Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. április 27-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Magyar Narancs: A First Kings of Europe (Európa első királyai) című kiállítássorozat 11 ország több mint 700 műtárgyán keresztül beszél a balkáni és Kárpát-medencei térség régmúltjáról. Honnan jött az ötlet, hogy a világ egyik legtekintélyesebb kiállítóhelye, a chicagói Field Museum vállalkozzon egy ilyen feladatra?
William A. Parkinson: Egy 1998-ban történt békéscsabai találkozásnak köszönhetően Attila és én immár negyedszázada dolgozunk együtt a Körös-vidék őskorának izgalmas kérdéseit kutatva. Attila akkoriban a helyi Munkácsy Mihály Múzeum régészeti osztályát erősítette, én pedig a doktori kutatásaim miatt kerültem a megyébe. Kezdetben a rézkorral, majd az újkőkorral foglalkoztunk, az elmúlt néhány évben pedig egy összehasonlító projekt keretében a bronzkor is bekerült a közvetlen kutatási fókuszunkba. Mindketten dolgoztunk régészeti projekteken balkáni országokban is, így Szerbiában, Görögországban és Albániában. Attila 2014-ben elnyert egy posztdoktori ösztöndíjat a Field Museumba. Ekkor már hosszú évek óta elő-előkerült a beszélgetéseinkben egy Délkelet-Európára koncentráló régészeti kiállítás ötlete. 2015-ben a kurátora voltam a múzeum Görögország őskoráról rendezett kiállításának, és annak a sikere adta meg a végső lökést a First Kings of Europe projekt elindításához.
Gyucha Attila: Ahogyan az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővültek ismereteink a Balkán és a Kárpát-medence őskoráról, kikristályosodott a gondolata egy olyan kiállításnak, amely a délkelet-európai térségnek a laikusok számára – és a nem régióbeli szakemberek döntő többsége számára is – ismeretlen, de globális szinten is kivételesen látványos, és jelentős régészeti örökségére koncentrál. A Field Museum görög tárlata bizonyította, hogy van fogadókészség az észak-amerikai múzeumlátogatók körében is erre.
MN: Miért a Field Museumba került ez a kiállítás?
William A. Parkinson: Chicago multikulturális közeg jelentős délkelet-európai diaszpórával – például Szófia után ez a második legnagyobb bolgárok lakta város. De nagyon sok szerb, albán, horvát, román és bosnyák is él itt. A magyarok kevesebben, mintegy 35 ezren lehetnek. Továbbá New York és Los Angeles után a harmadik legnépesebb amerikai város, amelynek agglomerációs gyűrűjében több mint 10 millióan élnek. A Field Museum évi másfél millió látogatót fogad, és a város számos nagynevű egyetemmel, intézettel rendelkezik, így igazi értelmiségi fellegvárról van szó. Nyilván ez a közeg, a széles potenciális látogatói bázis jelentős szerepet játszott abban, hogy a múzeum a projekt mellé állt.
Gyucha Attila: Bill ismeri a Field Museum igényeit és működését, én meg a részletek és finomságok kimunkálásában érzem otthon magam, és a türelmes manőverezésben a délkelet-európai bürokratikus útvesztőkben. 2014-től néhány évig ugyanazon a helyen, körülbelül 15 méterre dolgoztunk egymástól a Field Museumban, így villámgyorsan hozhattunk döntéseket és léphettünk előre.
William A. Parkinson: Hozzátenném, hogy az Egyesült Államokban a Fielden kívül talán csak két-három olyan múzeum van, ahol hasonló kaliberű kiállítási részleg működik. Körülbelül nyolcvanan dolgoznak itt a tárlatok minden egyes fázisának létrejöttén. A dizájn- és asztalosmunkákat is belülről oldják meg, a vitrineket maguk gyártják le, hogy a szövegírócsapatról ne is beszéljünk, amely a mi szakmai mondandónkat is közérthetővé formálta. De például saját zeneszerzője is van a múzeumnak, aki megkomponálja a tárlatokhoz passzoló zenéket.
