Film

Lánya nélkül soha

Deák Krisztina: Aglaja

  • Békés Bálint
  • 2012. október 31.

Film

Valamikor a Ceausescu-korszak vége felé, a román állami cirkuszból indul Deák Krisztina nagy ívű, epikus filmje. Dobbant az akrobata anyuka és a bohóc apuka két lányukkal Nyugatra, ahol persze munka alig van, a familiáris feszültségek pedig - részben ezért, részben a férj csapodársága miatt - csak nőnek. Az esetet az Aglaja Sophia Loren nevű kisebb lány szemszögéből nézzük, ahonnan a manézs világa látványos, vonzó és félelmetes. Az olykor kétségkívül megkapó atmoszféra és a kamera előtt lehengerlően létező Jávor Babett elviszi a játékidő első felét, de az események lassú kibontakozása céltalannak tűnik. A rendező mintha nem tudná eldönteni, mit akar kezdeni a közeggel, s egyáltalán, mely csapásirány mentén vinné legszívesebben a meséjét.


 

Miután a narrátort és nővérét iskolakerülésért intézetbe dugják, tízegynéhány évet ugrunk, hogy az azóta már elvált és életveszélyes számával világkarriert befutó anya eljöjjön nagykamasz lányáért. Sorsuk ismét összefonódik, de most sem egyértelmű, melyikük is filmünk főhőse. A részletekre amúgy érzékeny direktor képtelen a felnövés és a felemelkedés-bukás szálait meggyőzően összesodorni, így aztán egyik sem kap kellő mélységet, s a zárójelenet sem szól akkorát. A felnőtt címszereplőt alakító Móga Piroskát és az anyát játszó Ónodi Esztert azonban muszáj megemlíteni: előbbi, ha néha mesterkélten is, de egészében hihetően rajzolja meg az elszakadás és a ragaszkodás közt vergődő kamaszlányt, utóbbi pedig széles ecsetvonásokkal, kevéssé árnyalva, mégis hatásosan festi fel a figuráját.

Forgalmazza a Ristretto Distribution

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.