Éjfélkor Párizsban

  • Békés Bálint
  • 2011. november 30.

Film


Woody Allen ha mostanában el is hagyja New Yorkot, bevált sémáit és hőseit csak ritkán hajlandó nélkülözni. Csavaros bűnügyi bravúrdarabjai után visszatértek a jól ismert senyvedő értelmiségiek, még ha valamivel konszolidáltabb kivitelben is. Alvy Singer szexuális neurózisainak nyoma sincs már, a helyébe ezúttal lagymatag elvágyódás és kapuzárási pánik lép. Gil Pender, a filmírói bérmunkára és a zsibbasztó jólétre ráunt regényíró-aspiráns menyasszonyával az istenített Párizsba ruccan át, ahol egy éjszaka a '20-as évek művészszalonjaiban találja magát, idoljaival poharazgatva. A csodás trip Gertrude Stein köreibe mindennapos lesz, s persze a képbe kerül egy (szintén nosztalgiázó) hölgy is, hogy végül Gil egy kissé direkt jelenetben magától hagyja ott örökre a rajongott kort és közeget. Az Éjfélkor Párizsban nem rántja le a leplet a hazug nosztalgiáról és mitizálásról, inkább vérszegény humorral kigúnyolja csak. Meg-megcsillan ugyan olykor a szerző régi humorérzéke, de sem a nevetséges pozőrök bandájaként megjelenő művészelitet, sem Gil pereputtyát (kispolgári menyasszony, kibírhatatlan örömszülők) nem képes élővé tenni. Ráadásul aligha hihető, hogy vadromantikus hősünknek és a tőle lassan megbolonduló, felszínes és sznob jegyesének valaha igazán köze lehetett egymáshoz. Ebben a filmben minden olyan, mintha: Owen Wilson mintha a nyughatatlan, neurotikus Allen-alteregóval küszködne, a leendő feleséget harmatosan hozó Rachel McAdams Scarlett Johanssonra hasonlít, a produkció egészét pedig mintha Woody Allen rendezte volna.

 

Forgalmazza a Budapest Film

 


Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”