Ezzel szemben a Bálna csendes és nyugodt hely, afféle azilum, hiszen a "kulturális, vendéglátó és kereskedelmi központban" alig lézengenek - ez öröm egy tömegiszonyban szenvedőnek, üröm viszont az üzlethelyiségek bérlőinek. Nem mintha ez utóbbiak sokan lennének - így viszont szabadon gyönyörködhetünk az üres terekbe beömlő fények játékában. Na meg a nagyvonalú térben, az épületet játékosan tagoló acélhéj szerkezeten áttűnő budai part panorámaképében - a tavaly az "öt legjobb épület" között jegyzett létesítmény különféle művészi fényképek elkészítéséhez kiváló. A Bálna mint "bevásárlóközpont" viszont alig funkcionál, hacsak nem támad olthatatlan vágyunk a közeli Vásárcsarnokból átlopódzott pirospaprika-füzérek vagy a jóféle "kézműves sörök" beszerzésére, esetleg a hektikusan felbukkanó, kulturális értékeket is prezentáló helyek meglátogatására. Az sem világos, hogy mennyire borzolják fel a kedélyeket olyan programok, mint az esetenként ingyenes fülgyertyakezelés, a csillámfestés, Budapest 1:500 arányú famakettjének végigböngészése, vagy a január 25-26-ra tervezett, harminc állaton elkövetendő "látványdisznóvágás".
A második szinten található Új Budapest Galéria nyitott fedélszékű, a vezetékeket láttató és a légkeverő berendezések morajával és szuszogásával telített kiállítótere három (egy nagy, két közepes) teremből és az ezeket összekötő két (normál és keskeny) folyosóból áll. Utóbbin egy mű kivételével fotók sorakoznak, sajnálatos módon igazolva azt a kurátori gyakorlatot, amely a fotóművészetet hajlamos a szolgálólányok szolgálólányának tekinteni.
Már maga a kiállítás címe is egyfajta esetlegességet sugall, ti. hogy nem mindenki kerülhetett be a régi Budapest Galériában korábban kiállított művészeket reprezentáló válogatásba. A kurátorok által felkért majd hatvan művész maga is viszonylag szabadon választhatott az utóbbi két évben készült munkái közül - ez, illetve a kiállítás prezentálásához megszabott rövid idő okozhatja, hogy nem igazán van a tárlatnak koncepciója. Inkább az látszik, hogy a kurátorok - Andrási Gábor, Fitz Péter és Török Tamás - óvatosan és megértően kerülgették egymást, mintegy finoman elsimítva a köztük lévő (a kortárs művészeti életben jártások számára azért feltűnő) ellentéteket. Az egységes kiállást jelzi az a mód, ahogy a megnyitót megelőző minibotrányt is együttesen kezelték. SI-LA-GI (nem mellesleg internetes hírnevet és ismertséget okozó) "cenzúra"-vádja egyébként is okafogyott, hiszen - ugyan a katalógusban nem, de a kiállítótérben - a mű részeként látható Orbán Viktor papírgalacsinná gyűrt képe is. Ezzel a munka értelmezési kerete leszűkül, cserébe viszont értelmetlenül lehetett tesztelni a kurátorok "bátorságát".
Maga a kiállítás szerethető, de nem izgalmas. A művek inkább önmagukban érdekesek, de kitapinthatók összefüggések: "konkrét-konstruktív" terem, a konceptuális munkák szobája, a szakralitás folyosója, a magánélet és a mediatizált önkép kettőssége, a könyv mint vándorló motívum, a városkép mint puzzle, a felvett szerep mint önkifejező eszköz és téma. Akad szinte láthatatlan munka (Szabics Ágnestől a bejárati ajtóra felvitt, áttetsző fóliamű) és érthetetlenül "zajos", a kiállítótér súlypontját megdöntő, túlhabzó alkotásdömping is (Forgács Péter 360 fokos fényképezőgéppel készült C-printjei és installációja). Van a városi tér aktuális szövetére visszautaló alkotás (Jovánovics György Napóra-makettje, amelynek "végterméke", a Budapesti Corvinus Egyetem C épületének homlokzatán elhelyezett mű a makett mögötti ablakon kitekintve látható) és önnön keletkezését is "meghazudtoló" installáció (Szabó Ádám apró játékbuldózere a filmfelvétel szerint maga alá gyűri a márványtömb sík felületét). Lenyűgöző Halász Péter elhasznált gumiabroncsokból készült lánca (Solution) és Faa Balázstól a földön elterülő hálózat (e munka erőssége igazolja azt a gyanút, hogy a művészt méltatlan módon negligálják a kiállítótermek és galériák, hogy "láthatatlansága" csak tévedés lehet). Vannak nagyon érzékeny és finom munkák (Schmal Károly hajtogatott akriljai, Szíj Kamilla hatalmas rajza) és kemény/vicces politikai és művészeti "beszólások" (Gerhes Gábortól a kovácsoltvas Odabaszunk felirat, és Gerber örök szentenciája, a "Mély mondanivalóba könnyű belefulladni").
Megrázó Kerekes Gábor önarcképsorozata, amelyen a fotóművész azokban a pózokban "ábrázolja" meztelen és széken ülő önmagát, amelyben vélhetően a halál éri. A mulandóságról beszél Imre Mariann munkája (betonba varrott virágszirmok) és Pető Hunor penésszel borított téglatestekből a falon összeálló Penészórája, de ebbe a virtuális csoportba illeszkedik Kicsiny Balázs multimediális installációja (A játék állása) is, amelyen három égő (?) biliárdgolyó mozgását követhetjük nyomon, kiegészítve a nyomhagyás "eredményét" felmutató valódi asztallal.
Ahogy a Bálnában, úgy az Új Budapest Galériában sem tolonganak a látogatók - ami nagy kár. Így aztán szinte betöltik a teret a Koronczi Endre képpel megspékelt gyűjteményéből áradó sóhajok. Hitehagyottak, lemondóak és szomorúak, pedig van még remény: a szerelmesek is szoktak sóhajtozni.
Új Budapest Galéria, Bálna, II. emelet, nyitva március 2-ig
