Rétvári semmitmondó válasza egy lapunk cikke nyomán feltett kérdésre

Belpol

Nem derült ki, hogyan lehetséges, hogy a törvénysértő méhkeréki jegyző a BM-be mehet dolgozni.

„Méltónak tartja-e a volt méhkeréki jegyzőt arra, hogy a Belügyminisztériumban dolgozzon?” – ezt a kérdést tette fel írásban az MSZP-s Gurmai Zita Pintér Sándor belügyminiszternek lapunk egyik cikke alapján. A Narancs.hu még április első felében írta meg, hogy a Békés megyei település után a BM-ben folytatja pályafutását az a Major Ágnes jegyző, akivel szemben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az információs törvény megsértését állapította meg lapunk megkeresése nyomán. Major nem volt hajlandó portálunknak kiadni, hogy a költségvetési csalás miatt jogerősen bűnösnek kimondott fideszes Tát Margit méhkeréki polgármestert mandátuma megszűnése után mennyiért foglalkoztatták tovább közpénzen.

Kérdésében a szocalista képviselő felidézte a lapunk által többször is megírt előzményeket: a Gyulai Törvényszék 2022. február 9-én költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt jogerősen bűnösnek mondta ki Tát Margitot, és felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint pénzbírságra ítélte. "Major Ágnes a település jegyzőjeként, azaz a viharsarki község törvényességének őreként dolgozott éveken át az elítélt Tát Margit polgármester munkatársaként. Jegyző asszonynak nem volt kifogása ellene, hogy az elmarasztaló bírósági ítélet miatt lemondásra kényszerült polgármester gyakorlatilag azonnal állást kapjon a polgármesteri hivatalban" – írta Gurmai. Major Ágnes ráadásul a Narancs.hu közérdekű adatigénylését követően nem volt hajlandó maradéktalanul megválaszolni a visszafoglalkoztatással kapcsolatos kérdéseket. Így azt sem, mennyit fizettek Tátnak új munkájáért. Lapunk ezért a NAIH-hoz fordult. A hatóság vizsgálata megállapította: Major Ágnes megsértette vonatkozó jogszabályokat, és a volt polgármester foglalkoztatásáról szóló szerződés havi megbízási díját tartalmazó információk kiadására kötelezte. Kiderült, hogy Tát bruttó 750 ezer forintot kapott, éppen annyit, ami polgármesterként is megillette.

Gurmai Zita kérdésében azt tudakolta, milyen beosztásban foglalkoztatja a Belügyminisztérium április 1-től Major Ágnest, illetve méltónak és alkalmasnak tartja-e a törvénysértést elkövető volt jegyzőt, hogy a magyar közigazgatás egyik csúcsszervezetében, a Belügyminisztériumban dolgozzon.

A BM részéről Rétvári Bence államtitkár válaszolt. A konkrét kérdéseket megkerülte, csupán azt erősítette meg, hogy április első napjától Major a tárcánál dolgozik, és hat hónapos próbaidő kitöltésével kerülhet állományba. Ha hallgatólagosan is, a parlamenti államtitkár ezzel elismerte, hogy (most már) tudnak a törvénysértésről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.