Dékei Kriszta

Senkitől sem várható el, hogy a művészetébe beleszője az aktuális politikai helyzetről vallott nézeteit, egyesektől mégis szinte várjuk, hogy új és új sorozataikban reflektáljanak az adott helyzetre.

Talán első pillantásra lényegtelen információnak tűnhet, hogy Altorjay a hatvanas évek elején a Madách Gimnáziumba járt.

A 2012-es kasseli dOKUMENTA kiállításon monumentális installációjával nagy sikerrel szereplő szobrászművészt korábban az emlékmű műfajának átírása vagy a művészet történetének reflektív vizsgálata foglalkoztatta. A Trapéz Galériában látható kiállítás egy új elemmel bővül, ez pedig az aktuálpolitikai áthallásoktól sem mentes prezentáció.

A korábban a grafika alá rendelt (azaz a szolgálólány „alantas” státuszában megrekedt) rajz a 20. század közepén vált önálló, bár erősen kötött médiummá. Kicsit definíciószerűen: a szabadkézzel papírra készített rajzok ismérve a vonal vagy folt mint forma, eszközei a ceruza, a toll, a kréta, a szén vagy a tus.

Egy kiállításról szóló írás címének megválasztása nem pusztán technikai kérdés: ideális esetben valamiképpen utal a kiállítás egészére, továbbá elvárás, hogy rövid, érthető, figyelemfelkeltő és olvasóbarát legyen.

A citrom- vagy kanárisárga ruházatáról és furcsán borotvált frizurájáról, továbbá sok­irányú tevékenységéről is ismert képzőművész kiállítása a PPP (Ploubuter Park Projekt) címen futó sorozatának legújabb állomása.

Várható volt, hogy az új idők szele meglegyinti a korábban progresszív nemzetközi és magyar művészeknek csoportos és tematikus tárlatokat prezentáló Trafó Galériát is.

A reális és absztrakt ábrázolásmódot összekapcsoló művésszel beszélgettünk felfelé folyó festékről és bolgár busókról.

Bár a Budapest Galéria két szintjén látható, a novemberi Fotóhónap2014 Fesztiválba tagozódó kiállítások különböző okokból jöttek létre, nem csupán a kurátor személye, Uhl Gabriella köti össze őket.

Ugyan az acb Galéria profilja szerint progresszív kortárs művészeket képvisel, e tág halmazon belül azonban (ki nem mondottan) elsősorban a posztkonceptualista művészeket preferálja – bár az is igaz, hogy legalább ekkora csoportot alkotnak a „politizáló” alkotók is (nem beszélve a két halmaz közötti átfedésről).

A furcsa szóösszenövéssel megjelölt kiállítást az autista gyerekekkel (és fiatal felnőttekkel) foglalkozó, fő profilja szerint az új, civil lakóotthonok (bentlakásos intézmények) létrehozására és fenntartására fókuszáló, továbbá rajzfoglalkozásokat is tartó Mosoly Alapítvány szervezte.

A művész indulása egybeesett az ezredforduló környékén egyre divatosabbá váló figuratív festészettel, illetve a korszak vizuális „forradalmával”, azaz az interneten felbukkanó, tömeges fogyasztásra felkínált digitális képek elterjedésével.