Kiállítás

Szentek, titkok, színek – Birkás Ákos: (szabadságharc)

Képzőművészet

A magyar kortárs képzőművészeti élet egyik legmeghatározóbb alakja az ezredforduló táján újította meg festészeti nyelvét, azaz az absztrakt "tojásfejeket" elhagyva a figurális, "realista" ábrázolás felé fordult. Mára már nem a radikális lépés feletti döbbenet foglalkoztatja a szakmát és a közönséget, hanem azok a sorozatok, amelyeket Birkás a jól dekódolható műcsoportok (etnikai konfliktusok, zavargások újságcikkekből kiemelt képeinek átdolgozása, művészetelméleti szövegek beemelése a képbe) mellett hozott létre.

A kiállítás címe alapján azt gondolhatnák, hogy egyfajta (kultúr)politikai metszetet kapunk (mint a 2011-es, 1968 örökségével öszszefüggő kiállítás esetében), de ebbéli hitünkben csalatkoznunk kell. A Knoll Galériában látható tárlat ugyanis nem reflektál közvetlenül a "nagy történetre" vagy a fogalom mai, jelentésvesztett használatára: voltaképpen azt is nehéz megragadni, hogy mi a kiállítás fő "üzenete". A művek és műcsoportok desifrírozása nyomán ugyanis újabb és újabb rétegeket ismerünk fel, és ezek az önfarkukba harapó vagy éppen totálisan szétváló értelmezésmorzsák teszik a kiállítást érdekessé és izgalmassá.

Persze már a kiállítás zárójelbe tett címe is gyanút kelt, hisz a fogalom eredeti jelentésének megváltozására vagy visszavonására utal. Birkás interpretációja szerint (ha jól értem) a szabadság "az egymás felé fordulás és a (kockázatot is vállaló) érzékenység metaforája", egyfajta kisebbségi és védtelen állapot, s ezért a fősodor ellenében kiküzdött belső igazságért kell harcolnunk. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy a napi politikai botrányok árnyékában végtelenül nehéz a (belső és egyéni) lényeget felismerni és vállalni, másrészt utalhat Birkás festményeinek jellegzetes elemére: a művészt ugyanis a kollektív történések mögött felsejlő egyéni drámák foglalkoztatják.

A munkák "szereplői" nevesített vagy ismeretlen szentek, illetve boldoggá avatott szent életű személyek. Nem feltétlenül kell járatosnak lenni a hagiográfiában ahhoz, hogy belássuk; a szentek neve itt egyfajta vázként vagy álcaként működik, bár kétségkívül felismerhetőek világos utalások (Szent Jeromos és a könyvtár) és vicces áthallások is. A Szent Camillus és Szent Goár című festményen például két, egy ágyban alvó férfi látható - Szent Kamillról pedig tudható, hogy bűnös játékszenvedélyét felhagyva a betegápolásnak szentelte életét. ("Ha azt hallotta, hogy valaki beteg, azonnal hozzá sietett, vigasztalá, bátorítá, orvossággal és étellel ellátá, sőt, ágyát, szobáját tisztogatá. A betegek körül való folytonos szolgálatban kimerülve többször elájult.") Azonkívül, hogy a munkákon szerepelnek bizonyos kisebbségi csoportok képviselői is (homoszexuálisok, feministák), inkább arról lehet szó, hogy a megidézett szentek egyfajta kisebbségi pozícióból, a bejáratott vallási intézményeket negligálva váltak rendalapítókká, a hitélet kiüresedett formáinak megváltoztatóivá. Néhány ponton (de messze nem minden művön) Birkás felismerhető ikonográfiai elemeket is szerepeltet. A Szent Remigius és Szent Amandus című képen például az egyik, Birkás arcvonásait viselő alak a keresztről levett Krisztus pózában fekszik - de a művész önarcképét ismerhetjük fel két térdelő donátor alakban is. Birkás arcmása szerepel a Boldog Eigil és egy szent című (két egymásra néző és ölelkező férfialakot "ábrázoló") képen, ellentétben a Harminchat önarckép című munkával, ahol viszont egy ízben sem bukkan fel. A jellegzetesen egy tüntetésen készült sajtófotóból kiinduló művön ugyanaz a brutális arc látható - mintegy intő példaként, hogy miként olvad fel az egyediség és az egyéniség a tömeglétben. Nem véletlenül szerepel Adorno szellemfeje az egyik művön - istenként való felbukkanása a titokzatosság auráját hordozza, hiszen eldönthetetlen, miként befolyásolja a kép szereplőinek (egy lehajtott fejű nőalaknak és a ránk meredő fiatalembernek, azaz az Apának és az Anyának) a virtuális, képi életét. Ezen a képen is szembetűnő, hogy a figurális elemek mellett ugyanakkora szerepe van a háttérnek. A visszafogott "történeteket", érzékeny kapcsolatokat felmutató művek (két alkotás kivételével) ugyanis nemcsak egyfajta álkeretben, a fehérre festett vászon "előtt" lebegnek oly módon, hogy széleik feloldódnak benne (ezáltal nyilvánvalóvá válik a képi valóság illuzorikus volta), hanem a középrészek kitakarásával az is nyilvánvalóvá válik, hogy mögöttük/körülöttük egy nagyon finom és árnyalatokban gazdag absztrakt kép "rejtőzködik".

A kiállítóteret kitágító, egymással szembeállított két Szent Jeromos-kép (egy ismeretlennel, illetve egy faszenttel) telis-tele van játékos elemmel. Nemcsak a figurák (a vörös bársonykanapén üldögélő hipszter és a munkásköpenyben térdelő művész), hanem a színek szempontjából is - döbbenetes mesterségbeli tudásra vall a lila, a pink, a bordó, a narancssárga, a sárga, a neon- és a méregzöld egymás mellé helyezése.

Knoll Galéria, Budapest VI., Liszt Ferenc tér 10. I. emelet, nyitva: március 22-ig

Neked ajánljuk

Kommunális hulladékkal fűti a Duna Aréna létesítményeit a Budapesti Közművek a vizes VB alatt

  • Fizetett tartalom

A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát. A hőenergiát jelenleg a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű állítja elő. Az erőmű az éves nagykarbantartás után múlt héten újra üzembe állt, - így a medencék megfelelő hőmérséklete és a használati melegvíz folyamatosan biztosított a FINA Világbajnokság gördülékeny lebonyolításához, valamint a magyar sikerekhez.