Sötétvörös, fénycsíkok szabdalta, hallszerű helyiségben vagyunk, belép Ryan Gosling, aki olyan szilaj méltóságteljességgel tud előremeredni, mint legutóbb talán a kora felnőtt Szimba.
Miközben Giuseppe Tornatore szüntelenül filmezi befordult férfihősei édesbús drámáit, rendre előáll egy-egy ridegebb zsánerdarabbal is, mint legutóbb Az ismeretlen (2006) című szép női thrillerrel - friss művében pedig e két vonulat egyesül.
Enrique Gato első egész estés animációját (saját rövidfilmjét bővítette ki) nézve hazánk romantikaiparosa, Sas Tamás és az ő legutóbbi műve, az S.O.S Love derenghet fel: egy európai direktor a becsvágytól fűtve hihetetlen erőbedobással elkészít egy B kategóriás hollywoodi filmet. A képlet fájdalmas eredményt szül, melynek skizoid voltát találóan jelzi az eltökélt alkotói bizalom a hátborzongatóan sablonos cselekményben, a filléres poénokban és a 3D-ben mint a multiplexközönség ópiumában.
Ha kekeckedni akarunk, akkor a tagadhatatlan öregedésről, ha messzebbről nézzük, a munícióhiányról árulkodik Pedro Almodóvar közelmúltbeli tevékenysége. A Megtört ölelések nosztalgikus-löttyös vallomás a filmezésről, A bőr, amelyben élek bár bravúros Frankenstein-újrajátszás, mégiscsak a nyolcvanas évek keményvonalas vágyhistóriáinak reprója.
Todd Philips alig négy éve a Másnaposokkal a piálós-fingós havervígjátékok élmezőnyébe küzdötte fel (le?) magát. Az ilyen mozik - mint a randin nézett romkom és a szex közben stírölt pornó - jobb pillanataikban bensőséges viszonyba kerülnek fogyasztóikkal: miközben röhögünk a nyomorult hősökön, mi magunk is haladunk a leittasodás lejtős útján.
Szkafanderes-fémsisakos pasas ébred egy panelház tetején, majd egy semmiből előbukkanó maszkos idegennel elegyedik társalgásba arról, hol is vannak ők voltaképp, s mik a szabadulás lehetséges útjai. Nos, e kérdések Sóstai Zoltán filmjének mind a 78 perce során elkísérik a nézőt, ám válaszok nem érkeznek - nem véletlenül.
A francia mozi középgenerációjának egykor nemzetközileg is jegyzett színművésze (A félelem városa, Mina Tannenbaum, de a Henri és June-ban például Brassat adta), a szomorú tekintetű Artus de Penguern második rendezése talányosan kínos darab.