Bod Tamás
Bod Tamás cikkei
Újabb szexuális bűncselekményekkel gyanúsítják a gyermekpornográfia miatt előzetesben lévő gyulai karateedzőt
A Nemzeti Nyomozó Iroda nem cáfolta lapunk erről szóló értesüléseit.
Kerékpárostúra-központ Simonka György falujában: egy épület zárt ajtókkal, használaton kívül
A gyulai vasútállomás felújítása: Lázár János helyettese cáfolta a fideszes városvezetést
Baráti kötelék
Szarvas polgármesteri hivatalának ad tanácsokat havi félmillió forintért Domokos László, akit hajdan a kormányzati hátszél az Állami Számvevőszék elnöki székébe repített, s tagja volt a háromtagú Költségvetési Tanácsnak is. Tényleges munka ez, vagy baráti kifizetés?
"Miért lett vádlott, egyáltalán, mit keres itt?"
Vajmi keveset tettek a vádlottak és a tanúk, hogy segítsék a tisztánlátást a dél-békési Pilot-program perének keddi tárgyalási napján a Gyulai Járásbíróságon, holott bőven történtek visszaélések ennek a vidék felzárkóztatását célzó programnak a során.
Sokmilliárdos projektet ígért a gyulai önkormányzattal szerződő kamucég
Rétvári semmitmondó válasza egy lapunk cikke nyomán feltett kérdésre
Nem derült ki, hogyan lehetséges, hogy a törvénysértő méhkeréki jegyző a BM-be mehet dolgozni.
Nyomoz a rendőrség a gyulai önkormányzat ellen
A békési közgyűlés elnökének feje főhet az elvesztett ötmilliárd forintnyi uniós forrás miatt
A megyei közgyűlés a Simonka-per miatt tett ki egy, a politikushoz köthető szervezet egy uniós projektből, ezzel viszont borult minden.
Tovább csúszik a geszti kastély felújítása, de azt sem tudni, mi lesz a sorsa
Lázár János győzelmi jelentésbe csomagolva ismerte el, hogy csúszik a geszti Tisza-kastély felújítása, de az sem egyértelmű, hogy mire fogják használni, ha elkészül.
Ebben az ütemben több száz évbe telhet, mire megújul a hazai víziközműrendszer
Egy tanulmány lehangoló képet festett a vízpazarlásról, a hazai ívóvízellátó rendszerek állapotáról és arról, hogy mikorra újulhatnak meg.