Cseresnyési László

Azt mondják a dallasi Summer Institute of Linguistics jeles tudósai, hogy a világon ma beszélt mintegy hatezer nyelvnek legalább a fele ki fog halni a század végére. Az utóbbi ötven évben majdnem annyi nyelv tűnt el a földgolyóról, mint a megelőző két évszázadban: jelenleg átlagosan kéthetente hal ki egy nyelv.

Történt egyszer, azaz 1873-ban, hogy egy Nietz­sche nevű, 29 éves bázeli professzor észrevette, hogy bölcs elődei már minden lényegtelen dolgot, hülyeséget és közhelyet leírtak a hazugságról, így számára csak a lényeges és izgalmas kérdések boncolgatása maradt.

Minden este lógok a neten, hallgatom szépséges szavaitokat, és gyermeki csodálattal bámulom az otthoni politikai vitákat. Egyre többen mondják, hogy nagy, történelmi győzelem küszöbén állunk.

Az alábbi írás egy kicsit talán rágós, de remélhetőleg ízletes kultúrantropológiai esszé a karácsonyról, mivel az advent utáni jámbor áhítathoz szerintem ez illik leginkább. Fogyasszák egészséggel.

A toledói asztrológusok levelükben 1186 szeptemberére jósolták a világvégét. Mivel azonban a levelet már 1184-ben eljuttatták III. Kelemennek és bíborosainak, így volt idő az ilyen esetben elengedhetetlen imákra és böjtökre. És örvendezhettünk: ez a bűnös világ megint nyert egy kis időt.

A magas tudományt két évezreden át a legkevésbé sem érdekelte az a különös jelenség, hogy a nyelv üzeneteiben sok minden csak közvetve adott, néha az üzenet eleve töredékes, de az emberek zöme mégis megérti, hogy miről is van szó. Ennek az írásnak a témája az a közös tudás – sémák és helyzetek ismerete –, amely lehetővé teszi a megértést.

Létezik egy úgymond misztikus képesség, a személyiség delejes kisugárzása, azaz a „karizma”, amely az átlagembertől megkülönbözteti az igazi politikust, művészt és prófétát. Van egyébként egy igen hasonló jelentésű japán színházi kifejezés, amely politikusra is vonatkozik néha: haragei, azaz „hasművészet”. A haragei az a magnetikus képesség, hogy a politikus a puszta jelenlétével képes uralni egy helyzetet, vagy egy színész, bár semmi különöset nem tesz a színpadon, mégis erősen érezzük, hogy ott van.

Jorge Luis Borges John Wilkins analitikus nyelvéről írt esszéjében utalt a Jóravaló ismeretek égi gyűjteménye c. kínai enciklopédiára, amely szerint az állatok az alábbi osztályokba sorolhatók: (1) a császár állatai, (2) a bebalzsamozottak, (3) az idomítottak, (4) a malacok, (5) a szirének, (6) a mesebeliek, (7) a kóbor kutyák, (8) olyanok, amelyek ezen osztályozásban nem szerepelnek, (9) az őrülten remegők, (10) a megszámlálhatatlanok, (11) a legfinomabb teveszőr ecsettel festettek, (12) a másfajták, (13) az olyanok, amelyek az imént törtek össze egy vázát, és végül (14) az olyanok, amelyek távolról légynek látszanak.

A konfuciánus tanítás szerint a jó kormányzás felé vezető úton az első lépés a zhengming, a szavak jelentésének kiigazítása, amelyből következik a szó és a tett harmóniája, a jólét és a boldogság (vö. Beszélgetések és mondások 12.11, 13.3.).

Ibn ’Asakir, egy 12. századi damaszkuszi bölcs szerint: „A tudósok húsa mérgezett – aki megszagolja, megbetegszik, aki pedig megkóstolja, belehal.” Nekem tetszik ez a mondás, még ha nem is könnyű kitalálni, mit akart ezzel üzenni az ostoba világnak az arab tudós.

Az alábbi esszében csupán a nyelvi udvariasságról lesz szó, mivel a kézcsók, a meghajlás és a kabát felsegítésének izgalmas témájáról nincs mondandóm, hacsak nem az, hogy a viselkedés és a nyelv udvariassága aligha függetlenek egymástól.