Sokan reménykedünk abban, hogy akár meg is történhet az, amire márciusban még senki sem gondolt. Elkezdődhet valami új, lesz talán egy olyan kormány, amelyik nem akarja folyton a képünkbe vágni azt, hogy övék az ország, a hatalom és a dicsőség. Mi meg csak élhetjük majd az ostoba kis életünket, miként az erdők vadjai, avagy az égnek madarai.
Amikor Rochefoucauld-Liancourt herceg Párizsból Versailles-ba érkezett, a királyi felség már tudta, hogy nagy a baj. XVI. Lajos neglizsében fogadta a kamarást, és elborzadva így szólott: „Szörnyű ez a lázadás, kedves hercegem.” Mire a herceg így válaszolt: „Felség, ez nem lázadás (révolte), hanem egy nagy forradalom (révolution).”
Az államjog francia teoretikusa, Jean Bodin 1576-ban jelentette meg a Les six livres de la république című művét, amelynek veleje a hatalom oszthatatlanságáról szóló tanítás.
Az alábbi írás a nyelv és identitás viszonyáról szól, ami szerintem sokkal bonyolultabb dolog annál, mint hogy egyszerűen elfogadjuk azt a kézenfekvőnek tűnő tételt, hogy „a nyelv a nemzeti identitás legfontosabb eleme”.
Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.
Emlékszem, hogy mennyire meglepődtem, amikor (még boldog diákkoromban) azt a különös felfedezést tettem, hogy Milton és más jeles angol írástudók „közhelykönyveket” (commonplace books) állítottak össze: telis-tele közmondásokkal, aforizmákkal és velős mondásokkal, amelyek élesítik a tudnivágyók elméjét.
Ez az írás nem vitacikk. Ahhoz ugyanis, hogy Szécsi Noémi nemrég megjelent egotripjével (lásd: O tempora, o mores!, Magyar Narancs, 2022. november 17.) értelmesen vitatkozzak, pontosan értenem kellene, hogy mi az ő álláspontja a trágársággal kapcsolatban. Nem mindig tudom azonban, hogy mi az, amit ironikusan mond, illetve mi az, amit az írásában szó szerint kell érteni.
Talán még van, aki emlékszik a hírhedt „trágárság és irodalom” vitára, amely többek közt a Nagyvilág 1968/1. számában megjelent hozzászólások formájában folyt. Az „egészséges erotika” hívei küzdöttek meg akkor a némely írókban és műfordítókban testet öltő Gonosszal.
