Báthori Csaba

Rácz Péter nagyobb korpuszban csupán jó tízévenként hallatja hangját. A lassú kibontakozás egyfajta bezárkózás dialektusát beszéli; a költő mind takarékosabban bánik a szavakkal, és kiegészítő ihletre kényszeríti olvasóját. A burkolt beszéd itt nem csatlakozik valamely előző kötetfolyamathoz, hanem mintegy új kezdetet teremt. Milyen a Rácz-vers általában? Szorongó, fukarul közlékeny, még a belső tusakodást is palástolja. A versek zömében érzékelünk valamely apró hétköznapi eseményt, emberek között lezajló konfliktus-magot, nézeteltérést. De a költemény nem modellálja az életfolyamat poétikus szférába emelt következményeit, csupán szárazon adagolja a valóság részleteit.

Ismét egy szótár, megint a Tinta Kiadó gondozásában, és újfent egy ínyenc darab: az Értelmező szótár+ külalakra illeszkedik abba a takaros sorozatba, amely az esztendők során annyi figyelmet, sőt lelkesedést ébresztett nemcsak tanárok, olvasók és nyelvészek körében, hanem a kortárs magyar írók berkeiben is.

Réfi János fiatal poéta 2002 januárjában gondol egyet, s fordításba fog. Rilkét szemeli ki.

A könyvet német nyelvterületen biztató előjelek, kedvező ítéletek és a siker delejes mennyiségi adatai övezték. Innen, a keleti vártáról úgy tűnik: a művet egyaránt bizalmába fogadta a német zsurnálkritika (az analízis hosszabb időt igényel) és az olvasói szeszély (az újraolvasás mérési szakasza még nem következhetett be).

Az író évek óta nyomkereső munkát végez: apja emlékeit gyűjti, faggatja, hosszabbítja. Vonatjegyeket, fényképeket, megsárgult okiratokat, porlepte tárgyacskákat, megdohosodott ruhadarabokat, uratlanná árvult kellékeket vesz elő, hogy mintegy halála után megteremtse - mondhatnám: kitalálja - apja alakját. Értelmet ad az apa értelmetlennek tetsző életének.

Az új verseskötet - huszonhét költemény - szigorúan szerkesztett, ikonszerű, egyiptomi rend. Mondhatnám úgy is: minden szónak egyenként ágyaztak meg itt, s a versek egészén is látható a lelkiismeretes részletmunka.

Kevesek nagy költője volt. Pályája későn indul: bár Weöres Sándor mutatja be 1969-ben egy antológiában, önálló kötethez csak 1972-ben juttatja az állami könyvkiadás. A vékonyka, fekete borítós kötet (Tűzföld) emlékezetes felütés: a költő nagy láttató, látomásos erővel idézi fel csecsemőkorban elhunyt gyermeke emlékét, holt élettársa korán eltávozott alakját.

A költő levelezését (saját leveleit és a hozzá intézetteket) eddig szöveg szerint két forrásból ismertük: 1. a Fehér Erzsébet által összeállított válogatott levelezéskötetből (Bp., 1976, JAVL), 2. az előtte és főleg utána elszórtan, ma már sokszor elérhetetlen sajtószegletekben közölt adatokból. Fehér Erzsébet (nem kritikai) kiadásának érdeme, hogy először tett közzé egy korpuszban 370 levelet (kiegészítve ezeket egyéb levéladatokkal, fordításokkal), a rendszerezés szándékával, alapos kritikai apparátussal.

Egyik este, nem, egyik délután úgy éreztem, pontosan tudok fogalmazni, és felmerült bennem az a kérdés: miért léteznek, nem, miért hiányzanak nekem, nem, miért tetszenek nekem az egykönyves írók.

Tíz novella, tíz látomás, tíz lidérc: Papp Sándor Zsigmond, a fiatal erdélyi prózaíró-nemzedék egyik nagy ígérete új könyvében figyelmet érdemlő, aprólékosan kidolgozott, sokrétűen hangszerelt darabokkal lép a nyilvánosság elé.

Prózai életünk örvendetes eseménye volt a közelmúltban, hogy Bodor Ádám köpenyéből legalább három prózaíró bújt elő: Dragomán György, Papp Sándor Zsigmond és Vida Gábor.

Vannak költők, akik folyama-tosan építkeznek, és vannak, akik csaknem minden versükkel újrakezdik írni saját életművüket.