MN: Az ötlet megszületésekor nyilvánvaló volt, hogy a tárlat tizenegy ország régészeti örökségét mutatja be?
Gyucha Attila: Bár a komplexitása miatt őrült kockázatokat rejtett, ehhez a kezdetektől foggal-körömmel ragaszkodtam. Néhány délkelet-európai ország legfontosabb leletei szinte folyamatosan járják a világot, így például a bolgárok méltán híres trák leletanyagát világszerte kiállították már. Emellett 13 éve volt egy remek tárlat az Egyesült Államokban, amely bolgár és román újkőkori és rézkori leleteket mutatott be. Arra azonban, hogy a Balkán, valamint az őskor jelentős részében ahhoz ezer szállal kapcsolódó Kárpát-medence lenyűgöző régészeti öröksége egységként, egy tárlat keretében kerüljön bemutatásra, idáig nem volt példa.
William A. Parkinson: A projekt kezdetén kemény vitáink voltak, hogy a szóba jöhető országok számát limitáljuk-e annak érdekében, hogy a megvalósítás esélye minél nagyobb legyen. A kockázatosabb út az volt, hogy az említett korábbi tárlaton bemutatott Görögország kivételével a térségnek mind a 11 országát bevonjuk, azaz Albániát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Észak-Macedóniát, Horvátországot, Koszovót, Magyarországot, Montenegrót, Romániát, Szerbiát és Szlovéniát. A limitált verzió mellett szólt, hogy akkor olyan országokkal és olyan múzeumokkal dolgoznánk, amelyek járatosak a nemzetközi kiállításokon való részvételben, ezért a kapcsolódó bürokrácia is viszonylag olajozottan működik. Végül azonban felülkerekedett az előbbi megközelítés, és ezzel nemcsak mi, a kiállítás kurátorai, hanem a projektgazda, a „beruházó” Field Museum is vállalta annak kockázatát, hogy egy példátlan kiállítás helyett masszív bukásba is torkollhat a projekt. De nem így történt.
MN: Hogyan válogatták ki a tárgyakat?
Gyucha Attila: A Field minden szempontból a világ legnagyobb múzeumai közé tartozik, amely nem képzőművészeti kiállítóhely, hanem hatalmas természettudományi és antropológiai múzeum. Csupán szép tárgyak ízléses vitrinbe pakolásának ötletével előállni sem érdemes. Az első lépésünk egy olyan, a modern világunk megértését is segítő, közérthető koncepció, narratíva megalkotása volt, amelynek kibontásához a kiválasztott régészeti tárgyakat illusztrációként használhatjuk. Ez a narratíva a társadalmi egyenlőtlenség és a hierarchia kialakulása lett, azaz, hogyan jutottunk el az újkőkor körülbelül 8 ezer évvel ezelőtti egyenlőségen alapuló közösségeitől az első királyokig és dinasztiákig a vaskori Balkánon, nagyjából 2500 évvel ezelőtt. A kiállítás címe e folyamat végpontjára utal. 2016 végére összeraktuk a koncepciót, és az elsődleges tárgylistát tartalmazó szinopszist.
William A. Parkinson: Amely szinopszist 2017 legelején beadtuk a Field vezetésének. A kiállításkezdeményezések jelentős része ezen a ponton szokott elbukni: ha csekély a mérhető előzetes érdeklődés, akkor az egészből nem lesz semmi. Szerencsére a tesztelés nagyon jól sikerült, pár hónapon belül jóváhagyták a több millió dolláros projektet.
MN: Melyek voltak az első gyakorlati lépések?
Gyucha Attila: A szinopszis előzetes tárgylistája korábbi tanulmányainkon és kutatásainkon alapult. Elsősorban Délkelet-Európa újkőkorával és rézkorával foglalkozunk, a bronzkor és vaskor vonatkozásában komoly hiányosságaink voltak. Így például Albánia bronzkora vagy Észak-Macedónia vaskora nagyrészt fehér folt volt. Ezért szisztematikus szakirodalmi kutatással töltöttük a következő hónapokat, de még így is maradtak feltáratlan részek.
