Csont András

Nietzsche egyik Wagner-ellenes kirohanásában arra jut, hogy neki olyan zene kell, ami nem izzad, és igenli az életet. Lássuk!

A zeneszerző születésének 125. és halálának 40. évfordulójára meghirdetett 2007-es Kodály-év nem sokat hozott a szellemi konyhára. De minden hangverseny-látogató emlékezetében élénken él a Fischer Ádám dirigálta koncert, tavaly a Művészetek Palotájában, ahol a Háry János félig szcenírozott változatát láthattuk-hallhattuk. Úgy tűnik tehát, hogy Fischer Ádám lesz az, aki a legtöbbet tette (teszi/teheti) Kodály életművének újrafelfedezéséért, hogy a zeneszerző elnyerje méltó, pontosabban korszerű helyét a repertoárban. Ez a megállapítás abszurdnak tűnhet, hiszen úgy hírlik, Kodály népszerű, mindenki által elismert zeneszerző. Ám ez még látszólag sem áll: életművét az utóbbi évtizedekben szinte a hallhatatlanság (és nem a halhatatlanság) szférájába szorította egykori nagy pálya- és harcostársa, Bartók; s a vetélkedésben Kodály csak vesztes lehet, és legkevésbé sem a "példamutató ikerpár" egyenértékű másika.

"Ha felkerülünk az égbe, nekünk kell majd segíteni mennydörögni", mondja a szegények nevében Alban Berg hőse, Wozzeck. Wagnernél még maguk az istenek végezték ezt a piszkos munkát.

A krónikák szerint Gustav Mahler 8. szimfóniájának a zeneszerző vezényelte 1910-es müncheni bemutatóján húsz percig zúgott a taps; Budapesten az ováció ötödik perce táján vettem a kabátom, és meglehet, akik ott maradtak, még most is ünnepelnek. Jól teszik. Kocsis Zoltán újabb hatalmas diadalát élhettük át, Mitilineou Cleo, Cserna Ildikó, Meláth Andrea, Németh Judit, Szabóki Tünde, Káldi Kiss András, Kovács István, Mathias Schulz szólójával, a Magyar Rádió két kórusa, a Budapest Kórus, továbbá a Nemzeti Filharmonikusok Énekkara és Zenekara élén.

Ha eddig mélyen gonosznak és igaztalannak véltük Nietzsche aforizmáját ("Liszt oder die Schule der Geläufigkeit - nach Weibern", értelemszerű fordításban: "Liszt, avagy a fürge ujjak iskolája - nőkkel"), e kötet áttanulmányozása után rosszabb pillanatainkban hajlunk rá, hogy igazat adjunk neki.

Az utazgató rajongó ("der reisende Enthusiast") iratainak egy újabb előkerült részletére nem illik megalkotója, E. T. A. Hoffmann jellemzése: "Valóság és képzelet oly kevéssé válnak el egymástól, hogy ember legyen a talpán, aki képes megkülönböztetni őket."

A The Originals sorozat az elmúlt évtizedek legjobb felvételeinek újrakiadása, baráti áron. Négy lemez üzen most a letűnt aranykorból.

Európa két legjobb zenekara közt sem vallanak szégyent a Nemzeti Filharmonikusok, különösen, ha Bartókot húznak. És szó lesz még egy szemrevaló hölgyről, aki mintha pályát tévesztett volna.

Talán mégis igaza volt az öreg Lukácsnak, aki szerint Rilke híres sora ("Du musst dein Leben ändern." Tóth Árpád fordításában: "Változtasd meg élted!") minden nagy művészet legfőbb imperatívusza.

Mint minden nagy romantikusnak, Liszt művészetének is megvolt a nappali és az éjszakai oldala.

Az Universal nemrég négy CD-n jelentette meg az 1923-ban Dicsőszentmártonban született és 2006 júniusában Bécsben elhunyt zeneszerzőnek a cégnél készült összes felvételét.

Csak a csökött zenei puristák - akik még az operát is csukott szemmel hallgatják - vélik úgy, hogy egy hangversenyen semmi jelentősége az úgynevezett külsőségeknek, a művészek ruhájának, frizurájának, a fellépők pódiumviselkedésének.