Diszharmónia (Hangfoglalás)

  • Greff András
  • 2006. szeptember 21.

Képzőművészet

Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.
Több mint ötven koncert, egy sor konferencia és több szekérderéknyi kiállított hangszer - papíron ilyen frankón mutat a csütörtöktől szombatig lefutott első magyar zenei szemle mérlege. A Jövő Házában ugyanakkor a keserűségért sem kellett a szomszédba menni.

Az éppen egy éve megalakult, elsősorban zenekaraink külföldi érvényesülését elősegítő Magyar Zenei Exportiroda vezetői számára a hollandok januári EuroSonicja adta a legfőbb ösztönzést egy olyan rendezvényhez, amely lehetőséget ad az ambiciózusabb együtteseknek, hogy úgynevezett showcase-koncerteken megmutathassák magukat a szakmának (kiadóknak és koncertszervezőknek, menedzsereknek és a sajtónak). Mivel a Hangszeresek Országos Szövetsége is az ügy mellé állt, a magyar változat átfogó hangszerkiállítással bővült. A minden évben megrendezett groningeni szemle egyúttal a Hangfoglalás vágyott jövőbeli formáját is kirajzolta: amennyiben rendszeressé tudna válni, a szervezők az idén még - egy cseh és egy szlovák bandát leszámítva - lokális felhozatalt éppúgy nemzetközivé, de legalábbis regionálissá duzzasztanák, mint amilyenné az évek során a magukét alakították a jó hollandik. Amihez a kontinens számos zenei exportirodájával való szorosabb együttműködés lenne a kulcs: a Backyard Babiest (lásd interjúnkat Svéd arcél címmel) már idén is a svéd testvérszervezet segítségével sikerült a rendezvény záróbulijára csábítani. Az eseményre regisztrált a közép-európai régió hetven kiadója csakúgy, mint a jelentősebb európai fesztiválok (Glastonbury, Roskilde) tehetségvadászai, ami kezdetnek szerfölött biztató - más kérdés, hogy a pénteki bemutatókoncerteken színüket sem lehetett látni aztán. Ám mielőtt erre rátérnék, kocogjunk egy kört a konferenciák körül.

A három nap alatt öt darab kilencvenperces szakmai beszélgetés szolgált arra, hogy résztvevői körbejárják a nyári fesztiválok, a jogvédelem, a tehetségkutatás, a zenei menedzsment és a PANKKK-program kérdéses aspektusait, de már a csütörtöki első, fesztiválos kűr elég volt ahhoz, hogy elvegye a kedvemet a továbbiaktól. Amikor a nagyobb zenei rendezvények képviselői épp nem egymás diszkrét baszogatásával meg vajszínű, "kicsi az ország" típusú közhelyekkel foglalták el magukat, a diskurzus kókasztó mellékvágányokon zötyögött: régi vesszőparipánk, a külföldi headlinerek nívója szóba sem került, az pedig, hogy hosszú évek óta miért ugyanaz a négy-öt magyar zenekar foglalja el az összes számottevő fesztivál főműsoridejét, nyilvánvalóan messze túlmutat a szervezők megkötött kezein - az e tárgykörben illetékes rádiós vagy tévés műsorszerkesztők közül persze egy sem volt jelen.

Szombaton ellenben, mikor a PANKKK volt terítéken, kiderült, hogy egy téma épeszű módon is kivesézhető: ez a példaértékűen indulatmentes, jól moderált, számos vidéki klub vezetőjével kizárólag releváns gyakorlati problémákra (mint az adminisztráció kalandos körei vagy a támogatottak csoportjának lehetséges megnövelése) koncentráló beszélgetés a három nap tán legeredményesebb másfél órája volt. A legnagyobb figyelem persze az Oktatási és Kulturális Minisztériumot képviselő Újfalusi Gábort kísérte - a Hangfoglalás előtti napokban még masszív szívóágról szóltak a hírek, de most határozottan úgy tűnik, hogy a program mégsem marad ki a jövő évi költségvetésből. A klubtámogatási része legalábbis semmiképpen, jóllehet erre a célra 2007 és 2008 januárja között immár csupán százmillió állami forint lesz elkülönítve, éppen a fele az idei összegnek. Újfalusi szerint ennél többet ebben az évben sem sikerült kiosztani, legkivált, mert számos klub képtelennek mutatkozott a támogatáshoz szükséges feltételek (évi tizenkét élő koncert, ebből legalább kettő amatőr zenekaré) teljesítésére. A kritériumok érintetlenül maradnak, és továbbra is csak vidéki klubok igényelhetik a támogatást - e pillanatban ennyi tetszik tutinak, a többi miatt még javában gyúrják egymást a felek.

*

Ami a bemutatókoncerteket illeti, a péntek volt az én napom: aznap déltől késő éjszakáig, ha jól számolom, egy cseh (a Khoiba) és tizenhét magyar rock- és elektronikus zenekar váltotta egymást a Teátrum tágas terében álló két színpadon. A Megasztár elődöntőiről ismerős teremben összehordott technikán és az azt kezelő gárdán semmi sem múlt: ilyen profi keveréssel, ennyire klassz fényekkel baromi ritkán hozza össze a sors ezeket a bandákat. Szóval le a kalappal, s a kínálat is kedvemre való volt: a sor a lazább indie-től (EZ Basic, Moog, Óriás) a korszerű metálig (VL45, Wackor, Sun Workshop) kígyózott - csupa vitális, ifjabb társaság, kár, hogy az érdeklődők csak a nevüket tudhatták meg: elképesztő, de semmiféle bédekker nem készült ehhez a szekcióhoz. Na, nem mintha lett volna publikum: a színpadok előtt este kilenc tájt, amikor odébbálltam, legföljebb ötven ember lebzselt, jobbára ugyanazok az arcok, akik a klubokban is tartják a lelket ezekben a zenekarokban, szóval éppen azok nem jelentek meg, akik számára a fellépéseket összehozták. Szuper. A külföldi kollégáknak bizonyára akadt jobb dolguk is, a mieinket meg sosem kell félteni, ha a kibúvók keresése a pálya; az is megeshet persze, hogy a szervezők elcsellóztak valamit a promóció körül. Végül is tökmindegy: akármi oka volt is, ezeknek a szimpatikus brigádoknak onnan a színpadról megint csak azzal a brutális közönnyel kellett szembenézniük, amit az ismerőssége tesz igazán elszomorítóvá.

Jövő Háza Központ, szeptember 14-16.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.