Diszharmónia (Hangfoglalás)

  • Greff András
  • 2006. szeptember 21.

Képzőművészet

Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.
Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.

Az éppen egy éve megalakult, elsősorban zenekaraink külföldi érvényesülését elősegítő Magyar Zenei Exportiroda vezetői számára a hollandok januári EuroSonicja adta a legfőbb ösztönzést egy olyan rendezvényhez, amely lehetőséget ad az ambiciózusabb együtteseknek, hogy úgynevezett showcase-koncerteken megmutathassák magukat a szakmának (kiadóknak és koncertszervezőknek, menedzsereknek és a sajtónak). Mivel a Hangszeresek Országos Szövetsége is az ügy mellé állt, a magyar változat átfogó hangszerkiállítással bővült. A minden évben megrendezett groningeni szemle egyúttal a Hangfoglalás vágyott jövőbeli formáját is kirajzolta: amennyiben rendszeressé tudna válni, a szervezők az idén még - egy cseh és egy szlovák bandát leszámítva - lokális felhozatalt éppúgy nemzetközivé, de legalábbis regionálissá duzzasztanák, mint amilyenné az évek során a magukét alakították a jó hollandik. Amihez a kontinens számos zenei exportirodájával való szorosabb együttműködés lenne a kulcs: a Backyard Babiest (lásd interjúnkat Svéd arcél címmel) már idén is a svéd testvérszervezet segítségével sikerült a rendezvény záróbulijára csábítani. Az eseményre regisztrált a közép-európai régió hetven kiadója csakúgy, mint a jelentősebb európai fesztiválok (Glastonbury, Roskilde) tehetségvadászai, ami kezdetnek szerfölött biztató - más kérdés, hogy a pénteki bemutatókoncerteken színüket sem lehetett látni aztán. Ám mielőtt erre rátérnék, kocogjunk egy kört a konferenciák körül.

A három nap alatt öt darab kilencvenperces szakmai beszélgetés szolgált arra, hogy résztvevői körbejárják a nyári fesztiválok, a jogvédelem, a tehetségkutatás, a zenei menedzsment és a PANKKK-program kérdéses aspektusait, de már a csütörtöki első, fesztiválos kűr elég volt ahhoz, hogy elvegye a kedvemet a továbbiaktól. Amikor a nagyobb zenei rendezvények képviselői épp nem egymás diszkrét baszogatásával meg vajszínű, "kicsi az ország" típusú közhelyekkel foglalták el magukat, a diskurzus kókasztó mellékvágányokon zötyögött: régi vesszőparipánk, a külföldi headlinerek nívója szóba sem került, az pedig, hogy hosszú évek óta miért ugyanaz a négy-öt magyar zenekar foglalja el az összes számottevő fesztivál főműsoridejét, nyilvánvalóan messze túlmutat a szervezők megkötött kezein - az e tárgykörben illetékes rádiós vagy tévés műsorszerkesztők közül persze egy sem volt jelen.

Szombaton ellenben, mikor a PANKKK volt terítéken, kiderült, hogy egy téma épeszű módon is kivesézhető: ez a példaértékűen indulatmentes, jól moderált, számos vidéki klub vezetőjével kizárólag releváns gyakorlati problémákra (mint az adminisztráció kalandos körei vagy a támogatottak csoportjának lehetséges megnövelése) koncentráló beszélgetés a három nap tán legeredményesebb másfél órája volt. A legnagyobb figyelem persze az Oktatási és Kulturális Minisztériumot képviselő Újfalusi Gábort kísérte - a Hangfoglalás előtti napokban még masszív szívóágról szóltak a hírek, de most határozottan úgy tűnik, hogy a program mégsem marad ki a jövő évi költségvetésből. A klubtámogatási része legalábbis semmiképpen, jóllehet erre a célra 2007 és 2008 januárja között immár csupán százmillió állami forint lesz elkülönítve, éppen a fele az idei összegnek. Újfalusi szerint ennél többet ebben az évben sem sikerült kiosztani, legkivált, mert számos klub képtelennek mutatkozott a támogatáshoz szükséges feltételek (évi tizenkét élő koncert, ebből legalább kettő amatőr zenekaré) teljesítésére. A kritériumok érintetlenül maradnak, és továbbra is csak vidéki klubok igényelhetik a támogatást - e pillanatban ennyi tetszik tutinak, a többi miatt még javában gyúrják egymást a felek.

*

Ami a bemutatókoncerteket illeti, a péntek volt az én napom: aznap déltől késő éjszakáig, ha jól számolom, egy cseh (a Khoiba) és tizenhét magyar rock- és elektronikus zenekar váltotta egymást a Teátrum tágas terében álló két színpadon. A Megasztár elődöntőiről ismerős teremben összehordott technikán és az azt kezelő gárdán semmi sem múlt: ilyen profi keveréssel, ennyire klassz fényekkel baromi ritkán hozza össze a sors ezeket a bandákat. Szóval le a kalappal, s a kínálat is kedvemre való volt: a sor a lazább indie-től (EZ Basic, Moog, Óriás) a korszerű metálig (VL45, Wackor, Sun Workshop) kígyózott - csupa vitális, ifjabb társaság, kár, hogy az érdeklődők csak a nevüket tudhatták meg: elképesztő, de semmiféle bédekker nem készült ehhez a szekcióhoz. Na, nem mintha lett volna publikum: a színpadok előtt este kilenc tájt, amikor odébbálltam, legföljebb ötven ember lebzselt, jobbára ugyanazok az arcok, akik a klubokban is tartják a lelket ezekben a zenekarokban, szóval éppen azok nem jelentek meg, akik számára a fellépéseket összehozták. Szuper. A külföldi kollégáknak bizonyára akadt jobb dolguk is, a mieinket meg sosem kell félteni, ha a kibúvók keresése a pálya; az is megeshet persze, hogy a szervezők elcsellóztak valamit a promóció körül. Végül is tökmindegy: akármi oka volt is, ezeknek a szimpatikus brigádoknak onnan a színpadról megint csak azzal a brutális közönnyel kellett szembenézniük, amit az ismerőssége tesz igazán elszomorítóvá.

Jövő Háza Központ, szeptember 14-16.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.