Greff András

Az év legértelmetlenebb, legnyomasztóbb hónapja elől e DVD-kkel olyan világokba menekülhetünk, amelyek repedésig vannak különös gitárzenékkel.

Igazán rokonszenves, hogy Bécs városa az ünnepek közeledtével kellő számú vészkijáratot biztosít azoknak, akik fulladozni hajlamosak az ezeket a napokat beburkoló, zsírosan vaníliaszagú levegőtől - és most nem csupán arra gondolok, hogy ilyenkor városszerte fénylik és forr a bor.

Új könyvével, a MetaXával régi vágyát valósította meg: az úgynevezett szövegirodalom egykori enfant terrible-je fikciós regényt írt.

A szokásos november végi műsor: sorvad a fény, kitelik a létiszony. Az ember ilyenkor szívesen választ magának sötét és brutális lemezeket.

A Kiscsillaggal a napokban jelentette meg első lemezét, a moziban Pálos György Sztornójában a főszerepet viszi, s faggatnunk kellett a Kispál és a borz kríziséről is.

Lemezgyűjteményünk átstrukturálása, amint ez Nick Hornby príma középfajú regényében, a Pop, csajok, satöbbiben megkapó módon rögzítésre került, komoly, meditatív feladat, az önvizsgálat ideje, hisz voltaképp autobiográfiánkat kanyarítjuk ilyenkor, anélkül, állítja hihetően a bakelitdzsanki elbeszélő, hogy akár csak kézbe vennénk egy tollat.

David Pajo nem akárki.

Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.

Horrorra fogékony szívünk voltaképp kedvvel gyönyörködött volna abban a súlyos, éjszínű felhőben, amely Bécs harmadik kerületének éppen azt a kirívóan csúf szegletét koronázta, ahol a lerobbant Arena görnyedezik, csakhogy az egynapos minifesztivál szabadtéri rendezvény volt, így inkább szorongani kellett, hogy vajon mit kezdünk majd magunkkal az egyre függönyszerűbb esőben.

A vastag, cukros napfényben csak úgy tocsogott még a Nagyszínpad homokkal felhintett, mintegy strandosított vidéke, amikor Glen Matlock a Sziget első, szerdai napján a Pretty Vacanttel tolatni kezdett a múlt felé.

Végigböngészve a fesztivál rockzenei ajánlatát, szolid keserűséggel állapíthatom meg, hogy a tavalyi hiánypótló felhozatal után idén újfent a tutira menő ismétlés dominál...

A kilencvenes évek utolsó néhány esztendejében figyelemre méltó egyidejűséggel köszönt le a színről az amerikai noise-rock mezőny - a búcsút még közvetlenül megelőzően is remekműveket világra vajúdó - élvonala: