi, szambába ojtott drum & basst hallunk, felette egy régi Jorge Ben-szám verzája úszik, magányosan, az eredeti dallamról leszakítva. A következő Make a Move is igazi stomper: törzsi alapokról építkezik és visz, megállás nélkül, miközben hipnotikusan körbetáncoljuk az ülőgarnitúrát. A d`n`b még egyszer visszatér, elvégre a lemezen megtalálható az A Go Go című nagy Trüby-sláger korunkhoz igazított, még mutánsabb basszusokkal sújtott verziója is - csak hogy el ne felejtsük a kezdeteket. A lemez vége felé kicsit vissza is vesznek a tempóból, lassú soulballadák után néhány középtempós nu jazz tánczene, és már le is pergett egy teljes élet - régen tán még kellett is rá, hogy ennyiféle zenét megismerhessen az ember, most meg elég hetvenkét súlyos perc, és ha mindez kevés lett volna, bízvást meg lehet nyomni a repeat gombot.

Barotányi Zoltán

Compost/Deep Distribution, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.