Onoda alhadnagy – ősi szamurájcsalád sarja – egyből rájött, hogy az üzenet hamis. Mert hogy is lehetne a háborúnak vége, ha még nem süllyesztettük el Amerikát? Az alhadnagy emlékezett parancsnokának, Taniguchi őrnagynak a szavaira is: Onoda, visszajövünk értetek, bármi is van!
Onoda tehát ott maradt Lubang hegyei között a dzsungelben. És várt. Végül 1974. március 9-én Taniguchi úrnak, a köztiszteletben álló, joviális (továbbá kövérkés, kopasz és szemüveges) könyvkereskedőnek személyesen kellett elrepülnie a Fülöp-szigetekre – egyenest Lubangba. Onoda feszes vigyázzban hallgatta végig egykori parancsnokát, aki felolvasta a hadparancsot, amely felmentette őt a szolgálat alól. Ezen a napon – három nyugodt és kiegyensúlyozott évtized után – megkezdődött a hű Onoda második élete.
Tudom, hogy nem szép dolog folyton elkalandozni, de az jutott az eszembe, hogy egy hasonló történetet már Mikszáth is megírt az Új Zrínyiászban (1898). A Jóisten némi spéttel vette csak észre, hogy elnézte a kalendáriomot, s e lapszus következtében Gábriel már egy rövidkét bé is fútt a végítélet harsonájába. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy feltámadjanak a legméltóbbak, az elsők közt is a legelsők – azok, akik a hazáért adták az életüket: jelesül Zrínyi Miklós és vitézei. Egy önhibáján kívül feltámadott szigetvári hős persze oly ódon „nyelven beszél, mint a Károli Gáspárnak bibliája”, és nem érti, hogy eme elpuhult, új világban bizony némi visszatetszést kelthet, ha vasra veretve a pincénkbe zárjuk szépasszony szeretőnk férjét, vagy lekaszaboltatunk néhány pimaszkodó zsidó részvényest. Mikszáth Zrínyije meg is könnyebbült talán, amikor néhány évvel később a király által neki adott Vajdahunyad várát ostromgyűrűbe zárták az oroszok. Tudta, mit szokás ilyenkor tenni, hát, meg is tette. És – miként írva vagyon: „Gábriel, bán lelkét két tized magával földrül felemeli gyönyörű szárnyával”. Az angyali kar penig igencsak szép muzsikába kezdett.
Jó, de mi lett ezzel az Onodával?! Már mondom is. Nos, az ő visszatérése sem volt zökkenőmentes ebbe a mi elpuhult, élveteg korunkba. A japán nacionalista, szélsőjobb szervezetek népe igen örvendezett, hiszen megtalálták benne az emberüket, csakhogy Onoda használati értékét valamelyest csökkentette az, hogy egy rég elfeledett japán nyelven tudott csak megszólalni, ráadásul azt az ezoterikus szókészletet forgatta (bár igen vitézül), amely az 1930-as években a militarizált Japán ifjúságának közös nyelvkincsébe tartozott. Onoda nem találta a helyét: elment hát Brazíliába, majd hazatért, és megannyi hazafias előadást, szenvedélyes beszédet tartott (némelyikük a YouTube-on is elérhető). Ezek varázsát azonban inkább a színpadi összhatás adta, mint az, hogy a szöveg üzenete érthető lett volna a nemzeti érzelmű japán fiatalok számára.
A dolog háttere az, hogy Japán történelme során szinte mindig hevesen vitatott dolog volt az idegen hatás, a külföldi szokások átvétele, de csak ritkán és rövid időszakokban merült föl az, hogy a japán nyelvet is meg kéne purgálni az idegen szavak salakjától. A militarista időszak (1931–45) hóbortja például az volt, hogy a nyugati nyelvekből átvett szavakat a helyszínen fel kell koncolni, és az angol nyelv oktatását meg be kell szüntetni. A terv 1942-re meg is valósult. Megjegyzendő, hogy a japánok számára a kínai elemekből álló szavak nem tartoznak a jövevényszó (gairaigo) kategóriájába. Olyannyira hazai anyagnak minősülnek, hogy a 19. század utolsó harmadától a japánok maguk gyártottak kínai elemekből sok száz olyan összetételt, amelyeket aztán a kínaiak visszakölcsönöztek (pl. park, álláspont, közgazdaság, ipar). Érdekes talán még, hogy Japánban az 1930-as évek közepétől még a társalgási nyelv játékos újításait is pellengérre állították a nyelv őrei. A fasizmus minden nemzeti változata előfeltételezi a nyelv totális birtokbavételét.
