Cseresnyési László

Milyen a jó nyelvtanár? Érdemes-e kisgyerekeknek idegen nyelvet tanítani? El lehet-e sajátítani tökéletesen egy idegen nyelvet felnőttkorban? Létezik-e „nyelvérzék”? Cseresnyési László nyelvész írása.

Sokan reménykedünk abban, hogy akár meg is történhet az, amire márciusban még senki sem gondolt. Elkezdődhet valami új, lesz talán egy olyan kormány, amelyik nem akarja folyton a képünkbe vágni azt, hogy övék az ország, a hatalom és a dicsőség. Mi meg csak élhetjük majd az ostoba kis életünket, miként az erdők vadjai, avagy az égnek madarai.

Néhány náci apokrif

Amikor Rochefoucauld-Liancourt herceg Párizsból Versailles-ba érkezett, a királyi felség már tudta, hogy nagy a baj. XVI. Lajos neglizsében fogadta a kamarást, és elborzadva így szólott: „Szörnyű ez a lázadás, kedves hercegem.” Mire a herceg így válaszolt: „Felség, ez nem lázadás (révolte), hanem egy nagy forradalom (révolution).”

Az államjog francia teoretikusa, Jean Bodin 1576-ban jelentette meg a Les six livres de la république című művét, amelynek veleje a hatalom oszthatatlanságáról szóló tanítás.

Az alábbi írás a nyelv és identitás viszonyáról szól, ami szerintem sokkal bonyolultabb dolog annál, mint hogy egyszerűen elfogadjuk azt a kézenfekvőnek tűnő tételt, hogy „a nyelv a nemzeti identitás legfontosabb eleme”.

Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.

Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor (még boldog diákkoromban) azt a különös felfedezést tettem, hogy Milton és más jeles angol írástudók „közhelykönyveket” (commonplace books) állítottak össze: telis-tele közmondásokkal, aforizmákkal és velős mondásokkal, amelyek élesítik a tudnivágyók elméjét.