Ászok közt egy lett dáma - Beethoventől Bartókig (4 lemez)

  • Csont András
  • 2007. február 8.

Zene

Európa két legjobb zenekara közt sem vallanak szégyent a Nemzeti Filharmonikusok, különösen, ha Bartókot húznak. És szó lesz még egy szemrevaló hölgyről, aki mintha pályát tévesztett volna.
Európa két legjobb zenekara közt sem vallanak szégyent a Nemzeti Filharmonikusok, különösen, ha Bartókot húznak. És szó lesz még egy szemrevaló hölgyről, aki mintha pályát tévesztett volna.

Beethoven: IX. szimfónia Vajon mi lett volna, ha Beethoven nem fejezi be a IX. szimfóniát, és a mű a negyedik tétel, vagyis durván szólva az "Örömóda" nélkül marad? Lenne most EU-himnuszunk (melyet az eredeti átírásával egyébként lemezünk dirigense, Herbert von Karajan követett el)? Akit érdekel a Kilencedik utóéletének mélyebb története, olvassa el a francia zenetudós, Esteban Buch remek könyvét (német fordításban: Beethovens Neunte. Propyläen Verlag, Berlin, 2000), és megtudhatja, miféle szerencsétlenségek érték már ezt a művet. Persze mindez legkivált a negyedik tételre vonatkozik, és ez volt mindig a vájtfülűek gúnyának céltáblája is. Valószínűleg Stravinsky porolta ki a legszellemesebben: "Az utolsó tétel hibáját nagymértékben dörömbölő témájának kell tulajdonítanunk. Minthogy a zeneszerző nem tudja továbbfejleszteni - ki tudná? -, szétteríti, mint valami katonai parádét. (...) A Kilencedik 'szent', és már akkor az volt, amikor első ízben hallottam, 1897-ben. Azóta sem értem, miért. Valóban volna benne valami 'üzenet' vagy ún. proletár vonzerő?" A nagy Igor a harmadik tételt is jól helybenhagyja, de persze az első kettőről nem szól, nyilván, mivel azokról nehéz rosszat mondani. Mert hát az első tétel indulása tényleg a világ teremtését idézi, a második pedig talán a leghideglelősebb scherzo a szimfonikus műfajban, a szólóhangszerként használt üstdob egyszerűen ördögi ötlet. Karajan 1977-es, most újból kiadott előadása vitán felül a darab egyik legjobb felvétele. A Berlini Filharmonikusok valósággal a téboly szélén muzsikálnak, különösen az első tételben: a vonósok üres kvintjei utáni első csúcspontnál már letaglóznak, és a helyzet egyre aggasztóbbá válik. A minden képzeletet felülmúlóan hosszú scherzo (1411 ütem!) egy pillanatra sem unalmas, száguld valami tébolytáltoson. A harmadik tétel gyönyörű, teljesen transzparens hangzású, egészen vonósnégyesszerű olykor, a negyedik pedig olyan, amilyennek lennie kell, és hát kétségkívül akad benne némi "proletár vonzerő". Karajan feltárja a mű abszurditásait is, pl. az első tételben a teljesen önállósodó fafúvós szólamokat, a második tétel monomániás ostinatóit, és még sorolhatnánk. Hátborzongató. (Universal/Deutsche Grammophon, 2007) *****

Elina Garanca: Aria Cantilena Karajan egyik kedvenc énekesnője, a csodálatos Christa Ludwig nyilatkozta egyszer, hogy ő ma nem lehetne híres. És amikor a riporter megkérdezte, miért, lefegyverző őszinteséggel felelt: "Mert csúnya voltam és kövér." Na igen, manapság elvárják, hogy a sztár bombanő legyen, és az 1976-ban Rigában született hölgy hozza is a formáját, az összesen 17 (!) fényképet tartalmazó bookletben mindenféle frizurával és különböző ruhákban pózol - minden hódolatom a manökennek. De hogy énekelni is ilyen szinten tud-e, erről komoly kételyei támadnak az embernek. Már a műsor is a giccs irányába viszi a dolgot, a Las hijas del Zebedeo (vajon ki az ördög lehet ez a Zebedeus?!) című Ruperto Chapí-operából előadott zarzuela amolyan latin narodnyica tűzrőlpattanás (ráadásul a felső lágéban elég hamis a hölgy), és nagyjából hasonló tészta, pontosabban tapas Villa-Lobos és Xavier Montsalvatge egy-egy dala is. Hogy Garanca ennél többet érdemelne önmagától, azt a Massenet Wertherjéből vett áriával bizonyítja, erős - bár talán kissé kimódolt - drámaiság van előadásában. Hogy van némi humora, azt az Olasz nő Algírban egy részletével igazolja. De itt meg az alsó regiszterben hamiskás. A hölgy eredetileg musicalsztárnak készült; nem kellett volna szívósabban kitartania tervénél?! (Universal/ Deutsche Grammophon, 2006) ***

Bartók: Kossuth-szimfónia, A fából faragott királyfi Az új Bartók-összkiadás, melynek pontos neve Bartók Új Sorozat, első darabjának zenetörténeti súlyát az adja, hogy szinte biztosan a művek eddigi legjobb felvételét hallgathatjuk a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekartól. Kocsis egy interjúban azt mondta, a lemezkészítésnél az egyik fő elvárás, hogy egy nagy mester nem tökéletes műveiről is be kell bizonyítani, hogy nagyszerűek. Ez a Kossuthtal sikerült, ahol eddig többnyire Richard Strauss hatását hallottuk, most egyértelműen Mahlert orrontjuk, noha Bartók persze nem ismerte a műveit. A fából faragott... meg most amolyan takarékra csavart Mandarinnak tűnik, ősvilági erő, csodálatos természetköltészet, minden pillanatban ihletett zenélés, és amikor a Királyfi elindul (14. szám), nagyjából azt is megértjük, mit jelent magyarnak lenni: folytonos elhatározás, nekilendülés, de mindig visszatorpanás, ezúttal a D hangra. (Hungaroton, 2006) *****

Neujahrskonzert 2007 A Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjén Zubin Mehta semmi különöset nem produkál, és ez még a világ egyik legjobb zenekarának sem elég. Megy a szokásos galoppozás, polkázás, keringőzés, minden rendben, a játék (majdnem) tökéletes, de aki még emlékszik Karajan vagy Carlos Kleiber felvételeire, csalódni fog. Mert a mindeme kedélyes marhaságokban rejlő démonológiát hiába várjuk. Tetszett egy ismeretlen darab, Joseph Hellmersbergertől az Elfenreigen. Meg a Wo die Zitronen blüh'n a nagy Strausstól. (Universal/Deutsche Grammophon, 2007) ***

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.