Büszkén elmondhatjuk azonban, hogy Európában a nyelv megtisztításának vágya nem csak afféle múló szeszély volt, amelyet a társadalom fasizálódása váltott ki. Német földön már Joachim Campe szótára (1807–13) is tízezernyi németesítési javaslatot tartalmazott: Kuriosum → Besonderheit, Kontinent → Festland, Revolution → Umwälzung, Publizität → Öffentlichkeit stb. A javasolt német szó azonban az esetek zömében nem nyomta agyon a tolakodó idegent. Mindkettő megmaradt: jelentésbeli, hangulati különbségek alakultak ki köztük. Mert, ugye, a Besonderheit ’sajátosság, különlegesség’ egészen más, mint a Kuriosum ’ritkaság’, és az Öffentlichkeit ’nyilvánosság’ is más, mint a Publizität. Szegény Campe picit csalódott lehetett, hiszen a német nyelv nem tisztult meg „az idegen salaktól”, csupán árnyaltabbá vált. Érdekes, hogy a nyelvművelők mindig tévedésből tesznek jót.
A feleslegesnek vélt idegen szavak fogalmi és stilisztikai megkülönböztetéseket szülnek. Döbrentei Gábor élc szava (1847) sem végzett a vicc szóval (amely rút germanizmus), ahogy például az angol bed ’ágy’ szó átvételével sem halt ki a japánból a régi-szép shintai ’ágy’ (ma: főként hálókocsiban), továbbá a compass ’iránytű’ átvételét is szerencsésen túlélte a rashinban ’iránytű’ (ma: hajón, történelmi kontextusban). Kosztolányi úgy vélte, az idegen szavak elkorcsosítják a nyelvünket, munkanélkülivé teszik a magyar szavak ezreit. Hát, nem. Ha módom lenne vitatkozni szeretett írómmal, meg tudnám győzni talán arról, hogy például Chaplin bajusza sem olyan, mint egy ecset, hanem sokkal inkább olyan, mint egy pemzli (< német Pinsel ’ecset’).
A militarista időszak puristáinak nyelvi rémuralmát elfeledve, a háború utáni Japán boldogan feredőzött az idegen szavak áradatában. A Kortárs kifejezések szótára (Gendai yógo no kiso chishiki) 1948-ban jelent meg először: 192 oldalon. És itt van a laptopom mellett a jubileumi, azaz 70. kiadás, amely már 1380 oldalas. Minden év december 1-jén közzéteszik annak a szavazásnak az eredményét, amelynek célja az évet jellemző divatszavak, kulcsszavak kiválasztása. Természetesen ezek is ott vannak a szótárban, hiszen a szavazás és díjkiosztás védnöke a Jiyū-kokumin-sha (a „Szabad Polgárok Kiadója”), amely az említett szótár első kiadását is megjelentette. A könyv minden évben garantált bestseller (helyes magyarsággal: előre szavatolható könyvsiker). A politikai zsargontól, az új (ál)angol kifejezésekig, a vegytani szakszóktól a szex és az internetes cset legújabb szókincséig minden megtalálható ebben az okos könyvben. Most látom csak, hogy mi van itt az 1232. alján: „auhuhēben (német) ’megszüntetve megőriz’. Ez az aufheben se rossz, de a legjobb azért pár évvel ezelőtt a Florida volt (japánul fonetikusan hurorida). Az önhitt ember tán azt hiszi, tudja, miről van szó, de téved. Ugyanis ez egy SMS csetnyelvi mondat konvencionális rövidítése: ofuro ni hairu kara ridatsu suru ’Na, megyek fürdeni, kiléptem.’