William A. Parkinson: Következő lépésben felvettük a kapcsolatot a bővített tárgylistán szereplő leleteket őrző múzeumokkal. 2017 közepén Attilával meggyőztük a Field Museum vezetését, hogy személyesen kereshessük fel a potenciális partnerintézményeket. 2017 szeptemberében a múzeum kiállítási részlegének vezetőivel Magyarországra, Horvátországba, Romániába és Bulgáriába utaztunk. Ezt újabb, kéthetes körutazás követte 2018 tavaszán, amikor Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Albánia, Koszovó, Észak-Macedónia és Montenegró következett. A cél egyrészt az volt, hogy a múzeumokkal megalapozzuk az együttműködést és tárgyaljunk a szóba jöhető tárgyakról, másrészt hogy egyeztessünk a helyi régész kollégákkal, és meghallgassuk az ötleteiket, javaslataikat. Valódi együttműködés kialakítására törekedtünk.
Gyucha Attila: A Field Museumban dolgozó kollégák bíztak bennünk és megértették, hogy ezek az olcsónak nem nevezhető utazások elengedhetetlenek. A Balkán nem az a világ, ahol e-mailekkel eredményre lehet jutni. A személyes kapcsolatok, az elkötelezettség és tisztelet kifejezése kulcsfontosságú. Ez sok időt, energiát és pénzt igényel, de nem megy másként. A szervezőmunkát Magyarországon kezdtük, tudtuk, hogy az itteni kiállítóhelyek nemzetközi kapcsolatai kiterjedtek, ezért rögtön érteni fogják, miről van szó. Az egyik döntő momentum az volt, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum beleegyezett abba, hogy akár az állandó régészeti kiállításában szereplő tárgyakat is kikölcsönözhetjük a First Kings of Europe tárlathoz. A debreceni múzeum és a zágrábi régészeti múzeum is hasonló gesztust tett. Ezek jelentőségét és értékét az mutatja a legjobban, hogy mivel nemcsak Chicagóban, hanem további két észak-amerikai helyszínen is be akartuk mutatni a kiállítást, és az amerikai sztenderd szerint a hasonló nagyságrendű tárlatok 8–10 hónapig állnak, összesen három évre kívántuk kikölcsönözni a múzeumok legértékesebb, közönségcsalogató leleteit. Romániába és Bulgáriába már a magyar és horvát „ígérvényekkel” a zsebünkben érkeztünk, ami minden bizonnyal segített abban, hogy az ottani múzeumok döntő része is elkötelezte magát a projekt mellett.
MN: A 11 ország 26 múzeumának mennyire jött le, hogy három rangos észak-amerikai kiállítóhelyen, köztük a világ egyik legnagyobb szakmai színpadán, a chicagói Field Museumban kínálnak nekik szerepet egy kivételes „előadásban”?
Gyucha Attila: A legtöbb múzeum rögtön megértette a kiállítás egyediségét és jelentőségét, de akadt olyan intézmény is, amely már a kapcsolatfelvétel idején megmondta, hogy logisztikai, bürokratikus vagy más okok miatt nem hisz a projektben, ezért ne is pazaroljuk egymás idejét. Tiszta beszéd volt, nem is lett harag belőle. Mások arra figyelmeztettek, hogy a bevonni kívánt országok a mélyen gyökerező etnikai és vallási feszültségek miatt nem hajlandók majd együtt, egy helyen szerepelni.
William A. Parkinson: Ez utóbbi volt a legnagyobb félelmünk, amikor megálmodtuk a kiállítást. Szerencsére a második, 2018-as utunk során már azt tapasztaltuk, hogy senki sem szeretett volna kimaradni belőle, a részvétel és az együttműködés igénye erősebb volt, mint a politika gerjesztette ellentétek.
MN: Mikor érezték először, hogy most már biztosan összejön ez a sokszereplős régészeti tárlat?
Gyucha Attila: 2019 elejére végleg tisztázódott, mely tárgyakat mutatjuk majd be, és mely intézményekkel fogunk együttműködni, a szerződések is létrejöttek a leletek Egyesült Államokba szállítására. Ebben a szakaszban erősen kellett figyelni arra, hogy egy-egy ország belső politikai feszültségei vagy a még kialakulatlan tárgykölcsönzési gyakorlata okozta fennakadások miatt hogyan biztosítható mind a 11 ország részvétele.
