Film

Szex, hazugság, vészhelyzet

  • Békés Bálint
  • 2013. január 6.

Film

A francia mozi középgenerációjának egykor nemzetközileg is jegyzett színművésze (A félelem városa, Mina Tannenbaum, de a Henri és June-ban például Brassa•t adta), a szomorú tekintetű Artus de Penguern második rendezése talányosan kínos darab.

Olyan komédia, amelyen jószerivel elmosolyodni is nehéz. Ha mégis elhúzzuk a szánkat, az inkább köszönhető abbéli feszengésünknek, hogy érezzük az eltervezett poén helyét. A talányos mindebben az, hogy egy-egy ponton azért felmerül, hogy ebből a kásahalomból akár jól funkcionáló gegparádé is születhetett volna, ha de Penguern és csapata nem minden esetben elégszik meg tévedhetetlenül az első jöttment ötlettel.

A dúsgazdag apuka csinos magánklinikáját két fiára, a szoknyapecér Michaelre és a félénk Johnra hagyja, így a konfliktusok sora logikusan a nőügyekből és a klinika tulajdonlásából fakad. A sztori végkimenetele nagyjából a tizedik perc után világos, a lényeg nem is itt keresendő, hanem a szántszándékkal eltúlzott kórházi jelenetek környékén. Ha jól tippelünk, a Grace klinika és társai kigúnyolásáról van itt szó (vegyítve egy kevés brazil szappanopera-paródiával és médiaszatírával) - így keveredhetett a magyar címbe az E. R. emlegetése is. Buszbaleset, infarktus, szülés, sok ármány és még több szerelem: nem túl merész motívumok ezek, ám de Penguern mintha tudatosan dolgozna azon, hogyan rendezze őket minél érdektelenebb formába. De vajon miért? Ahogyan talány az is, hogy egy francia rendező francia színészekkel miért egy angol Kanadában játszódó mesét dirigál.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.