Dékei Kriszta

Nem véletlenül esett a választás a kéthavonta megjelenő MúzemCafé című magazin könyvsorozatában az első kötet szerzőjére. A legtöbb idegen kifejezést egyetlen mondatba belezsúfoló előadó címére is méltán pályázó, rendre igen komoly asszociációs hálókat megmozgató György Péter unikális és kritikus szempontú, néhol metsző gúnnyal átszőtt írásainak egy része ugyanis a múzeumi paradigma átalakulásával, az urbanisztikai kontextusok megváltozásával foglalkozik.

Bár a Ludwig Múzeum előző vezetője és kurátorcsapata sokat tett azért, hogy a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők számára láthatóvá tegye a kortárs nemzetközi törekvéseket, soha ilyen erőteljesen nem érződött a falak között a Nyugat lehelete.

A budai bevásárlóközpontban már hat éve működő Molnár Ani Galéria filiáléjában, a kisméretű és a pláza terében felolvadó, nyitott szerkezetű Park Galériában általában helyspecifikus installációkat állítanak ki a meghívott művészek.

Kánikulában sok mindent nem lehet csinálni: punnyadhatunk a lesötétített szobában, nyomoroghatunk társainkkal a Balaton felmelegedett vizében, üldögélhetünk hűtött villamosokon (körjáratok előnyben) vagy betérhetünk légkondicionált plazákba, netán múzeumokba és kiállítótermekbe.

"Egy utalások nélküli világban bizonytalanul érezném magam" - az idézet a művész 9x9 ZOO című, 2001-ben kiadott könyvében, illetve a Modem egyik falán is olvasható. Az apró rajzon egy öltönyben üldögélő és teázó elefánt közli ezt egy heverésző macskával: kicsit olyan érzésünk támad, mintha a pszichológus és a páciens viszonya megfordult volna.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért is kell írni két, Magyarországon jószerivel ismeretlen, fiatal és ráadásul nem is magyar művész közös kiállításáról.

A Milánóban született moldáv művész több mint tíz éve él Budapesten - e három tényből nem nehéz arra következtetni, hogy Tinei munkái az identitás kérdéseivel foglalkoznak. Bár ez első pillantásra ijesztőnek tűnhet, sok és sikeres egyéni kiállítása - például Párizsban, New Yorkban vagy Athénban -, illetve gyűjtőinek száma arra utal, hogy a művész alkotásai ennél többről "szólnak".

Egyik legismertebb mesekönyvrajzolónk a billentyűzet előtt sem jön zavarba: az általa írt és illusztrált Lenka ikerkönyve, a Palkó a könyvfesztiválra jelent meg. Műhelytitkokról és a tolerancia buktatóiról beszélgettünk.

A Paksi Képtárban Konceptuális művészet Magyarországon a kilencvenes évek elejétől alcímmel jelölt kiállítás kurátora, Tatai Erzsébet hatalmas feladatra vállalkozott - és sikerrel meg is oldotta.

"Nem akarták, hogy folytassam" - állítja a kortárs művészeti múzeumot öt évig vezető művészettörténész és kurátor.

A tavalyi év Ausztriában a ruhájukat levedlő férfiak jegyében telt: a témában egymástól függetlenül két óriási anyagot mutattak be Bécsben és Linzben. A bécsi Leopold Múzeum plakátján három (egy fehér és egy fekete bőrű, illetve egy arab), kizárólag színes zoknit és futballcipőt viselő focista pózolt, a látogatókat a bejárat előtt pedig Ilse Haider Mr. Big című installációja, egy heverésző, monumentális férfiakt fogadta. A linzi Lentos Kunstmuseum Der Nackte Mann című kiállítását - akárcsak a budapesti változatot - Berhard Prinz egyik fotója, egy hosszú hajú, selymes bőrű, lányos arcú, hasán egy jól látható késelés nyomait viselő fiatalember reklámozta.

A francia művelődéstörténész 2008-ban írt s akkoriban nagy sikert aratott munkája letehetetlen olvasmány - de furcsa módon nem feltétlenül a főszöveg, hanem az apró lábjegyzetekben odavetett információk miatt. (Többek közt innen értesülhetünk az örököskaka - avagy libafos - színű ruhák rövid életű divatjáról is.)