William A. Parkinson: 2019-ben, majd 2020-ban, a harmadik és negyedik délkelet-európai körutunk alkalmával, amikor a készülő kiállítási katalógusba a projekt magyar fényképésze lefotózta a kiállítandó tárgyak nagy részét, már azt tapasztaltuk, hogy minden partnerrel 100 százalékig toljuk együtt a projekt szekerét. Aztán váratlanul beütött a krach.
MN: Mi történt?
Gyucha Attila: A koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában minden leállt.
William A. Parkinson: Bezárt minden múzeum, és nem lehetett tudni, meddig tart ez. Innen kezdve további észak-amerikai kiállítási helyszínekkel – amelyek hozzájárulhattak volna a projekt tetemes költségéhez – és időpontokkal lehetetlen volt tervezni. A Field Museum addigra már komoly összegeket áldozott a First Kings of Europe-ra, és bár világos volt a projekt indulásakor is, hogy a nyereség, elsősorban az őrült logisztikai költségek miatt, nem lehet elvárás, immár a rentabilitás is veszélybe került. Ebben a helyzetben a kiállítás előkészületeit, érthető módon, felfüggesztette a múzeum. Amikor már kezdtünk beletörődni a projekt elhamvadásába, értesítést kaptunk, hogy nyert egy vonatkozó, 400 ezer dolláros pályázatunk. Az ezt követő hónapokban két észak-amerikai kiállítóhely, a New York-i Institute for the Study of the Ancient World és az ottawai Canadian Museum of History is elkötelezte magát. Ez volt a második olyan pillanat, amikor elhittük, hogy a projekt megvalósul.
Gyucha Attila: A tárlat eredetileg 2021 októberében nyílt volna meg, ami aztán egy évvel későbbre, 2022 szeptemberére tolódott. Mondani sem kell talán, hogy a New York-i megnyitó nagy megkönnyebbülés és siker volt a számunkra.
MN: Hogyan jutott el a több mint 700 értékes műtárgy az óceánon túlra?
Gyucha Attila: Ezt a Field Museum megbízásából egy osztrák cég szervezte meg, amelynek a munkatársai előbb a különböző múzeumokban szakszerűen becsomagolták és közúton Bécsbe, majd repülővel tavaly nyáron az Egyesült Államokba szállították a kikölcsönzött tárgyakat. Ez logisztikai rémálom volt, de végül minden a legnagyobb rendben zajlott le. A műtárgyakat ún. kurírok, a kölcsönadó kiállítóhelyek munkatársai kísérték. Az észak-amerikai kiállítási helyszínekre való megérkezés után csak ők bonthatják ki a tárgyakat és – szorosan együttműködve a fogadó múzeum munkatársaival – csak ők helyezhetik el a vitrinekben azokat. Magyarországról hét múzeum vesz részt a kiállításban: a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a Budapesti Történeti Múzeum, a székesfehérvári István Király Múzeum, a debreceni Déri Múzeum, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szentesi Koszta József Múzeum. A kuríri feladatokat a Magyar Nemzeti Múzeum és a debreceni Déri Múzeum szakemberei látják el.
MN: Honnan indít a tárlat?
William A. Parkinson: A felütés az, hogy bár mindannyian ismerjük a királyokat és királynőket, érzékeljük és értjük a társadalmi hierarchiát, vajon tudjuk-e, miképpen jutottunk el addig a pontig, hogy az emberek hajlandók legyenek feladni szabadságukat és elfogadni azt, hogy mások döntései alapján és gazdasági dominanciája alatt éljenek? Ez ma is releváns kérdés, hiszen a Föld lakosságának jelentős része él autokraták uralma alatt, továbbá mindössze nyolc ember birtokol együtt akkora vagyont, amekkorát a világ népességének szegényebb fele összesen. Azt gondoljuk, a 21. századi társadalom sem érthető meg, ha nem villantjuk fel a korábbi történelmi korokból, hogy az egyenlőtlenségek kialakulása mikor, hogyan, miért kezdődött.
Gyucha Attila: A régészeti tárgyakat mint információs elemeket használjuk ennek a történetnek a kibontására. Az újkőkortól a réz- és bronzkoron keresztül a vaskorig négy olyan aspektusra koncentrálunk, amelyek az elmúlt évezredekben a státusz, a presztízs és a hatalom megszerzésének, kiterjesztésének és kifejezésének a forrásai voltak. Ezek az aspektusok a technológia, a ceremóniák, a kereskedelem és a háborúskodás. A politikai és gazdasági hatalom elérése és megtartása érdekében használt manipulációs technikák ma is ezekre épülnek, és a tárgyi kultúra évezredek óta remekül tükrözi ezt.
MN: Beszélgetésünk idején Chicagóban három hete látogatható a tárlat. Olvastam olyan beszámolót, hogy a kiállítás a maga nemében világszenzáció.
William A. Parkinson: A Field Museum azt az elvárást fogalmazta meg, hogy 225 ezer látogatója legyen a tárlatnak az idei márciusi nyitástól a 2024 januárjában esedékes zárásig. Mi nem is egészen titkon abban reménykedünk, hogy a három észak-amerikai helyszínen – az ottawai múzeumban 2024 áprilisától szintén majdnem 10 hónapig lesz látható a kiállítás – akár a félmilliót is meghaladja majd az érdeklődők száma. Az első hetek chicagói adatai ezt a reményünket erősítik.
MN: Mit jelent kettejük életében és karrierjében a First Kings of Europe projekt?
William A. Parkinson: A kiállítás hatása a szorosan vett tudományos karrierünk szempontjából, amely a kutatásra és jellemzően a szakfolyóiratokban való publikálásra épül, nehezen mérhető. De ez érdekelt a legkevésbé minket, amikor kitaláltuk a projektet. Jóval fontosabb volt annak felismerése, hogy azon kevesek közé tartozunk, akiknek esélyük és lehetőségük volt mindezt tető alá hozni. Jókor voltunk jó helyen egy jó dologhoz.
Gyucha Attila: Nemrég múltunk ötvenévesek, sok mindent elértünk már, amiről huszonéves korunkban, első találkozásaink alkalmával a csabai kocsmákban álmodoztunk. Úgy gondoljuk, hogy a First Kings of Europe kiállításnak jóval jelentősebb lesz a társadalmi hatása, mintha az arra fordított időt kizárólag szakmai berkeknek szánt publikációk megírásába öltük volna. Szeretnénk hinni, hogy a projekt egyfajta modellként szolgál Délkelet-Európa súlyos konfliktusokkal terhelt régiójában, és inspirálni fogja a további hasonló léptékű, nemzetek közötti kooperációra épülő programok létrejöttét.
MN: Az ilyen kaliberű kiállításokat rendszerint kötetek és rendezvények kísérik. Ennél a tárlatnál is ez lesz?
Gyucha Attila: Három gazdagon illusztrált könyvet is összeraktunk. Az egyik egy régészeti esszéket tartalmazó kötet, a másik a kiállítás tárgyait bemutató, közérthető korszakismertetőkkel is ellátott katalógus, a harmadik egy klasszikus kiállításvezető. Ezek hiánypótló kiadványok, amelyeket reményeink szerint évtizedeken keresztül használnak majd világszerte a felsőoktatásban.
William A. Parkinson: Számos kísérő rendezvénye is van a kiállításnak, amelyek egyike, a Magyar Nemzeti Múzeum által szervezett többnapos nemzetközi konferencia ennek a beszélgetésnek a megjelenésekor zajlik éppen. És meg ne feledkezzünk egy chicagói sörfőzde által a külön a kiállításhoz alkotott kétféle sörkülönlegességről sem, amelyek a Beer for Kings és a Beer for Commoners nevet kapták, és szerte Chicagóban megvásárolhatók. Az előbbivel a 9 százalékos alkoholtartalma miatt érdemes vigyázni.
